• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Carson nem bízik a vb-szereplésben



    A West Bromwich Albion kapusa, Scott Carson feladta a reményt, hogy ott legyen az angol válogatottban a dél-afrikai világbajnokságon.

    A hálóőr remek formában véd a birminghamieknél, akiknek jó esélyük van rá, hogy megszerezzék valamelyik automatikus feljutást érő helyet a második vonalban.

    A West Brom tavaly esett ki a Premier League-ből, aminek következtében Carson lejjebb csúszott a ranglétrán a válogatottnál. Utoljára 2008-ban, Németország ellen védte a Háromoroszlánosok kapuját.

    Az angolok szövetségi kapitánya, Fabio Capello inkább Robert Green, Joe Hart és Ben Foster teljesítményét figyeli, ezért a 24 éves portás nem is reménykedik benne, hogy részt vehet a világbajnokságon.

    “Nem hinném, hogy reális esélyem van a világbajnoki szereplésre. Természetesen nagyon szeretnék ott lenni, de nem rajtam múlik, én továbbra is leszegett fejjel és összeszorított fogakkal fogok dolgozni” – mondta a korábbi Liverpool-kapus.

    “Talán a következő nagy torna előtti szezonban a Premiershipben lesz a csapatom, én pedig jó formában leszek, és akkor bármi elképzelhető.”

    “Jelenleg azonban nem igazán gondolok a válogatottra, csak az érdekel, hogy egyenletesen jól teljesítsek. Mr. Capello előnyben részesíti az élvonalban védő kapusokat, így sokan elém kerültek a ranglétrán.”

    “Számomra a legfontosabb, hogy kiharcoljuk a feljutást. Még csak 24 éves vagyok, van még legalább tíz-tizenöt jó évem, így lesz még esélyem rá, hogy részt vegyek egy világbajnokságon.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály), Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: