• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Barry megnyugtatta a Villát



    Gareth Barry elejét vette a januári találgatásoknak azzal, hogy kijelentette, legalább a szezon végéig az Aston Villánál marad.

    Az angol válogatott középpályást nyáron megpróbálta leigazolni a Liverpool, de nem jártak sikerrel, mivel Martin O’Neill 18 millió font alatt nem volt hajlandó elengedni a játékost.

    Egyesek arra számítottak, hogy a Vörösök ismét megpróbálják majd magukhoz csábítani Barryt, ő azonban kijelentette, hogy szeretne legalább a szezon végéig a birminghamieknél maradni.

    “Ezek a hírek új lendületet adnak nekem, a játékosoknak és remélhetőleg Garethnek is. Ettől még elkötelezettebbek leszünk, hiszen ez is jól mutatja, hogy a jó irányba haladunk.” – mondta O’Neill.

    “Gareth döntött úgy, hogy maradni akar, ennek nagyon örülök. Nyáron ismét leülünk majd tárgyalni, sok függ attól is, hogy mekkora fejlődésen megyünk keresztül.”

    “Nagyszerű formában van, képességei csúcsán jár. Szeretné maga mögött hagyni a pletykákat és továbbra is remekelni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: