• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Evans az orvosi eredményekre vár



    A Manchester United védője, Jonny Evans még nem tudja, hogy pályára léphet-e majd az Internazionale ellen a BL-ben.

    Jonny EvansA tegnapi, Blackburn Rovers elleni 2-1-es sikerrel a United nyolc pontra növelte az előnyét a tabella élén, de a sérültek lisátja újabb névvel bővült. Evansnek bokasérülés miatt kellett elhagynia a pályát, így nem biztos, hogy kedden játszhat az Inter ellen.

    Az északír bekken ma végzik el azokat a vizsgálatokat a klub orvosai, melyekből kiderül majd, hogy bevethető lesz-e a San Siróban.

    Sir Alex Ferguson szerint a fiatal védő játéka erősen kérdéses, de reméli, hogy pályára léphet, hiszen Gary Neville és Wes Brown is sérült, John O’Shea-nak pedig saroksérülése miatt kellett kihagynia a Rovers elleni találkozót.

    “Ez a mostani probléma még egy korábbi bokasérülésemnek kösönhető. Akkor újult ki, amikor meccs közben véletlenül a földbe rúgtam.” – mondta Evans.

    “Egyelőre még nem tudom, hogy játszhatok-e majd a San Siróban. A klub orvosa azt mondta, megvizsgálja a lábamat, hogy tisztább képet kapjon a sérülésről.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: