• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Rövid összefoglalók a mai meccsekről



    Ma négy meccs került megrendezésre az angol Premier Ligában, lássuk, hogyan alakultak ezek!

    Az Everton-Manchester United mérkőzés kezdődött a legkorábban, a Goodison Parkban két fordított félidő után 1-1-es végeredmény született.

    A hazaiak már az első percben kialakítottak egy nagy helyzetet, de gól nem született belőle. A Vörös Ördögök hamarosan magukhoz tértek és elkezdték beszorítani a Stolverkosokat saját kapujuk elé. A mezőnyfölény a 22. percben érett góllá, amikor Ryan Giggs passzolt remekül Darren Fletcher felé, aki Tim Howard lábai között a kapuba gurított.

    A manchesteriek ekőtt az első játékrészben több nagy helyzet is adódott, de nem tudtak élni ezekkel. Fordulás után a liverpooliak váltak aktívabbá és ők szorították be a vendégeket. A 63. percben Phil Neville beadását Fellaini fejelte Edwin van der Sar kapujába, így kialakítva a végeredményt.

    A Sunderland a Newcastle Unitedet fogadta a Wear-Tyne derbi keretében. A rangadó a Fekete Macskák 2-1-es sikerével zárult.

    A hazaiak remekül kezdtek, hiszen a 20. percben vezetéshez jutottak Djibril Cisse révén, aki Steed Malbranque beadását váltotta gólra. Tíz perccel később Geremi szabadrúgása után Shola Ameobi fejesével egyenlítettek a Szarkák.

    A győzelmet a 75. percben Kieran Richardson szerezte meg a Sunderlandnek, aki körülbelül 20 méterről talált be szabadrúgásból.

    A Hull City idegenben csapott össze a West Bromwich Albionnal, de ez sem zavarta meg őket abban, hogy begyűjtsék negyedik győzelmüket. A Tigrisek magabiztosan 3-0-ra nyertek.

    A hazaiak nagy helyzeteket puskáztak el, amire rá is fizettek. Kamil Zayatte a 47. percben kapásból lőtt a hálóba egy szöglet után. A 62. percben Geovanni fejesével már kétgólos volt a vendég előny.

    Négy perccel később a Geovanni góljánál gólpasszt adó Marlon King is betalált, ezzel újabb értékes három ponthoz juttatva csapatát.

    A nap utolsó meccse a Blackburn Rovers-Middlesbrough összecsapás volt, itt is 1-1-re végeztek a csapatok, csakúgy, mint az első találkozón.

    Az első félidőben nem esett gól, de egyértelműen a Rovers érezte jobban a meccs ritmusát, Roque Santa Cruz és Brett Emerton többször is megdolgoztatta Ross Turnbull kapust.

    A vezetést mégis a Boro szerezte meg 16 perccel a meccs vége előtt, a gólszerző Afonso Alves volt. Paul Ince csapata mindent megtett az egyenlítő gólért, melyet végül meg is szereztek. A hosszabbítás utolsó pillanataiban Benni McCarthy fejelt a kapuba Emerton szögletét követően.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: