• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A csoportelsőség a tét Manchesterben



    A Manchester United és a Valencia ma este az Old Traffordon dönti el, hogy melyikük jut tovább első helyen a Bajnokok Ligája C csoportjából.

    A Vörös Ördögök kipihenten léphetnek majd pályára, hiszen a hétvégi meccsük a nagy havazás miatt elmaradt. A Valencia a Real Madrid otthonában vendégeskedett és bár sokáig tartotta magát, végül 2-0-s vereséget szenvedett.

    “Egyfelől jó, hogy nem volt bajnokink, hiszen így nem sérültek le újabb játékosok, de azt hiszem, a játékosok szívesebben fociztak volna. Tíz nap is eltelt azóta, hogy utoljára pályára léptünk” – mondta a United mestere, Sir Alex Ferguson.

    “A fő célunk, hogy az első kieséses körben elkerüljük a Barcelonához és a Bayern Münchenhez hasonló nagyágyúkat, akik jelenleg vezetik a csoportjukat. A Valencia ellen minden kemény csatákat vívunk, reméljük, sikerült jó eredményt elérnünk.”

    Ezután a spanyolok mestere, Unai Emery is a mikrofonok elé ült: “Két céllal vágtunk neki a Bajnokok Ligájának, az egyik a csoportból való továbbjutás, a másik a csoportelsőség. Az előbbi már teljesült, utóbbi is csak rajtunk múlik.”

    “Az, hogy már biztosan ott vagyunk a legjobb tizenhat között, azt jelenti, hogy nyugodtan, higgadtan szállhatunk harcba a győzelemért.”

    Forrás: UEFA.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: