• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Scholes nem Eriksson miatt mondta le a válogatottságot



    Paul Scholes elmondása szerint nem azért mondta le 29 évesen a válogatottságot, mert Sven-Göran Eriksson nem a megszokott posztján játszatta, egyszerűen csak elégedetlen volt magával.

    A nemrég visszavonult középpályás a 2004-es Európa-bajnokság után döntött úgy, hogy nem szeretne többet pályára lépni az angol válogatottban. Mindössze 66-szor ölthette magára a Háromoroszlánosok mezét, ami nem túl sok, ha azt nézzük, mekkora sikereket ért el klubjával, a Manchester Uniteddel.

    Többen azzal vádolják az akkori angol szövetségi kapitány, Erikssont, hogy Scholesnak miatta lett elege a nemzeti csapatból, de a 36 éves legenda szerint erről szó sincs, csupán úgy érezte, válogatott mezben sosem tudja azt nyújtani, amit elvárnának tőle.

    “A válogatott meccseimnek talán ha a felén voltam elégedett magammal. Eleinte még minden jó volt, az első 20-25 mérkőzésemen sok gólt szereztem és jól is játszottam, de utána minden más lett. Ezért csakis magamat hibáztatom” – mondta Scholes.

    “Nem igaz, hogy összevesztem volna Svennel, amiért a bal oldalon játszatott. A Manchester Unitedben is lehúztam pár szezont a bal szélen, és elég sok gólt lőttem, tehát ez egyáltalán nem zavart.”

    “Megtiszteltetés volt a válogatottban játszani. Nagy elismerés, ha meghívnak a hazád válogatottjába. Jó lett volna valamit nyerni a csapattal, de sajnos az utóbbi időszak nem volt valami fényes a számukra.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: