• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ljajic próbajátékon a Unitednél



    A Partizan Belgrád hivatalosan megerősítette, hogy fiatal játékosuk, Adem Ljajic próbajátékon vesz részt a Manchester Unitednél.

    A 17 éves sztárjelölt több klub figyelmét is felkeltette, amikor hazája U-19-es válogatottjával Észak-Írországba utazott, hogy megmérkőzzenek a hazaiakkal, az angol válogatottal valamint Norvégia legjobbjaival, mindezt hat nap leforgása alatt.

    A csoportból Anglia jutott tovább, de a Ljajicot a soraiban tudó szerbek is kiváló teljesítményt nyújtottak; három mérkőzés alatt mindössze két gólt kaptak, emellett pedig tizenkettőt rúgtak. A United kihasználta, hogy kiszemeltjük Nagy-Britanniában volt és Carringtonba hívták próbajátékra.

    A hírt a játékos jelenlegi klubja, a Partizan is megerősítette – szertefoszlatva ezzel azon pletykákat, melyek arról szóltak, hogy a manchesteriek csak magával a labdarúgóval egyezkedtek az ügyben.

    “Nem igaz, hogy Ljajic engedély nélkül utazott Angliába” – kezdte Darko Gubor, az egyesület főtitkára. “Már egy ideje kapcsolatban voltunk a Manchester Uniteddel és mivel a játékos a Szigetországban tartózkodott a válogatottal, így kézenfekvő volt mostanra kitűzni a próba időpontját.”

    “Szeretnénk együttműködni az angolokkal és ez az első lépés. Ismétlem, a mi engedélyünkkel utazott Manchesterbe. Ezügyben csupán annyit tudok mondani, hogy tiszteletben tartjuk a játékosunk akaratát, de még nagyon fiatal és a pályafutása kezdetén van.”

    Nem ez az első alakalom, hogy a “Vörös Ördögök” szemet vetettek a Partizan egyik játékosára; korábban Stevan Jovetic is felkeltette az érdeklődésüket, ám ő az olasz Fiorentina csapatát válaszotta.

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: