• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Birmingham eladja Johnsont



    A Birmingham City kiadási csökkentése érdekében több sztárjátékosától, köztük Roger Johnsontól is megválna.

    A birminghamiek kiestek a Premier League-ből, így természetes, hogy jobb játékosaikat szóba hozták az élvonalban maradt klubokkal, ráadásul a másodosztályban kevesebb pénzből kell majd gazdálkodniuk, így mindenképpen meg kell válniuk néhány futballistájuktól.

    Scott Dann távozása szinte biztosra vehető, őt a Liverpool igazolná le. A transzfert még valószínűbbé teszi, hogy a Vörösök első számú célpontja, Phil Jones már fél lábban a Manchester Unitedben van.

    A City elöljárói a Roger Johnsonért érkező ajánlatokat is készek meghallgatni. A 28 éves védő iránt többek között a Tottenham Hotspur és az Arsenal is érdeklődik.

    “A Birmingham felhívott és közölték, hogy elengedik Rogert, ha megfelelő ajánlat érkezik. Úgy érzem, valóban a Premier League-ben a helye, hiszen az elmúlt két szezonban minden bajnokin pályára lépett. Nem hinném, hogy ne akadnának kérői” – mondta a játékos ügynöke, Paul Smith.

    “Ez bizonyára pénzügyi döntés volt a csapat részéről. Valószínűleg már megvan a stratégiájuk, hogy kit kell eladniuk és kiket kell leigazolniuk, hogy visszajussanak a Premier League-be.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: