• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Anderlecht: Lukaku nem lesz olcsó



    Az Anderlecht vezetői figyelmeztették a Chelsea illetékeseit, hogy mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha meg akarják szerezni Romelu Lukakut.

    A fiatal csatár mindössze 18 éves, de már szerepelt a belga felnőtt válogatottban, és óriási tehetségnek tartják világszerte.

    Nemrég úgy tűnt, minden késze áll ahhoz, hogy a Kékekhez igazoljon, de azóta nem történt semmi. Egyes források ezt azzal magyarázták, hogy a csapat új menedzsere, André Villas-Boas nem tartja olyan fontosnak a tinédzser megszerzését, mint elődje, Carlo Ancelotti.

    Az Anderlecht sportigazgatója, Herman van Holsbeeck szerint azonban ebből semmi nem igaz, és csapata még mindig kész üzletet kötni a Chelsea-vel. A hírek szerint nem kevesebbet, mint 20 millió fontot kérnek a csodacsatárért.

    “Az emberek azt beszélik, a Chelsea új menedzsere nem szeretné leigazolni Lukakut, de én másképp tudom” – mondta Van Holsbeeck.

    “Mi azonban csak úgy vagyunk hajlandók eladni őt, ha az üzlet számára és számunkra is jó lenne. Ez azt jelenti, hogy csak egy komoly összeg fejében távozhat.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: