• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Kuszczak hosszabbított a Uniteddel



    Tomasz Kuszczak eddigi szerződése 2010-ben járt volna a le a Manchester Uniteddel. A lengyel hálóőr most további két évvel megtoldotta azt.

    26 éves hálóőr, aki a szerződéshosszabbítással tehát 2012-ig kötötte magát a klubhoz, 2006 augusztusában érkezett az Old Traffordra és egy hónappal később, az Arsenal ellen debütált.

    Tomasz a ManUtd.com-nak a következőket mondta: “Az, hogy két évvel a szerződésem lejárta előtt hosszabbítani akarnak velem azt mutatja, hogy a klubnak és Sir Alexnek is szüksége van rám.”

    “Nagyon boldog vagyok, hiszen nagyszerűen érzem itt magam, de még sokat fejlődhetek és folytatni akarom a megkezdett kemény munkát, hogy bebetonozzam a helyemet ennél a fantasztikus csapatnál.”

    Sir Alex Ferguson szerint ezzel a szerződéssel a United kapusgondjai hosszú időre megoldottnak tekinthetők.

    “Mindig örömmel ülünk le tárgyalni a fiatal játékosainkkal, hiszen kézben szeretnénk tartani a jövőnket” – mondta Ferguson.

    “Nehéz elsőosztályú kapusokat találni, de úgy vélem nekünk három is van belőlük, és Tomasz hosszabbításával most még nyugodtabbak lehetünk.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    1 hozzászólásunk van

    1. Figezcki Balázs:  2008 szeptember, 16 11:59

      Ez 1 nagyon rossz döntés. Kuszczak akkor potya kapus mint carroll vagy Barthez volt nálunk. én Ferguson helyébe Akinfejevt, vagy Isakssont venném meg Kuszczaktól pedig gyorsan megszabadulnék mielőtt több kárt csinálna.
      FOREVER MUFC!

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: