• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hughes nyugodt lehet



    A Manchester City elnöke, Kaldun al-Mubarak cáfolta azokat a híreket, melyek szerint megválnának Mark Hughestól.

    Kaldun al-MubarakGyakran jelennek meg Hughes esetleges leváltásáról szóló találgatások, mióta az Abu Dhabi United Group felvásárolta a Cityt.

    Al-Mubarak szerint azonban a mesternek nincs oka aggodalomra, a vezetőség megbízik benne, így biztos a helye a csapat kispadján.

    “Meglep, hogy ilyen pletykák keringenek, hiszen mindig őszintén válaszoltam az újságíróknak a menedzseri poszttal kapcsolatos kérdésekre” – mondta az elnök.

    “Minden Markkal kapcsolatos nyilatkozatomban elmondtam, hogy bízunk a képességeiben. Azóta sem változott semmi, ezért biztosan állíthatom, hogy jövőre is ő lesz a csapat menedzsere.”

    A manchesteriek hétvégén kikaptak a Tottenhamtől, így biztossá vált, hogy jövőre nem indulhatnak az Európa-ligában, de al-Mubarak szerint komoly fejlődésen ment át a klub.

    “Nehéz szezon áll mögöttünk, ráadásul a Markkal és a különböző átigazolásokkal kapcsolatos pletykák sem könnyítették meg a dolgunkat.”

    “Végig hatalmas volt a nyomás Markon. Én mindent egybevéve úgy látom, hogy nagy utat tettünk meg, mégpedig a jó irányba. Január óta több célunkat is sikerült megvalósítanunk. Nincs más dolgunk, mint megkezdeni a felkészülést a következő idényre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: