• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hughton: “Megérdemeltük!”



    Chris Hughton szerint csapata, a Newcastle United megérdemelten biztosította be visszajutását a Premier League-be.

    Miután a Nottingham Forest képtelen volt megverni a Cardiff Cityt (0-0), biztossá vált, hogy a Szarkák legrosszabb esetben is a Championship második helyén végeznek, azaz biztosan feljutnak az élvonalba.

    Az egyedüli kérdés, hogy bajnokként teszik-e mindezt, egyelőre úgy tűnik, hogy igen, hiszen megverték a Sheffield Unitedet, így már hat pont az előnyük a második helyen álló West Bromwich Albionnal szemben.

    “Megérdemeljük, hogy újra a Premier League-ben legyünk, tavaly viszont megérdemeltük a kiesést, a számok nem hazudnak, mi pedig kiesést érő helyen álltunk” – mondta Hughton.

    “Kiharcoltuk a jogot, hogy ismét a legjobbak között lehessünk. Néhány játékosunk örökké emlékezni fog erre a pillanatra, ahogy én is.”

    “Ez az első komolyabb sikerem menedzserként, a Tottenhamnél pályaedzőként éltem már át szép napokat, de vezetőedzőként ez az első komoly eredményem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: