• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-33.forduló-Összefoglaló!



    A 33.forduló csonka forduló volt, az FA Kupa meccsek miatt.

    Arsenal-Norwich
    Az ágyúsok voltak a meccs esélyesei. Ezt a posztjukat igazolták is, de elég sok idő kellett ehhez nekik.
    A kanárik megszerezték a vezetést, Turner révén az 56.percben, a gól nélküli félidő után. Az előnyük fél órán keresztül tartott ki, amikor is egy 11es gól lett a vesztük, melyet Arteta értékesített. Giroud és Podolski révén pedig a győzelem is meglett Wenger csapata számára.
    Az ágyúsok így jelenleg a 3.helyen állnak, lévén a Chelsea csak később játssza le ezen fordulóbeli meccsét, ugyanúgy a Tottenham is, bár a Spurs most is már 32 meccset játszott.
    A Norwich viszont rosszabb helyzetbe került, mivel ha a Sunderland nyerni tud, akkor mindössze 1 pontra lesz tőlük,bár az alsóház nagyon sűrű.

    Aston Villa-Fulham
    A Norwich köszönetet mondhat a Fulhamnek, mivel a londoniak egyenlítő találatának köszönhetően a kanárik maguk mögött tudják még tartani a Villat.
    A hazaiak szerezték meg a vezetést N’Zogbia révén, de viszonylag korán egyenlíteni tudott a Fulham, a 66.percben Delph öngólja révén.
    A Fulham elég jó helyen áll most, a kiesés veszélye nem túlzottan fenyegeti őket. A Villa viszont elég forró talajon áll, mivel a háta mögött levő Sunderland is beérheti őket pontszámban, ha nyerni tudnak, a Wigan pedig jelenleg 2 meccsel kevesebbet játszott, mint a birminghamiek, és így van 3 pont hátrányban.

    Everton-QPR
    A liverpooliak behúzták a kötelező 3 pontot, így továbbra is viszonylag közel vannak a BL helyekhez. Gibson és Anichebe góljai révén az Everton jelenleg 4 pontra van a 3. Spurstől, 3ra pedig a Chelseatől, így még nem kell feladniuk esetleges BL álmaikat.Az Everton irányította a meccset, ez pedig végül megmutatkozott az eredményben is.
    A QPR viszont feladhatja már bennmaradási álmait, mivel jelenleg 7 pontra van a bennmaradó helyen levő Sunderlandtől, viszont nem nagyon sikerült eddig sem nyerni a csapatnak, és már túl nagy a lemaradása ahhoz, hogy normál esetben benn tudjon maradni, csak egy esetleges csodával.

    Reading-Liverpool
    A vörösökre kötelező feladat várt, mégpedig az, hogy legyőzzék a sereghajtót. Erre azért lett volna szükségük, hogy legalább a remény megmaradjon arra, hogy a csapat jövőre is európai kupában játszhat.
    Próbálkozott is a Pool rendesen, viszont az Adkins által is megdícsért McCarthy állta a támadásokat, és a 15 kapura tartó lövésből egy sem lett gól.
    Ez a Readingen túlzottan nem segít, mivel a bennmaradása már elég nagy sanszuk nincsen, viszont a Pool jelenleg már 5 pontra van az 5.helyen álló városi rivális Evertontól ezen döntetlen révén. Ahogy a Reading is lemondhat a bennmaradásról, úgy a Liverpool is lemondhat egy esetleges Európa Liga helyről, mely pénzügyileg is jelentősen érintheti majd a vörösöket.

    Southampton-West Ham United
    Két 37 pontos csapat találkozott egymással, és a meccs eredménye végül döntetlen lett, így maradt a pontegyenlőség a két csapat között, de lassan már egyre távolabb kerülnek a kiesést jelentő helyektől.
    A szentek Gaston Ramirez révén nyitottak a 2.félidőben,az 59.percben. Az uruguayi idei 5.gólja viszont csak 7 percig adott előnyt a szenteknek, mivel a Pooltól kölcsönben levő Carroll tudott kiegyenlíteni a 66.percben.
    A két csapta között nagy különbség nem volt, így most mindkét csapat 1-1 ponttal gazdagodott.

    Newcastle United-Sunderland
    A Tyne–Wear derby-n két alsóházi csapat találkozott, melyek közül a Sunderlandnek volt nagyobb szüksége a 3 pontra.
    A meccs elején a Newcastle vette át a kezdeményezést, viszont gólt a fekete macskáknak sikerült először szerezni. Gutierrez hibája után megszerezte a labdát a vendég csapat McClean révén,aztán passzolt, Sessegnon pedig élt a helyzettel: a 16os közeléből megeresztett lövésével előnyhöz juttatta a vendégcsapatot. Nagyon örült a góljának, viszont még inkább örült ennek a fekete macskák temperamentumos edzője, Paolo Di Canio, aki úgy örült a találatnak, mintha még mindig a pályán lenne.
    Próbálkozott már az első félidőben is a Newcastle az egyenlítéssel, viszont 5 kapura tartó lövéséből egy sem akadt be,köszönhetőn Mignolet jó formájának is.
    A 2.félidő elején viszont megsérült a Newcastle kapusa, a holland Tim Krul, aki rosszul esett egy felugrásnál. Alan Pardewnak intett is nemsokára az orvosi stáb, hogy a holland nem tudja folytatni a mérkőzést, így az  a Robert Elliot kapott újfent lehetőséget, aki idén már 5 mérkőzésen játszott.
    A 60.percben örülhetett a szarka közönség, mivel egy szabadrúgás után Cisse kapja meg a labdát a 16oson belül. Örül a stadion nagy része pár másodpercig, aztán az asszisztens lest ítél, így a gól érvénytelen. A későbbi ismétlésből látszik az, hogy a csatár egy vonalban volt a védőjével, bár a helyzet egyáltalán nem volt könnyű.
    Pardew fel akarta pörgetni csapatának támadásait, így Cabaye helyére Hatem Ben Arfa érkezett a 62.percben.
    A 74.percben aztán a Sunderland még biztosabbá tette vezetését. A Newcastle térfelén Adam Jonhnson kapta meg a labdát. A City egykori játékosa a kapu felé indult, viszont a Newcastle játékosai nem túlzottan figyeltek rá, mivel várták a beadásra, de a sunderlandi születésű játékos a 16os széléről inkább lövésre szánta el magát, melyet Elliott nem tudott kiszedni már, így a 74.percben az állás már 0-2 volt.
    Ezután is a Sunderland talált be. Vuaghan szintén a 16os szélén kapta meg a labdát, aztán pedig külsővel rúgta meg a labdát, ami a jobb felső sarokban kötött ki, védhetetlenül.

    Stoke City-Manchester United
    A Stoke azzal a tudattal léphetett pályára a Britannia Stadiumban vasárnap délután, hogy ha nem szerez pontot, akkor csak jobb gólaránya, valamint a Wigan 2 meccses elmaradása miatt nincs még kieső helyen. A csapat szerencséje az is, hogy a szezon elején elég jól mentek, ennek köszönhetően csak -11es a gólarányuk, ami messze jobb, mint a sok nagy vereséget beszedő, viszont az utóbbi időben egyre jobban játszó Aston Villa csapatáé.
    Nem sokáig örülhettek viszont a hazai szurkolók, mivel Carrick révén már a 4.percben megszerezte a vezetést a bajnoki cím legnagyobb esélyese. A meccs elején a MU egyértelműen irányított, ezt mutatja az akkori 65-35ös labdatartási arányuk is.
    Az első félidőben a Stoke nem tűnt túl erősnek, a 2. félidő elején viszont próbálkoztak, bár ekkor is csak a MU-nak jött össze a gól, Robin van Persie révén, 11-esből. A holland a meccs után ki is jelentette azt, hogy nagyon boldog, hogy végre véget ért a gólcsendje.
    A 4-4es kapura rúgási arány mutatja azt, hogy a vörös ördögök csak annyit adtak ki magukból, amennyit feltétlenül muszáj volt, és semmivel sem többet.
    A győzelemmel 15 pont lett a csapat előnye az FA Kupa elődöntőjében diadalmaskodó City előtt, ami több, mint megnyugtató, és már nagyon közel viszi őket a hőn áhított bajnoki címhez.
    A Stokenál viszont a helyzet, mivel a Sunderland is megelőzte már őket a mostani győzelem után. A csapat nagyon rossz formában van,utolsó 5 meccsén csak 1 pontot tudott összekaparni. Nagyon gyorsan össze kell, hogy szedje magát a piros-fehér csapat, ha jövőre is a Premier Leagueben akar szerepelni, mivel a Wigan valószínű, hogy kiharcolja a bennmaradást, lévén, hogy az FA Kupa döntőbe jutással olyan morális fölényre tehettek szert, mely jelentős pontokat hozhat Roberto Martinez legénységének. A Villa formája pedig alapvetően sokkalta jobb, mint ahogy azt a helye mutatja.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: