• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ben Haim a Cityhez igazolt


    A Manchester City 6 millió fontért leigazolta az izraeli válogatott védőt, Tal Ben Haimot a Chelsea-től. A bekk négy évre kötelezte el magát új csapatához.

    Ez a 26 éves játékos második csapatváltása 13 hónapon belül, hiszen 2007 júniusában igazolt ingyen a Kékekhez, miután lejárt a szerződése a Boltonnal.

    Ben Haimot saját elmondása szerint Mark Hughes személye győzte meg arról, hogy jó döntést hoz, ha a manchesteriekhez igazol.

    “Szerintem ez egy nagyon jó és híres csapat nagy ambíciókkal.” – mondta a védő.

    “Szeretnék trófeákat nyerni ezzel a klubbal, tudom, hogy ez itt már évek óta nem történt meg, tehát időbe fog telni valami nagyot összehozni.”

    “Mark Hughes hozzáállása illik az enyémhez. Játékosként szinte mindent megnyert, amit lehetett, természetesen ezt menedzserként is szeretné megismételni.”

    “Szeretnék segíteni a Citynek abban, hogy jobb csapat legyen és valamit nyerjen végre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke: ,

    Újabb fiatalt igazolt az Arsenal


    Az Arsenal egy újabb fiaatl középpályást igazolt az U21-es portugál válogatott Amaury Bischoff személyében, aki a Werder Brementől érkezett Londonba.

    A francia sületésű portugál azután költözött az Emirates Stadiumba, hogy visszautasította a Werder szerződéshosszabbítási ajánlatát.

    Az Ágyúsok nem hozták nyilvánosságra, hogy mekkora összeget fizettek ki kompenzációként vagy egyáltalán fizettek-e, ahogy az sem derült ki, hogy hány évre írt alá Bischoff.

    A 21 éves játékos képes jobbszélsőként és belső középpályásként is játszani. 2005 óta volt a brémaiak játékosa.

    Az Arsenalban a 28-as számú mezt fogja viselni.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke:

    Edwin szerint nehéz lesz a csapatba kerülés


    A Manchester United kapusa, Edwin van der Sat szerint nehéz lesz bekerülni a Manchester United kapujába olyan társak mellett, mint Ben Foster vagy Tomasz Kuszczak.

    Sir Alex Ferguson úgy érzi, jelenleg Foster Anglia legjobb kapusa. Szerencsétlen módon a korábbi Stoke-kapus az előző szezonban szinte végig sérült volt és csak egy meccsen védhetett, a Derby ellenin, ahol viszont parádézott. Előtte két nagyszerű szezont töltött kölcsönben a Watfordnál.

    Sokan arra számítanak, hogy idén a fiatal hálóőr megnehezíti Van der Sar dolgát.

    A veterán holland sem kérdőjelezi meg Foster képességeit, de szerinte Kuszczak is ugyanolyan riválisa.

    “Ben egy nagyon jó kapus, ez nem kérdéses, de ez Tomasz Kuszczakról és rólam is elmondható.” – mondta Edwin.

    “Mi mindannyian keményen dolgozunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, de az emberek leginkább Benre figyelnek az angol válogatott miatt.”

    “Nem igazán érdekel, hogy ki van mögöttem, csak szeretném megtartani a helyemet a kapuban. Ez azt jelenti, hogy jól kell teljesítenem és magamat is meg kell győznöm róla, hogy olyan formában vagyok, amit mindenki elvár tőlem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke:

    Scolari: “Malouda marad.”


    A Chelsea mestere, Luiz Felipe Scolari elmondta, hogy Florent Malouda nem megy sehová. A játékost leginkább az AS Roma vinné.

    A Roma menedzsere, Luciano Spalletti megerősítette azon híreket, melyek szerint érdeklődnek a francia iránt, de a játékos ügynöke elmondta, hogy ügyfele jól érzi magát a Stamford Bridge-en.

    Malouda tavaly nyáron igazolt a Chelsea-hez a Lyontól, de Scolari szerint az eddigi több mint 30 meccsén Jose Mourinho és Avram Grant csak elvesztegette a tehetségét.

    “Ha velünk marad, szeretném tudni, hogy melyik poszton a legjobb.” – kezdte a brazil mester.

    “Tavaly más posztokon játszott, mint a Lyonnál. Szeretném, ha a szélen játszana, úgy mint Franciaországban tette, tavaly elvesztegették a tehetségét.”

    A 28 éves játékos igéretesen kezdte londoni karrierjét, a Community Shielden is betalált csakúgy, mint néhány korai bajnoki fordulóban.

    A két hónapig húzódó térdsérülése azonban visszafogta, a szezon végére visszatérhetett és 92 percet játszott a Bajnokok Ligája döntőjében.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke:

    A Stoke közel került Sorensenhez


    A Stoke City reméli, hogy le tudja majd igazolni az Aston Villa volt kapusát, Thomas Sorensent, akinek az ügynöke ma fog tárgyalni a klubbal.

    A 32 éves hálóőr, aki korábban próbaidőn volt a Fazekasoknál, ingyen igazolhatóvá vált, miután a Villa elengedte őt az előző szezon után.

    “Az ügynöke ide fog jönni, hogy tárgyaljon Tony Scholesszal (a City vezérigazgatója), remélhetőleg sikeresen zárul számunkra az üzlet.” – mondta a Stoke mestere, Tony Pulis.

    “Szerintem az eddigi igazolásaink jó szerzemények, remélhetőleg hamarosan Thomas is ebbe a kategóriába tartozik majd.”

    “Szerintem ők mind javítani fognak a csapaton, továbbra is ilyen szempont alapján kell igazolnunk és nem csak a keret létszámának növelésére kell törekednünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke: ,

    Robinson túllépett a múlton


    A Blackburn Rovers új kapusa, Paul Robinson elárulta, hogy már nem tart semmitől, mert sikerült maga mögött hagynia a Tottenham Hotspurnél történteket.

    A 28 éves hálóőr már várja az új kihívást, miután túlesett az első edzésen a Rovers játékosaként. A blackburniek 3,5 millió fontot fizettek a Spursnek azért, hogy öt évre megszerezzék a játékjogát.

    Robinson az elmúlt szezonban elvesztette első számú státuszát a válogatottnál és a Tottenhamnél is kegyvesztetté vált.

    “Nem hiszem, hogy lenne valami, ami ennél is jobban fájna. Így már félelem nélkül játszhatok. Mindenkinek megingott bennem a bizalma, a tavalyi formám és az egyéb körülmények nem segítettek ezen.” – mondta Robbo.

    “A történtek segítettek abban, hogy fejlődjek emberileg és játéktudásban. Minden megtörtént, megtapasztalhatam, hogy milyen megnyerni a Ligakupát és, hogy milyen öt-hat hétig a padon ülni. A válogatottal is hasonló volt a helyzet.”

    “Kész vagyok az új kezdetre és az új kihívásra. Ez az átigazolás segített bennem felélszteni a tüzet, ami tavaly hiányzott belőlem.”

    Robinson nyugodt, hiszen rengeteg ideje van, hogy visszaszerezze helyét a válogatott kapujában és szerinte a Paul Ince alatti munka segíteni is fog neki ebben.

    “Még mindig van mit bizonyítanom. Szeretnék remekül játszani klubszinten és visszakerülni a válogatottba. 28 éves vagyok és 42 válogatottságom van, szeretném, ha ez a szám növekedne.”

    “Sok klubbal szóbahoztak nyáron, de mikor a Blackburn is bejelentkezett, már tudtam, hová fogok menni. Ez egy remek klub és szeretnék hosszú ideig maradni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke: ,

    Modric nem aggódik


    Luka Modric biztos bene, hogy a Tottenham Hotspur fenomenális játékosai képesek lesznek feledtetni Robbie Keane-t.

    Modric az előző szezon végén 16,5 millió fontért igazolt a Dinamo Zágrábtól a Spurshöz, mielőtt egyetlen meccsen is pályára lépett volna azt látta, hogy Keane a Liverpoolhoz ment és Dimitar Berbatovot is elvinnék a csapattól.

    A Tottenham mesterének, Juande Ramosnak rengeteg lehetősége van, ha a középpályát szeretné összeállítani, ráadásul a csapat tárgyal a Blackburn Roversszel David Bentley-ről.

    Modric szerint csatárposzton sem lesz gond.

    “Nem aggódom, a csapatban minden megvan ahhoz, hogy feledtetni tudjuk Robbie Keane távozását. Akkor sincs baj, ha Berbatov is elmegy, helyette is biztos találnák egy nagyszerű játékost.” – mondta a horvát sztár.

    “Erre a klubra nagyszerű jövő vár. Sok pozitív dolog történik velünk, képesek lehetünk valami igazán nagy dolog véghezvitelére is.”

    “Tudom, hogy a csapatnak remek játékosokra van szüksége, de biztos vagyok benne, hogy Berbatov távozása esetén is képes lesz megfelelő helyettest találni a klub. A csapatba jó játékosok kellenek és jó játékosok is lesznek itt.”

    “Remélem, Berbatov marad, mert ő egy kiváló játékos és nagyon sokat jelent a klubnak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 30

    Cimke:

    A Bristolnak mégsem nem kell Mifsud


    A Bristol City visszavonta a Ceventry City csatáráért, Michael Mifsudért tett ajánlatát, mivel Gary Johnson szerint a játékosból hiányzik a kellő klubhűség.

    A Vörösbegyek már megegyeztek a Coventryvel az 1,5 millió fontos vételárban és szinte biztoosnak tűnt a transzfer, de Johnson hírtelen kihátrált az üzletből, miután találkozott a máltaival.

    “Nem hiszem, hogy ő lenne a megfelelő erősítés a számunkra. Tudom, hogy sokan nagyon meg vannak lepve és ezt nem csak azért mondom, hogy jobb legyen a megítlésem a médiában.” – mondta Johnson.

    “Nem adhatok ki 1,5 millió fontot egy olyan játékosra, akiről úgy gondolom, hogy nem fog eltölteni velünk három évet.”

    “Ez nagyon sokat jelent nekem és a csapatnak. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt néhány évben azért, hogy oda jussunk, ahol vagyunk és jó hangulatot alakítsunk ki az öltözőben.”

    “Amikor egy játékos leigazolásán dolgozom, meg kell tudnom a gynegeségeiket is. Lehetnek nagyon jó játékosok, ha nem megfelelő a személyiségük, nem hozzuk őket a klubhoz.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 július, 29

    Cimke: ,

    A Newcastle visszafogadta Bartont


    A Newcastle United megadta az esélyt a börtönből szabaduló Joey Bartonnak, hogy a St. James’ Parkban újjáépítse a karrierjét.

    A Szarkák mestere, Kevin Keegan saját elmondása szerint szeretett volna mégegy esélyt adni a problémás a játékosnak, hogy egyenesbe hozza karrierjét.

    A döntést a klub egy formális közleményen keresztül tudatta a szurkolókkal.

    “A Newcastle United vezetői megerősítik, hogy találkoztak Joey Bartonnal és egyhangúan úgy határoztak, hogy a játékos a klubnál maradhat.” – áll a United honlapján megjelent közelményben.

    “A csapat egyelőre nem árul el többet az ügyben.”

    A 25 éves, egyszeres angol válogatott középpályást testi sértésért és rendzavarásért ítélték el, melyet decemberben követett el Liverpool belvárosában.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 29

    Cimke:

    A Spurs és a Rovers tárgyal Bentley-ről


    A Blackburn Rovers elnöke, John Williams elmondta, hogy csapata tárgyal a Tottenham Hotspurrel David Bentley eladásáról.

    Williams megerősítette a tárgyalásokról szóló híreket, de azt is elmondta a BBC Radio Lancashire-nek, hogy még nem egyeztek meg a 23 éves játékos vételárában a Spursszel.

    Korábban a Blackburn már két ajánlatot is elutasított, egyik a Tottenhamtől, másik az Aston Villától érkezett. A Rovers a hírek szerint 17 millió fontot kér a szélsőért.

    A Spursnek most bőven van pénze átigazolásokra, hiszen a napokban 20,3 millió fontot fizetett nekik a Liverpool az ír válogatott csatárért, Robbie Keane-ért.

    Benltey az Arsenalban kezdte profi pályafutását, de ott nem tudott állandó helyet biztosítani magának, ezért a Blackburnhoz szerződött, ahol remek játékossá érett.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 július, 29

    Cimke: ,