• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wilshere tanácsa a MU-nak: “Másszatok az arcukba!”



    Az Arsenal középpályása, Jack Wilshere elmondta, hogy szerinte a Manchester United milyen taktikával verhetné meg a Barcelonát.

    Bár az Arsenal már kiesett a Bajnokok Ligájából, éppen a Barcelona ellen, Wilshere-t lázban tartja a döntő, és a katalánok ellen szerzett tapasztalatok alapján már tudja is, milyen játékkal nyerhetne a United.

    “A Barca kiválóan játssza azt a bizonyos hárompasszos játékot. Egy, két, há’, és már át is jutottak a védelmen. Hogy meg tudjátok akadályozni őket a rövidpasszos játékban, egészen közel kell mennetek hozzájuk, mondhatni bele kell másznotok az arcukba” – mondta a középpályás.

    “Ha én állítanám össze a csapatot, Carrick és Giggs mellé Fletchert is betenném harmadiknak a középpálya közepére. Ő rengeteget fut, ez a specialitása, ezt jól ki lehetne használni.”

    “A Unitednek több esélye lesz ellenük, mint nekünk volt, mert olyan játékosaik vannak, mint Fletcher, Valencia vagy Park, akik gyorsak, és bírják a futást. Ami a csatársort illeti, Rooneyt tenném be egyedüli csatárnak, Park és Valencia pedig egy sorral hátrábbról próbálhatna meg segíteni neki.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: