• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Turner marad a Tigriseknél



    Michael Turner cáfotla azokat a híreket, melyek szerint januárban elhagyná a Hull Cityt a Liverpool vagy a Manchester City kedvéért.

    Michael TurnerA 25 éves védőt több, a Tigriseknél magasabban jegyzett klubbal szóbahozták az utóbbi hetekben. A játékos olyan jó formában van, hogy sokak szerint az angol válogatott is igényt fog tartani rá.

    A korábbi Brentford-játékos szerződéséből még két és fél év van hátra, de úgy tudni, a Hull máris megkezdte vele a tárgyalásokat egy új kontraktust illetően. Turner elmondta, nagyon szívesen maradna továbbra is a KC Stadiumban.

    “Az ügynököm már többször találkozott a menedzserrel, remélhetőleg a következő hetekben sikerül egyezségre jutnunk.” – mondta a bekk.

    “Ez az első évem a Premier Ligában, a csapatom a lehető legjobb úton jár, továbbra is szeretnék a tagja lenni ennek a remeklésnek.”

    “Az elsődleges célom, hogy jövőre is a Premiershipben legyek és ismét bizonyíthassak. Talán hamarosan a stadiont is ki lehet bővíteni, mindenünk megvan ahhoz, hogy hatalmas klubbá váljunk: rengeteg szurkolónk van jó képességűek a játékosaink.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: