• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Carson szeretne ott lenni a vb-n



    A West Bromwich Albion kapusa, Scott Carson elégedett idei teljesítményével és reméli, hogy 2010-ben ő is elutazhat a válogatottal Dél-Afrikába.

    Scott CarsonMinden jel arra mutat, hogy a WBA egy szezon után már megy is vissza a Championshipbe, hiszen a Premier League utolsó helyén állnak és már három hónapja nem nyertek. Carson keze több bekapott gólban is benne volt, szombaton, a Stoke City ellen is hibázott.

    A Szlovákia és Ukrajna elleni meccsekre Fabio Capello nem hívta meg az angol válogatottba, de a korábbi Liverpool-kapus bízik benne, hogy vissza tudja szerezni helyét a nemzeti csapatban és a vb-t is nevezett játékosként élheti majd meg.

    “David James helye megingathatatlan, mint a válogatott első számú kapusa, a másik két helyért viszont nagy harc folyik az ország hálóőrei között. Nem lesz könnyű bekerülni” – mondta Carson.

    “Ameddig azonban hétről hétre pályára lépek, növelem az esélyeimet. Úgy gondolom, nem védek rosszul idén, minél többször játszhatok, annál egyenletesebb teljesítményt fogok nyújtani.”

    “Capello a vb közeledtével megbízható kapusokat fog keresni, ezért mindent meg kell tennem azért, hogy a West Bromban jól szerepeljek.”

    “Ha ez sikerül, az az Albionnak is jó, nekem pedig jó esélyeim lesznek rá, hogy bekerüljek a Dél-Afrikába utazó keretbe.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: