• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Walcott: “Tartanak tőlünk”



    Az Arsenal angol szélsője, Theo Walcott szerint mindenki fél Arsene Wenger remek formában lévő tanítványaitól.

    Theo WalcottAz Ágyúsok erőre kaptak a gyenge szezonkezdés után és már 18 meccse veretlenek a Premier League-ben.

    Az észak-londoniak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe is bejutottak a Villarreal kiejtésével, ahol a kisebb kisiklás után újra magára találó Manchester United ellen kell majd bizonyítaniuk.

    Walcott nagyon örül csapata jó formájának és elárulta, társaival együtt már nagyon várja a United elleni összecsapásokat.

    “Mindenki nagyon magabiztos és az egész csapat buzog a tettvágytól. Úgy érezzük, minden ellenfél megijed, ahogy a pályára lépünk, jó úgy játszani, hogy minden a kedvünk szerint alakul” – mondta a korábbi Southampton-játékos.

    “Nagyszerű futballt játszunk és bárhonnan képesek vagyunk betalálni. Nagyon jó a védelmünk is, sokan megsérültek, de mindig van, aki beáll a helyükre és kiváló munkát végez.”

    “Nehéz lesz túljutni a Uniteden, de rendszeresen játszunk ellenük a Premier League-ben, mostanában pedig általában szerencsénk van ellenük. Talán az övék jelenleg a világ legjobb csapata, de amíg így játszunk, nem lehet baj.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: