Hugo Lloris sót szórt az Arsenal szurkolók szemébe azzal, hogy szerinte egy Liverpool elleni meccs nehezebb, mint egy Arsenal elleni.
A Spurs egy létfontosságú 2-1es győzelmet aratott az ágyúsok felett a White Hart Lane-en szombaton, és a következő fordulóban a Mersey partra utaznak, hogy a Liverpoollal játszanak, és remélik, hogy növelik majd előnyüket a Chelsea és az Arsenal előtt a BL-ért vívott harcban. Lloris nagyon boldog a londoni derbyn való győzelem miatt, úgy hiszi, hogy Brendan Rodgers csapata nehezebb lesz, mivel a Liverpool stílusa aggasztó lehet.
“Egy más meccs lesz vasárnap. A Liverpool talán az egész PL legszebb fociját játsza,”mondta.
“Ezt megmutatták a Wigan ellen is. Nagyon nehéz, és fárasztó meccs lesz az Anfielden.
“Persze, hogy jó előrébb lenni, mint az Arsenal, de meg kell tartsuk a helyzetet így. A legfontosabb az, hogy a BL-ben legyünk a következő szezonban, és meg is kell tartsuk ezt az ambíciónkat.”
Az Anfieldre való utazás előtt még az Intert fogadják a White Hart Lane gyepén, az EL nyolcaddöntőben, és a francia válogatott szerint nincs ok arra, hogy a Spurs miért ne jutna tovább.
“Van PL is, de EL is, és sok mindent tehetünk, de miért ne nyernénk meg a kupát a csapatnak? Nagyszerű lenne ebben a szezonban, de akár a jövőben is,” tette hozzá.
“Éreztem a jó hangulatot a pályán az Arsenal ellen is, és biztos vagyok benne, hogy még egyszer sikerülhet.
“A hangulat fantasztikus volt, amikor belőttük az első gólt, és a 2. gól után a stadion feléledt, úgy, mintha már a záró sípszót hallották volna.”
Forrás: www.soccerway.com
Témakör:
Európa-liga, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2013 március, 6
- Lloris kedveli az életet a Spursnél!
- Lloris újra edzésbe állt!
- A Tottenham tagadja, hogy eladná Llorist!
- Gomes elhagyja a Tottenhamet!
- Lloris egy gyors találatban reménykedik Grúzia ellen!
- Rodgers új szerződést akar Carragherrel!
- Egy idei kupa megnyithatja az utat a többihez!
- A Spurs is beszáll a versenybe?
- Lloris: Túlzottan kiszámíthatóak vagyunk!
- Sherwood örül annak, hogy a Tottenham végre nyert otthon a Stoke ellen!