• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Newcastle nem mond le Mbiáról


    A Newcastle United menedzsere, Joe Kinnear szeretne egy új, 10 millió fontos ajánlatot tenni a Rennes középpályásáért, Stephane Mbiáért.

    Stephane MbiaA Szarkák a hét elején 5 millió fontot ajánlottak a kameruni válogatott játékosért, de azt a Rennes visszautasította, mondván, Mbia nem eladó.

    Kinnear azonban elmondta, szeretne nagyobb ajánlattal előállni és ma szeretne közelebbről is szemügyre venni a játékost a Lille elleni meccsen.

    “Nincs mit mondanom, semmilyen ajánlatról nem tudok.” – mondta Mbia a Sky Sports újságíróinak.

    “Amit tudok, hogy a Premier Liga egy olyan bajnokság, ahol szívesen játszanék, de jelenleg a Rennes játékosa vagyok. Ezeket a dolgokat a csapatoknak kell intézniük.”

    Eközben Kinnear így nyilatkozott: “Sosen voltam olyan menedzser, aki ok nélkül szórta a pénzt. Mbia az első számú célpontom, ő pontosan olyan játékos, akire szükségünk van.”

    “Ha Geremi távozik, mindent egy lapra teszek fel és akár 10 millió fontot is fizetnék érte.”

    Nemrég egy nekünk, magyaroknak is érdekes hír jelent meg a Uniteddel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy az MTK 18 éves csatára, Gosztonyi András a fekete-fehérekhez igazol. Először valószínűleg próbajáton vesz majd részt a Tyneside-on.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 január, 18

    Cimke:

    Gera a felsőházba várja csapatát


    Gera Zoltán úgy érzi, jól döntött, amikor a Fulhamhez igazolt és szerinte csapata képes lehet az első tíz között végezni.

    A londoniak, akik tavaly kis híján kiestek a Premier Ligából, jelenleg a kilencedik helyen állnak, miután jól kezdték a bajnokságot.

    A magyar válogatott középpályás nyáron a West Bromwich Albiontól igazolt a Fulhamhez, ahol azóta 11 bajnoki meccsen lépett pályára.

    “Semmi miatt nem aggódom, mert a Fulham jól szerpel. A titkos vágyunk, hogy az első tízben végezzünk, ezzel jó messzire elkerülve a kiesőzónát.” – mondta Gera.

    “A védelmünk nagyon jó, kapott gólok tekintetében negyedikek vagyunk a bajnokságban. Szerintem jól döntöttem, amikor aláírtam a Fulhamhez.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 december, 11

    Cimke:

    Buzsáky a szezon végéig kidőlt


    A Queens Park Rangers magyar válogatott középpályása, Buzsáky Ákos ebben a szezonban már nem léphet pályára keresztszalag-sérülése miatt.

    Buzsáky a Manchester United ellen 1-0 arányban elveszített Ligakupa-meccsen sérült meg. A vizsgálatok kimutatták, hogy az elülső keresztszalagja sérült.

    A magyar játékost még ezen a hétem megműtik és a várakozások szerint a teljes gyógyulás hat vagy akár kilenc hónapot is igénybe vehet.

    “Buzsáky sérülése hatalmas veszteség a számunkra.” – mondta a QPR megbízott menedzsere, Gareth Ainsworth.

    “Ákos különleges tehetség, most kezdte volna elérni teljesítménye csúcsát és újra megésrült. Nagyon elszomorító, hogy ilyen hosszú időre elvesztetük, de csak annyit tehetünk, hogy a lehető legjobbakat kívánjuk neki.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Magyar vonatkozású hírek, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 november, 14

    Cimke:

    Lapszemle Angliából


    Az angol lapok szerint a West Bromwich Albion menedzsere “tisztogatásra” készül januárban, hogy két tehetséges játékost igazolhasson.

    DAILY MIRROR

    Joe Kinnear egy évre szóló szerződést a Newcastle Unitedtől, ha Mike Ashley nem tudja eladni a klubot.

    Az Aston Villa menedzsere, Martin O’Neill attól tart, hogy januárban ismét meg kell küzdenie Gareth Barry megtartásáért.

    A Chelsea francia középpályása, Florent Malouda az Internazionale egyik átigazolási célpontja.

    Ben Sahar figyelmeztette Tony Adamset, hogy visszatér a Chelsea-hez, ha nem sikerül helyet szereznie magának a Portsmouth-nál.

    A Middlesbrough és a Bolton Wanderers is szeretné leigazolni a Deportivo La Coruna játékosát, Julian de Guzmant.

    A Sunderland szeretné megszerezni az Ipswich Town középpályását, Owen Garvant.

    Tony Adams elmondása szerint januárban lehetősége lesz új játékosokat igazolni annak ellenére, hogy a Portsmouth eladó.

    DAILY EXPRESS

    A Liverpool januárban hajlandó lenne áron alul eladni Jermaine Pennantet, mivel nyáron lejár a szerződése és nem szeretnék, ha ingyen távozna.

    A Manchester United argentin válogatott csatára, Carlos Tevez januárban biztosan nem igazol a Real Madridhoz, kölcsönszerződése ugyanis lehetetlenné teszi ezt.

    Az Arsenal csatárának, Emmanuel Adebayornak 50% esélye van arra, hogy az Aston Villa elleni hétvégi bajnokin már pályára léphet sérülése után.

    A Stoke City nagy bedobásairól ismert játékosa, Rory Delap cáfolta, hogy a 2012-es olimpián gerelyhajítóként képviselné Írországot.

    DAILY STAR

    Clarence Seedorf figyelmeztette David Beckhamet, hogy nagyon meg kell szenvednie, ha akár egyetlen meccsen pályára akar lépni az AC Milanban.

    Darren Fletcher szerint a Manchester United készen áll a Stoke City elleni meccsre és nem fog úgy járni, mint korábban az Arsenal.

    Daniel Agger szerint a Liverpool lemondhat a bajnoki címről, ha a Tottenham Hotspur elleni horrort a Bolton Wanderers ellen is megismétlik.

    Nicklas Bendtner elmondta, mindent meg fog tenni, hogy megtartsa helyét az Arsenalban.

    A Newcastle United csatára, Obafemi Martins szerint nincs minden rendben a nigériai szövetségi kapitány fejével.

    A West Bromwich Albion menedzsere, Tony Mowbray arra készül, hogy elad néhány játékost, ezzel helyet teremtve legalább két érkezőnek.

    MÁS LAPOK

    A Queens Park Rangers magyar játékosa, Buzsáky Ákos ebben a szezonban már nem léphet pályára a Manchester United ellen elszenvedett térdsérülése miatt.

    A Manchester United védője, Rio Ferdinand jó ötletnek tartja, hogy gyakrabban végezzenek drogtesztet a játékosokon, bár korábban hosszú eltiltást kapott, mert nem jelent meg az egyik ilyen vizsgálaton.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Egyéb kupák, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mowbray megvédte Gerát


    A West Bromwich Albion mestere, Tony Mowbray szerint Gera Zoltán csak a karrierje miatt igazolt a Fulhamhez nyáron.

    A magyar játékos ma először tér vissza a WBA otthonába, a The Hawthornsbe azóta, hogy távozott a birminghami gárdától.

    Gera barátságtalan fogadtatásra számíthat az Albion szurkolóitól, akik két hete Curtis Daviest is kifütyülték, amikor az Aston Villa színeiben visszatért régi csapatához.

    Mowbray azonban megvédte középpályásunkat és elismerően nyilatkozott róla, mivel nagy szerepe volt abban, hogy a West Brom feljusson a Premier Ligába.

    “Én csak ülök a kispadon és, hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy eközben a keménymag mire gondol. Tudom, hogy Curtis negatív fogadtatásban részesült, mikor visszetért a stadionba.” – mondta a mester.

    “Zoltán egy jó ember, egy rendes srác és biztos vagyok benne, hogy azt tette, amit a karrierje szempontjából jónak tartott. Úgy tűnik nekem, hogy a biztonságot kereste, mivel amikor elment, akkor voltak a szerződéshosszabbítások körüli kavarodások a klubnál.”

    “Csak a legjobakat tudom neki kívánni, mivel mindig a lehető legjobbat hozta ki magából, amikor pályára küldtem. Nagyon jó volt vele dolgozni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 október, 4

    Cimke: ,

    A Stoke érdeklődik Fülöp iránt


    A Stoke City állítülag 2 millió fontos ajánlatot tett a Sunderland magyar válogatott kapusáért, Fülöp Mártonért.

    A hálóőrt tavaly kölcsönvette a City, de Darren Ward sérülése miatt a Fekete Macskák visszahívták őt.

    A Fazekasok menedzsere, Tony Pulis szerint Fülöp sokat segíthene csapatának a Premier League-ben való bent maradásban, ezért 2 millió fontért szeretné leigazolni.

    Mindenképp szükségük van legalább egy kapusra, hiszen felnőtt keretükben Steve Simonsen az egyetlen portás, de ő is készül a távozásra.

    “Már megvannak az első számú célpontjaink lisátja, már azokra az esetekre is van tervünk, ha valamelyiküket nem sikerülne leigazolni.” – mondta Pulis.

    “Tudom, hogy a szurkolók azt kérdezik, hol vannak az új játékosok, de biztosíthatok mindenkit, hogy a háttérben kemény munka folyik az ügy érdekében.”

    “Változtatásokat fogunk eszközölni a keretben, hiszen a következő szezontól egy magasabb szinten fogunk szerepelni.”

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 27

    Cimke: ,

    Robinson szerint megérte összeállni a Fradival


    A Sheffield United igazgatója, Terry Robinson szerint hamarosan kifizetődővé válik a Ferencvárosi TC felvásárlása.

    A United három afrikai tehetségét közelebb juttatta ahhoz, hogy előbb-utóbb a nagycsapatba is bekerüljenek. Dramane Kamate, Kourouma Mohamed Lamine és Sékou Tidiane Souare is a Fradihoz került a Pengések kínai fiókcsapatától, a Chengdu Bladestől.

    “Mindenképp azon a véleményen vagyok, hogy a Ferencvárossal való együttműködés gyümölcsöző lesz.” – mondta Robinson.

    “A Fradi remekül helyezkedik el logisztikailag és hatalmas nevük van.”

    “Hamarosan sok olyan tehetséges játékosunk megy majd oda tapasztalatszerzés céljából, akikről úgy gondoljuk, hogy érdemes foglalkoznunk velük. Természetesen a magyaroknál is vannak kiemelkedő tálentumok.”

    “Kapcsolatban állunk lengyel és spanyol akadémiákkal is, szerintem mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha az ottani tehetségek Magyarországon gyűjtenek majd tapasztalatot.”

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 június, 11

    Cimke:

    Németh szépen fejlődik a ‘Poolnál


    Gary Ablett, a Liverpool tartalékcsapatának edzője meg van róla győződve, hogy a csapatát góljaival bajnoki címhez segítő “hungarian hotshot”, Németh Krisztián jövőre Rafa Benitez első keretével készülhet.

    “Krisztián angolja fejlődik, viszont eddig elért eredményei ellenére kifejezetten szerény tudott maradni. Mivel még mindig csak 19 éves, az a legfontosabb számára, hogy ne szálljon el magától, hisz nem gyakran fordul elő, hogy valaki nem egész egy évvel a tartalékhoz igazolása után az első csapat keretéhez tartozzon, márpedig most erre kiváló esélye van. A döntés természetesen Rafáé, biztos vagyok benne, hamarosan eljön a nap Krisztián számára, hogy pályára lépjen az első csapatban, de hogy ez hol és mikor fog megtörténni, azt a menedzser feladata lesz eldönteni” – mondta Ablett a liverpoolfc.tv-nek.

    A liverpooli magyar különítmény többi tagjáról (Gulácsi Péter kölcsönben szerepel ott, Simon Andrást pedig még Némethel együtt igazolták le) is jó véleménnyel vannak a tartalékcsapatnál. Gulácsi több lehetőséget kapott, Simon pedig egy kellemetlen vállsérülés és egy kisebb térdműtét ellenére is remek teljesítményt nyújtott.

    A Liverpool honlapján található szavazás eredményeit böngészve úgy tűnik, Németh fakóban lőtt góljaira a szurkolók is felfigyeltek, hiszen arra a kérdésre, kit látnának legszívesebben az első csapatnál a jelenlegi tartalékkeretből, a legtöbben Németh Krisztiánra voksoltak.

    A bajnokság végeztével Gulácsi és Németh hazautaztak, hogy az U19-es csapat Eb-selejtezőin pályára lépjenek, és többek között az ő remek játékuknak köszönhetően (Németh három gólt szerzett, köztük a portugálok elleni 1-0-s győzelmet jelentő találatot) a magyar válogatott kijutott az Eb-re.

    Forrás: index.hu




    Témakör:
    Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 6

    Cimke: