• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • BL: Főtáblán az Arsenal



    Az Arsenal összesítésben 3-1-re verte az Udinesét a Bajnokok Ligája playoff-körében, így kvalifikálta magát a csoportküzdelmekre.

    A hazai 1-0-s siker után az Ágyúsok 2-1-re győztek Udinében, így a Bajnokok Ligája főtáblájára kerültek.

    Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapatnak akadtak helyzetei, a londoniak valamivel veszélyesebbek voltak, de Samir Handanovic remek napot fogott ki, így az első félidőben egy próbálkozást sem engedett be.

    A másik oldalon Wojciech Szczesny szintén nem védett rosszul, de Antonio Di Natale fejesénél tehetetlen volt. Az 1-0-s első félidő után az Ágyúsok a második félidő elején Robin van Persie révén egyenlítettek, ezzel ismét továbbjutásra álltak.

    Körülbelül egyórányi játék után büntetőhöz jutott az Udinese, de Szczesny hárítani tudta Di Natale próbálkozását. A hazaiak minden reménye elszállt, amikor húsz perccel a vége előtt Theo Walcott is betalált. Ekkor már három gólt kellett volna a csíkosaknak a továbbjutáshoz.

    Nemhogy hármat, egyet sem szereztek, maradt a 2-1, ami összesítésben 3-1-es sikert jelentett az Arsenalnak. A csütörtöki sorsoláson az is kiderült, kikkel kerülnek egy csoportba az angolok.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: