• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Liverpool leigazolta Emre Cant a Bayer Leverkusentől!


    A 20 éves középpályás a vörösök harmadik nyári igazolása.
    Emre CanEmre Can, a vörösök harmadik nyári igazolása, Rickie Lambert és Adam Lallana után, elmondta, hogy nagyon boldog az átigazolás miatt.
    “Könnyű volt eldönteni azt, hogy a Liverpoolhoz igazolok, miután egy jót beszéltem Rodgerssel. Ez nagyon fontos volt,”mondta a csapat weboldalának.
    “A Liverpool egy nagy klub, és a szurkolói az egyik legjobbak a világon. Már várom az első meccset, azt, hogy először léphessek az Anfield gyepére.”
    Rodgers elmondta, hogy nagyon örül a német ifi válogatott leigazolásának, és elmondta azt, hogy egy ideje már érdeklődött iránta.
    “Emre egy nagyszerű fiatal tehetség, és nagyon boldog vagyok, hogy minket választott, mint a fejlődésének következő állomását.
    “Ő is belátta azt, hogy a csapat fejlődik, és ambiciózus tervei vannak, ambiciózus játékosokkal. Már várom azt, hogy láthassam őt, és azt, hogy a következő szintre léphessünk.
    “Már figyeljük egy ideje őt, és lenyűgözött minket a hozzáállásával, és a képességeivel, amiket megmutatott a Bundesligaban, valamint a Bajnokok Ligájában is.
    “Sok olyan képessége van, amit kerestünk: karizmatikus a pályán, és bátor, amikor nála van a labda, és tesz a dolgokért.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 3

    Cimke: , , ,