• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Evra: “Ha kikapunk, nem játszom többé a BL-ben!”


    A Manchester United védője, Patrice Evra nem tudná elviselni, ha harmadszor is kikapna a Bajnokok Ligája döntőjében.

    A francia védő eddig három fináléban szerepelt, de csak egyszer hagyta el győztesként pályát, 2008-ban, amikor a Uniteddel legyőzte a Chelsea-t.

    Legutóbbi döntőjét 2009-ben játszotta, amikor a manchesteriek kikaptak a Barcelonától. A Vörös Ördögök most ismét a katalánok ellen döntőznek, de Evra nem is akar belegondolni, mi lenne, ha megismétlődne a két évvel ezelőtti eredmény.

    “Nem veszíthetek egy még egy BL-döntőt. Ha négy döntőből csak egyet nyernék meg, nem tudnék többet a Bajnokok Ligájában játszani. Talán meg is kérném a menedzsert, hogy ne játszasson többé a sorozatban” – mondta a korábbi Monaco-játékos.

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2011 május, 27

    Cimke:

    Hat hónapra meszelték el Tourét


    A Manchester City védője, Kolo Touré féléves eltiltást kapott, miután szervezetében tiltott anyagot találtak.

    Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) ítéletet hirdetett az elefántcsontparti játékos ügyében, akinek a szervezetében egy februári doppingteszten mutattak ki tiltólistás anyagot.

    Az illetékesek hathónapos eltiltást róttak ki a játékosra, melynek kezdetét március 2-tól számolják, mivel Touré azóta nem léphetett pályára. Ez azt jelenti, hogy szeptemberben, a következő szezon elején ismét pályára léphet a Cityben.

    A bekk fellélegezhet, Olaszországban hasonló ügyben a Palermo védője, Moris Carrozzieri kétéves eltiltást kapott.

    Touré 2009 nyarán 16 millió fontért igazolt az Arsenaltól a manchesteriekhez, ahol azóta 49 bajnokin játszott és két gólt szerzett.

    Forrás: Focitipp.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 27

    Cimke:

    Kassai vezeti a BL-döntőt


    Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjét, a Manchester United-Barcelona mérkőzést.

    Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön értesítette az MLSZ-t, hogy a londoni Wembley Stadionban a 36 éves magyar bíró dirigálja a finálét, amelyen először alkalmazzák a hat játékvezetős rendszert.

    Kassai munkáját Erős Gábor (40) és Ring György (30) asszisztensek, továbbá a két kapunál elhelyezkedő Fábián Mihály (31) és Bognár Tamás (33) segíti majd, s Vad II István (32) lesz a tartalék játékvezető. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst (biztonsági tartalékot) jelölt Kispál Róbert (42) személyében.

    1997 után először fordul elő, hogy magyar játékvezetőt neveztek egy európai kupasorozat döntőjére. Akkor Puhl Sándor vezette a 3-1-es német sikerrel végződő Borussia Dortmund-Juventus finálét.

    Forrás: Focitipp.hu




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Magyar vonatkozású hírek

    Dátum: 2011 május, 26

    Cimke:

    A Sunderland tagadja a West Ham vádjait


    A Sunderland szerint semmi nem igaz abból, hogy a West Ham United háta mögött próbálnák meg leigazolni Demba Bát.

    A Kalapácsosok a napokban bepanaszolták a Fekete Macskákat a Premier League-nél, mivel azok szerintük szabálytalan módszerekkel próbálták meg magukhoz csábítani Bát.

    “Kaptunk egy levelet a West Ham Unitedtől, melyben az átigazolási szabályok megsértésére panaszkodnak. Hamarosan megkezdjük az ügy kivizsgálását” – mondta a PL egyik szóvivője.

    A Sunderland mindent tagad: “A Sunderland labdarúgócsapata minden körülmények között figyelembe veszi a Premier League átigazolásokra vonatkozó szabályait. Ha valóban érdeklődnénk egy játékos iránt, mindenképpen figyelembe vennénk azokat.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 május, 26

    Cimke: ,

    Piqué Messivel készül Rooney ellen


    A Barcelona védője, Gerard Piqué már komolyan készül rá, hogy szombaton, a BL-döntőben megállítsa a Manchester United csatárát, Wayne Rooneyt.

    Az angol csatár nem alkotott maradandót a 2010-es világbajnokságon, a szezon második felében viszont nagyszerű formába lendült, és nagy szerepet játszott abban, hogy a United megnyerte 19. bajnoki címét, ezzel egyeduralkodóvá lépve elő Angliában.

    Piqué tökéletesen tisztában van Rooney képességeivel, hiszen négy évig ő is a manchesteriek játékosa volt, ezért már nagyon várja, hogy szombaton megmérkőzhessen vele a Wembleyben.

    “Ő a világ egyik legjobb játékosa, rengeteg gólt szerzett már. Nagyon oda kell majd figyelnem, hogy ne adjak neki teret a döntőn” – mondta a világbajnok védő.

    “Nagyon jó barátok vagyunk, de most egymás ellen kell küzdenünk. Emlékszem, az edzéseken sosem volt könnyű dolgom ellene, ahogy most Messi ellen sincs.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2011 május, 25

    Cimke:

    Defoe nem játszik Svájc ellen


    Jermain Defoe csuklósérülés miatt kikerült az angol válogatott keretéből, így nem léphet pályára június 4-én, a Svájc ellen Eb-selejtezőn.

    Defoe a Tottenham Hotspur Sunderland elleni szezonzáróját még végigjátszotta, és Fabio Capello be is hívta őt a Háromoroszlánosokhoz.

    Mostanra azonban kiderült, hogy a csatár csuklójával nincs minden rendben. Bár még nem biztos, hogy nem tudná vállalni a játékot a svájciak ellen, Capello úgy döntött, kiteszi a keretből és az Aston Villa sztárját, Ashley Youngot hívja be helyette.

    Young valószínűleg a szintén a Villában játszó Darren Bent mögött kap majd lehetőséget, mint visszavont ék.

    Az angolok nincsenek túlságosan eleresztve csatárposzton, Wayne Rooney eltiltás, Andy Carroll pedig sérülés miatt nem léphet majd pályára, így Benten és Youngon kívül csak Bobby Zamorára és Peter Crouchra számíthatnak elöl a szigetországiak.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2011 május, 25

    Cimke: ,

    Az Arsenal 14 millióért vihetné Álvarezt


    A Vélez Sársfield a hírek szerint 14 millió euróért hajlandó lenne eladni az Arsenalnak Ricky Álvarezt.

    Az Ágyúsok a 23 éves argentin tehetséggel szeretnék megerősíteni támadósorukat, de a Sársfield vezetősége egyelőre nem szeretné elengedni egyik legjobb fiatalját.

    A klub vezetői tegnap azonban ülést tartottak, és a hírek szerint abban egyeztek meg, hogy egy 14 millió eurós ajánlat esetén már komolyan elgondolkodnának a játékos eladásán.

    “A Véleznek nem áll szándékában eladni Álvarezt. A klubnál az a szokás, hogy nem válunk meg a tehetségektől, amíg el nem érik képességeik csúcsát” – mondta korábban a csapat egy bennfentese.

    A fiatal csatár jelenlegi szerződéséből még három év van hátra.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 25

    Cimke:

    Rio: Piqué jól döntött, amikor távozott


    Rio Ferdinand nem biztos benne, hogy Gerard Piqué akkor is befuthatott volna ekkora karriert, ha a Manchester United játékosa marad.

    A spanyol válogatott védő 2004-ben tinédzserként került a Vörös Ördögökhöz, de ott négy év alatt mindössze 23 alkalommal lépett pályára.

    2008-ban aztán 5 millió fontért leigazolta a Barcelona, azóta többek között Bajnokok Ligáját, Európa-bajnokságot és világbajnokságot is nyert. Ferdinand szerint mindenki jól járt azzal, hogy Piqué visszakerült szülőhazájába.

    “Mindenki tudta, hogy Piqué rendkívül tehetséges srác, de az angol foci nem az ő világa volt. Nem biztos, hogy a Manchester Unitednél ugyanott tartana, mint most. Ezt talán még ő sem tudná megmondani” – kezdte az angol bekk.

    “Ha jön egy lehetőség, lépned kell. Ő ezt megtette azzal, hogy a Barcelonába igazolt, ahol azóta sorra nyeri a trófeákat. A teljesítménye mindenképpen elismerést érdemel.”

    Ferdinand és Piqué szombaton, a Bajnokok Ligája döntőjében összemérheti erejét.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 25

    Cimke:

    Adam valószínűleg a PL-ben folytatja


    A skót válogatott szövetségi kapitánya, Craig Levein szerint a Blackpool sztárja, Charlie Adam a következő szezont is a Premier League-ben kezdi majd.

    A korábbi Rangers-középpályás csapata, a Blackpool kiesett az angol élvonalból, de nem valószínű, hogy velük együtt ő is a Championshipbe menne.

    Többek között a Manchester United, a Tottenham Hotspur és a Liverpool is jelezte, hogy szívesen látná a skót játékost. Levein is jobban örülne, ha Adam a PL-ben maradna, és szerinte erre minden esélye meg is van.

    “Nagyon szeretném, ha minden játékosom a Premier League-ben, a lehető legmagasabb szinten focizna. Charlie iránt rengeteg csapat érdeklődött januárban, szerintem még mindig vannak, akik szívesen látnák. Szerintem jövőre is a PL-ben játszik majd” – mondta Levein.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 május, 24

    Cimke: , , ,

    Új szerződést kapott Cudicini


    A Tottenham Hotspur egy évvel meghosszabbította veterán kapusa, Carlo Cudicini szerződését.

    Az olasz kapus 2009 januárjában, a Chelsea-től érkezett a White Hart Lane-re. Leginkább Heurelho Gomes cseréje volt, de a mostani szezon utolsó három meccsére átvette az első számú kapus szerepét a hibát hibára halmozó braziltól.

    A 37 éves Cudicini szerződését még egy évvel megtoldották a londoni vezetők, az olasz így 2012 nyaráig biztosan a Spursnél marad.

    “A klub vezetősége örömmel jelenti be, hogy Carlo Cudicini egy évvel meghosszabbította szerződését. Az új kontraktusa 2012 júniusáig szól” – olvasható a fehér mezesek közleményében.

    A Tottenham elöljárói természetesen nem Cudiciban látják a kapusgondok hosszútávú megoldását, nagy valószínűséggel igazolni fognak egy új hálóőrt is.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 24

    Cimke: