• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Cahill visszatérne Ausztráliába



    Az Everton ausztrál válogatott középpályása, Tim Cahill elmondta, jelenlegi szerződése lejárta után szeretne visszatérni hazájába.

    A 28 éves játékost 2012-ig köti szerződés a liverpooli gárdához. A középpályás 2004-ben, a Millwalltól igazolt a kékmezesekhez és a csapat fontos tagjává nőtte ki magát.

    Úgy tervezi, hogy pályafutását a South Coast FC-ben fejezi majd be. A csapat a 2010/11-es szezont szeretné a hivatalos ausztrál bajnokságban kezdeni, ebben Cahill is segítséget nyújtott nekik anyagilag. A játékos szeretne egy futballakadémiát is nyitni a saját nevével.

    “Nagyon jó érzés lenne egy olyan klubnál befejezni a pályafutásomat, melynek segítséget nyújtottam, hogy bekerüljön a bajnokságba.” – mondta Cahill.

    “Szeretnék a pályán is jelentős tagja lenni a capatnak. Még akkor szeretnék hazatérni, amikor úgy érzem, van még met leraknom az asztalra. Ez nagyon fontos lenne nekem.”

    “Persze nem is lehetnék boldogabb, mint amennyire az Evertonnál vagyok, de nagyszerű lenne otthon segíteni a játék fejlődését, mert a futball nagyszerű életet biztosított nekem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: