• Kezdőlap
  • Impresszum
  • Fabregas nem játszhat a Porto ellen


    Az Arsenalnak egyik legfontosabb játékosa, Cesc Fabregas nélkül kell kiállnia az FC Porto ellen a holnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

    A spanyol középpályást a szombati, Burnley ellen 3-1-re megnyert bajnoki ellen kellett lecserélni, éppen azután, hogy vezetéshez juttatta az Ágyúsokat.

    Mint kiderült, ismét azzal a térdével van gond, ami miatt az év elején is ki kellett hagynia néhány mérkőzést.

    “Nem kockáztathatjuk meg, hogy komolyabb baja legyen, ezért nem fogjuk játszani” – mondta a londoniak francia menedzsere, Arsene Wenger.

    A veterán Sol Campbell játéka is kérdéses volt, de ő újra edzésbe állt lágyéksérülése után és minden jel arra utal, hogy holnap ő is pályára léphet.

    Az első találkozót két hatalmas kapushiba után a Porto nyerte 2-1-re, így az Arsenalnak mindenképpen nyernie kell a továbbjutáshoz hazai pályán.

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 8

    Cimke:

    Carragher: “Megyek, ha nem kellek”


    A Liverpool védője, Jamie Carragher elmondta, nem fogja ráerőszakolni magát klubjára, ha már nem lesz szükség rá az Anfielden.

    A 32 éves játékosnak már csak egy év lesz hátra a szerződéséből az idény végezte után, de egyelőre még nincs szó hosszabbításról a ‘Pool háza táján.

    A Vörösök arra hivatkoznak, hogy nem szeretnék elvonni a bekk figyelmét a játékról és csak nyáron ülnek majd le vele.

    Carragher tudja, hogy eljöhet az idő, amikor már nem tart igényt szolgálataira a klub és tovább kell állnia. Ő ezt tökéletesen meg is érti.

    “Nem aggódom, a csapat úgyis felajánl egy új szerződést, ha akar” – kezdte az angol védő.

    “Ha nem akarnak hosszabbítani velem, akkor sincs semmi gond. Továbbra is megpróbálok mindent kihozni magamból, de ha mennem kell, akkor nem tudok mit tenni. Nem fogok megbántódni.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 március, 7

    Cimke:

    Ferguson Rooneyt okolja


    Sir Alex Ferguson szerint Wayne Rooney túlzott lelkesedésének köszönheti kisebb sérülését, ami miatt lehet, hogy ki kell hagynia a Manchester United következő meccsét.

    A 24 éves támadó térdproblémákra panaszkodott az Aston Villa elleni Ligakupa-döntő után. Ferguson ennek ellenére elengedte az angol válogatotthoz az Egyiptom elleni barátságos meccsre.

    A skót mester nem számított rá, hogy játékosára hosszú szerep vár a tét nélküli mérkőzésen, de végül 86 percet játszott. A Wembley rossz talaja nem tett jót a térdének.

    Sir Alex nem a válogatott szövetségi kapitányát, Fabio Capellót okolja a kisebb sérülés miatt, hanem Rooneyt, mivel szerinte a csatárnak cserét kellett volna kérnie saját érdekében.

    “Nem hiszem, hogy játszania kellett volna” – mondta Fergie mester.

    “A túlzott lelkesedésének köszönhető ez az egész. Az az egy baj van vele, hogy nem tud nemet mondani. Vasárnap jelezte, hogy valami nincs rendben a térdével, de mikor megkereste a válogatott, nem ellenkezett.”

    “Fabio Capellónak az a dolga, hogy a lehető legjobb csapatot válogassa össze, őt nem is hibáztatom. Amiatt viszont sokkal inkább csalódott vagyok, hogy Wayne nem cseréltette le magát időben. El sem hiszem.”

    Elképzelhető, hogy a korábbi Everton-játékosnak ki kell hagynia a ma esti Wolverhampton Wanderers-Manchester United mérkőzést.

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2010 március, 6

    Cimke: ,

    SWP: “Nem vagyok telhetetlen”


    Shaun Wright-Phillips tagadja, hogy azért nem hosszabbította meg a szerződését a Manchester Cityvel, mert túl magas fizetést kért.

    Az angol válogatott szélső heti 60 ezer fontot tehet zsebre a manchesterieknél, de egyes hírek szerint 25%-os fizetésemelést követel és ezért jutottak zsákutcába a szerződéshosszabbítási tárgyalások.

    A korábbi Chelsea-játékos cáfolta az értesüléseket és elmondta, szívesen maradna a City játékosa akár pályafutása végéig is. Lesz még ideje egyeztetni a klubbal, hiszen jelenlegi kontraktusa csak két év múlva jár le.

    “Szeretnék nem túlságosan belefolyni ezekbe a dolgokba, mivel csak arra akarok koncentrálni, hogy a Manchester City megszerezze a negyedik helyet” – mondta Wright-Phillips.

    “Természetesen nem örülök neki, hogy nem tudtam megegyezni a csapattal. Elszomorító és fájó, hogy sokak szerint minden a pénz miatt van, még egyszer szeretném elmondani, hogy nem vagyok telhetetlen.”

    “Nem szeretném elkezdeni sorolni, hogy milyen fizetések vannak a klubnál, tudom, hogy nem egy olyan játékos van, aki több mint kétszer annyit keres, mint én, de nem igazán érdekel.”

    “Nem azért vagyok itt, mert meg szeretném tömni a zsebeimet, hanem azért, mert szeretem a csapatot és mindenben segíteni akarom.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 6

    Cimke:

    Ramsey: “Erősebb leszek”


    Az Arsenal középpályása, Aaron Ramsey megköszönte a rengeteg támogatást, amit eddig kapott és megígérte, erősebb játékosként tér majd vissza a pályára.

    A walesi tehetség ebben a szezonban már biztosan nem játszhat, hiszen a Stoke City elleni bajnokin két helyen is eltört a lába, amikor összecsapott a labdáért Ryan Shawcross-szal.

    Az Ágyúsok mestere, Arsene Wenger egyértelműen a Stoke védőjét okolja az eset miatt, Ramsey erről nem mondott semmit, csak megköszönte a jókívánságokat a korábbi Manchester United-játékosnak.

    “Tisztán emlékszem, hogy mi történt, az ütközés után láttam, hogy el van törve a lábam” – mondta a fiatal középpályás.

    “Láttam a visszajátszásokat is, de nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy ki a hibás, mert úgysem változna meg semmi. Úgy érzem, jó szezonom volt, szépen fejlődtem, ezért nagyon elszomorít, hogy ez történt.”

    “Nem könnyű elfogadni, hogy ilyen sokáig nem játszhatok, de fiatal vagyok, így az idő az én oldalamon áll. Minden erőmmel azon leszek, hogy erősebb és jobb futballistaként térjek vissza.”

    “A történtek óta rengeteg támogatást kapok, még más csapatok szurkolóitól is, amiért nagyon hálás vagyok. A pályán azonnal odasietett hozzám a Stoke játékosa, Glenn Whelan, hogy segítsen és a Stoke City orvosi stábja is kivette a részét az ápolásomból. Nekik is mindent köszönök, csakúgy, mint az Arsenalnak, akik a családomat is próbálták megnyugtatni.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 6

    Cimke:

    Owen idényének vége


    Úgy tűnik, Michael Owen kénytelen lemondani a világbajnoki szereplésről szőtt álmairól, mivel ebben a szezonban már nem léphet pályára.

    A korábbi Liverpool támadó alaposan kivette részét a Manchester United Ligakupa-győzelméből, hiszen ő egyenlített az Aston Villa ellen.

    Az első félidő vége előtt azonban térdsérülést szenvedett, ami miatt le kellett cserélni. Eleinte mindenki úgy gondolta, csak néhány hetet kell majd kihagynia, de most kiderült, hogy ebben az idényben már nem játszhat.

    Ez csapatán kívül neki is hatalmas csalódás, hiszen szeretett volna ott lenni az angolok Dél-Afrikába utazó keretében, de így le kell tennie erről.

    “Nagyon elszomorít minket a kiesése. Sajnos jóval komolyabb dologról van szó, mint ahogy azt hittük, ki kell hagynia a szezon hátralévő részét. Hétfőn megoperálják a térdét” – mondta Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere.

    “Lehet, hogy a Wembley rossz talaja is hozzájárult a sérüléshez, de valójában azt hiszem csak a rossz szerencsét okolhatjuk.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2010 március, 5

    Cimke: ,

    Lampard: “Túl kell lépni a Terry-ügyön”


    Frank Lampardot elszomorította, hogy több szurkoló füttykoncerttel fogadta John Terryt a tegnapi, Egyiptom elleni barátságos találkozón.

    Néhány szurkoló “Terry, mi megbocsátunk neked” feliratú transzparensekkel várta a Chelsea kapitányát a Wembleyben, utalva a klasszis bekk házasságtörésére, de akadtak olyanok is, akik fütyülve, fujjolva fogadták.

    Lampard bevallotta, nem számított arra, hogy mindenki tapssal fogadja majd csapattársát, de nagyon reméli, hogy hamarosan lecseng a botrány és mindenki elfelejti a történteket.

    “A csapat nagyon összetartó, csak két-három napig voltunk együtt, de végig mindenki a futballra koncentrált, semmi mással nem foglalkoztunk” – mondta a középpályás.

    “Persze ez is volt a dolgunk, a mester nagyon komolyan veszi a munkáját. Keményen edzettünk, majd pihentünk is, a csapatszellem pedig még tovább erősödött.”

    “John kifütyülésére valamennyire számítani lehetett, nem ez volt az első eset. Mindenki tudja, hogy ez nem tesz jót a csapatnak, reméljük többször már nem fordul elő.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 március, 4

    Cimke: ,

    Beye nem érzi jól magát a Villánál


    Habib Beye azzal fenyegetőzik, hogy nyáron elhagyja az Aston Villát, ha nem tudja visszaverekedni magát az első csapatba.

    A szenegáli védő tavaly nyáron a Newcastle Unitedtől igazolt a birminghamiekhez, de eddig mindössze tíz alkalommal lépett pályára a csapatban.

    A Premier League-ben november óta nem kapott lehetőséget és a Manchester United elleni Ligakupa-döntőt is a kispadról nézte végig.

    A 32 éves játékos emiatt nem igazán érzi jól magát a Villánál és nem tartja kizártnak, hogy a szezon után elhagyja a klubot.

    “Nem alakulnak jól a dolgaim a Villánál, tíz mérkőzésen játszottam az egész szezonban” – mondta az afrikai bekk.

    “Tizenkét éve vagyok profi, de ilyen még soha nem történt velem. Nagyon nehéz feldolgoznom, hogy ilyen kevés lehetőséget kapok.”

    “32 éves vagyok és még mindig erősnek érzem magam, nem akarok a padon ücsörögni. Ha az Aston Villánál nem kapok bizonyítási lehetőséget, akkor másik csapatot keresek.”

    “A menedzser mondja meg, hogy ki játszik és ki nem, tisztelni kell a döntését, akkor is, ha nem értesz egyet vele.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 március, 4

    Cimke:

    Upson: “Szörnyű volt a Wembley talaja”


    Matthew Upson szerint a rossz minőségű gyep tehet arról, hogy tegnap fontos helyzetben elcsúszott, ezzel gólhoz segítve Egyiptomot.

    Anglia tegnap este 3-1-es győzelmet aratott az Afrikai Nemzetek Kupája-győztes Egyiptom fölött, de több játékos, köztük Frank Lampard és Upson is panaszkodott a Wembley talajára.

    A West Ham United hátvédje a találkozó 23. percében elesett, miközben Mohamed Zidan elől próbálta elcsenni a labdát. A Borussia Dortmund kiválósága ezután senkitől sem zavartatva lőhetett Robert Green kapujába.

    “Hogy a pálya rossz talaja tehet-e az egyiptomi gólról? Szeretném azt gondolni, hogy igen” – kezdte Upson.

    “Ugyanolyan stoplis volt rajtam, amilyen máskor is szokott, mindent úgy csináltam, mint máskor, de a lábaim egyszerűen kicsúsztak alólam.”

    “Elszomorított, ami történt. Amikor kisétáltunk a pályára, úgy látszott, hogy minden rendben, aminek örültem is, de nem kellett sok, hogy megváltozzon a helyzet. Ha valaki kicsit erősebben lépett a talajra, már repültek is a gyeptéglák.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 március, 4

    Cimke: ,

    Baines örül, hogy 90 percet kapott


    Az Everton védőjét, Leighton Bainest kellemes meglepetésként érte, hogy végigjátszhatta az Egyiptom elleni mérkőzést az angol válogatottban.

    A szövetségi kapitány, Fabio Capello úgy döntött, az Aston Villa tapasztalt bekkje, Stephen Warncok helyet a fiatal Bainest küldi pályára kezdőként a Fáraók ellen.

    Szinte mindenki arra számított, hogy csereként majd Warnock is lehetőséget kap, de az Everton tehetsége végig a pályán maradt a 3-1-re megnyert találkozón.

    “Nagyon jól esik, hogy végigjátszhattam a mérkőzést” – kezdte a korábbi Wigan-játékos.

    “Csak annyi vágyam volt, hogy lehetőséghez jussak, abban sem voltam biztos, hogy ki fog kezdeni, Stevie Warnock vagy én.”

    “Akkor is boldog lettem volna, ha az utolsó 20 percre beállhatok, de így sokkal jobb, hogy mester a kezdőbe tett és 90 percen keresztül bizalmat szavazott nekem.”

    “Ez nagyon jót tett az önbizalmamnak, nincs más dolgom, mint ugyanígy folytatni a munkát. Egy álmom válna valóra, ha én is ott lehetnék a világbajnokságon.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 március, 4

    Cimke: ,