• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Torosidis imádja Angliát



    Az Olympiakosz sztárja, Vasilis Torosidis elmondta, hogy a Blackburn Rovers nem tett ajánlatot érte, de mindenképpen szeretne Angliába igazolni.

    Torosidist tartják a görög labdarúgás egyik legígéretesebb tehetségének, ennek megfelelően már hazája válogatottjába is behívták 15 alkalommal.

    A 23 éves játékost korábban szóbahoztál a Roversszel, de elmondta, hogy ő maga semmiféle ajánlatról nem tud.

    “Senki sem lépett kapcsolatba velem és nem érkezett semmiféle dokumentum a Blackburntől.” – mondta a szélsőhátvéd.

    “Ezek csak találgatások, egyelőre úgy áll, hogy sehová sem megyek. Szerződésem van az Olympiakosszal.”

    “Ha a Blackburn vagy egy másik klub megegyezik az Olympiakosszal, akkor tárgyalni fogok vele.”

    “A Blackburn egy érdekes csapat. Tavaly hetedikek letek, de ami a legfontosabb számomra, hogy a Premier Ligában játszanak, nagyon szeretem az angol focit.”

    “Európa és a világ legjobb játékosai mind ott futballoznak, de ahogy mondtam, egyetlen ajánlat sem érkezett irántam.”

    “Ha valaki bejelentkezik értem, el fogok gondolkodni a dolgon, de jelenleg csak az Olympiakosz érdekel.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: