• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A WBA megtartaná Fortunét



    A West Bromwich Albion szeretné véglegesíteni Marc-Antoine Fortuné szerződését akkor is, ha nem sikerül kivívniuk a bentmaradást.

    Marc-Antoine FortunéFortuné, aki januárban a Nancytól igazolt kölcsönben a bimringhamieknek, két góllal vette ki a részét csapata 3-1-es, Wigan fölött aratott győzelmében. Ezzel a sikerres a West Brom három pontra megközelítette a bentmaradást érő 17. helyet.

    A francia csatár eddigi 15 meccsén öt gólt szerzett, amivel sokat segített a kiesés ellen küzdő gárdának.

    A frissen feljutott Wolverhampton Wanderers is jelezte, hogy szívesen látná a játékost, de Tony Mowbray csapata sem mondott még le a végleges megszerzéséről.

    “Rengeteg csapattal kapcsolatban felmerült a játékos neve, minden újságban mással hozzák szóba” – mondta Mowbray.

    “Jó játékos, de nem fogom az egekig magasztalni. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy nem lőtt elég gólt, lenne még mit javítani a játékán.”

    “Szeretném azt hinni, hogy nálunk próbál majd meg jobb futballistává válni a jövőben. Remélem, ő is úgy látja, hogy itt lesz lehetősége fejlődni, még akkor is, ha esetleg kiesünk.”

    “Nagyon élvezi az edzéseket, tetszik neki a klubot körülvevő légkör. Ha kiesnénk, nagyon sokat segíthetne a visszajutásban, természetes, hogy szeretném megtartani.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: