• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hughes büszke a Cityre



    A Manchester City menedzsere, Mark Hughes elismerően beszélt csapatáról annak ellenére, hogy tegnap kiestek az UEFA-kupából a Hamburggal szemben.

    Mark HughesA németek 3-1-es előny tudatában érkeztek Angliában és már a 11. percben tovább növelték előnyüket összesítésben, Paolo Guerrero révén ugyanis vezetést szereztek a City of Manchesterben.

    A manchesteriek azonban nem adták fel, Elano és Caicedo góljaival fordítotak, ekkor már csak egy gól kellett volna ahhoz, hogy kiharcolják legalább a hosszabbítást.

    Sokáig úgy tűnt, ez sikerülni fog, Caicedo szerzett is még egy gólt, de azt les miatt érvényesítették, Elano pedig kétszer a kapufát találta el szabadrúgásból. Richard Dunne-t viszont kiállította a játékvezető, ami megzavarta a Cityt.

    Végül akadt még egy-egy jó helyzet a kék mezesek előtt, de gólt már nem sikerült szerezniük, így a Hamburg jutott az UEFA-kupa elődöntőjébe, ahol a Werder Bremen lesz majd az ellenfele.

    Az angolok nem vallottak szégyent, Hughes meg is dicsérte őket a meccs után, az pedig mindent elmond, hogy az elnök, Kaldun al-Mubarak állva tapsolta övéit.

    “Ez mindenki számára egy nagy nap volt. Bizonyítanunk kellett és azt hiszem, ez sikerült is ezzel a remek teljesítménnyel” – mondta a korábbi Blackburn-mester.

    “Nagyon fontos volt, hogy meg tudtuk mutatni a szurkolóknak, hogy igenis fejlődünk és képesek vagyunk jól játszani. Ha a jövőben is fent tudjuk tartani ezt a formát, akkor a nagyon nehezen verhető csapatok közé fogunk tartozni.”

    “Rosszul kezdtünk, de nem hagytuk, hogy ez hatással legyen ránk, szinte azonnal egyenlítettünk. A határán voltunk, hogy mindenki nagy meglepetésére összesítésben is feljöjjünk a Hamburg mellé, majdnem megszereztük azt az egy gólt, ami még kellett volna, de végül mégsem sikerült.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Európa-liga

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: