• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fowler Ausztráliában folytatja?



    Robbie Fowler komolyan gondolkodik rajta, hogy elfogadja-e az ausztrál élvonalban szereplő North Queensland Fury ajánlatát.

    Robbie FowlerA 33 éves korábbi angol válogatott játékos jelenleg szabadon leigazolható, mivel lejárt három hónapos szerződése a Blackburn Roversszel, a kék-fehérek pedig nem hosszabbítottak vele.

    Fowler múlt héten Townsville-ben, Ausztráliában járt, hogy tárgyaljon a Fury vezetőivel, akik szeretnék megerősíteni csapatuk keretét első élvonalbeli szezonjuk előtt.

    A csapat menedzsere, a korábbi skót válogatott középpályás, Ian Ferguson elmondta, a veterán csatárt lenyűgözték a modern felszerelések, melyek a Furynál vannak és azután hozza majd meg döntését, miután beszélt családjával.

    “Öt napja járt itt, szerette volna látni, hogy milyen az ausztrál életvitel. Úgy láttam, tetszett neki.” – mondta Ferguson.

    “Rajta múlik, hogy végül hogy dönt, szeretné-e az itteniek életét élni. Ami a csapatot illeti, elégedett volt azzal, amit nyújtani tudnánk.”

    “A családja is fontos szerepet fog játszani a döntésben. El kell dönteniük, hogy képesek lennének-e beilleszedni és élvezni a trópusi időjárást 300 napon át egy évben. Mert mi ezt kínáljuk nekik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: