Andrew Johnson sérülése nem olyan komoly, ahogy azt a Fulham vezetÅ‘i gondolták, Ãgy akár öt héten belül visszatérhet a pályára a csatár.
A 28 éves játékos csütörtökön, az Amkar Perm elleni Európa-liga-selejtezőn szenvedett vállsérülést, amikor összeütközött az ellenfél védőjével, Dimitrij Belorukovval.
A londoniak mestere, Roy Hodgson attól tartott, hogy komoly baj történt és akár nyolc hétig is nélkülöznie kell majd a Crystal Palace-t és az Evertont is megjárt támadót.
A Fulham orvosai szerint azonban Johnson már két héten belül megkezdheti az edzéseket és öt hét múlva akár úja játszhat.
“A kulcscsontja körüli Ãnszalagok szakadtak el” – kezdte Hodgson.
“Úgy gondolom, a következÅ‘ két vagy három hét során újra edzésbe állhat. Ezután megpróbáljuk olyan hamar játékra alkalmas állapotba hozni, ahogy csak lehet-”
“BÃzott benne, hogy mégsem olyan súlyos baj, mint elÅ‘ször hittük és nem kell nyolc hétig lábadoznia. Igaza lett, de Ãgy sem számÃthatunk rá egy jó ideig.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Európa-liga, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 augusztus, 22
- Hodgson bÃzik Johnson megszerzésében
- Nevland új szerződést kaphat
- A Fulham hosszabbÃtana Hangelanddal
- O’Neill számÃt Bouma játékára
- Laursen visszavonult
- Hodgson a Juvéra vágyik
- Johnson kész az új kihÃvásra
- Kelly a Fulhamben folytatja
- Neville kész a visszatérésre
- Gera edzője Duffért és Zamoráért aggódik