• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A West Brom leigazolta Moore-t



    A friss feljutó West Bromwich Albion 3 millió fontért leigazolta Looke Moore-t az Aston Villától, miután meggyőzően játszott kölcsönszereplése alatt.

    A 22 éves csatár három éves szerződést írt alá azzal a csapattal, melynél február óta kölcsönben játszott és amellyel megnyerte a másodosztályú bajnokságot. A vételár 3,5 millióra is emelkedhet a játékos teljesítménye alapján.

    A WBA annak ellenére igazolta le Moore-t, hogy nem tudott betalálni eddigi tíz mérkőzésén.

    Az Albion rajta kívül Do-heon Kimet is szerződtete, aki január óta volt a kölcsönjátékosuk. Ő 550 000 fontjába került a klubnak.

    “Rengeteg előnye van, hogy Kim már négy hónapot eltöltött velünk, hiszen összeszokott a társaival és lényegesen kevesebb a nyelvi gond, mintha most jött volna.” – mondta Tony Mowbray.

    “Már várom, hogy együtt dolozhassak vele a következő szezonban.”

    “A kölcsönszereplése azzal telt, hogy beilleszkedjen egy új csapatba és egy új környezetbe. Vitathatatlanul tehetséges játékos, jövőre nagyobb szerepet kap majd.”

    A dél-koreai válogatott Kim mindössze egyszer volt kezdő a szezonban, de az utolsó meccsen csereként beállva gólt szerzett.

    Moore az Aston Villánál hívta fel magára a figyelmet, de Martin O’Neill irányítása alatt egyre kevesebb lehetőséghez jutott.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: