• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Verhoek honvágy miatt visszautasította a Forestet



    Az ADO Den Haag szélsője, Wesley Verhoek az utolsó pillanatban meggondolta magát, és úgy döntött, mégsem igazol a Nottingham Foresthez.

    A Forest menedzsere, Steve McClaren hosszú ideje figyeli a 24 éves játékost, és úgy tűnt, most végre le is igazolhatja.

    Az angolok már mindenben megegyeztek a hágaiakkal, és hétfőn Verhoek is elutazott Nottinghambe, hogy a leendő csapata vezetőivel tárgyaljon, de meggondolta magát, és úgy döntött, hogy továbbra is a Den Haagnál szeretne futballozni.

    “Az ADO Den Haag és a Nottingham Forest is nagyon csalódott, de nem tudunk mit tenni, tiszteletben kell tartanunk Wesley döntését” – mondta a vörös mezesek pénzügyi igazgatója, Mark Arthur.

    “Nagyon kötődik a családjához, és azt mondta, még nem áll készen rá, hogy ilyen távol költözzön tőlük. Örülünk, hogy idejében kiderült mindez, az üzlet megkötése után sokkal nehezebb dolgunk lett volna.”

    “Sajnálom az ADO Den Haagot, akik már felkészültek rá, hogy pénzt kapnak a játékosért, sőt, már igazoltak is helyette valakit.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: