• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-38.forduló-Összefoglaló!


    A zárófordulóra is maradt izgalom a Premier Leagueben, és nem kellett csalódnia annak sem, aki meglepetésekre várt ebben a körben.
    Mindössze 2 nyitott kérdés maradt még: az, hogy a Boro vagy a Norwich jut e fel, és az, hogy az Arsenal nyerni tud e a kupadöntőben, így ismételvén meg tavalyi teljesítményét, amivel esetlegesen a Sotont is vihetné az Európa Ligába.premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Európa-liga, F.A. Kupa, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 május, 25

    Cimke: , , , , ,

    Premier League-38.forduló-Beharangozó!


    Az utolsó fordulóban még maradt pár kérdés a bajnokságban, viszont vasárnap 18 órakor már biztosan tudjuk azt, hogy ki maradt benn a bajnokságban, és kit látunk majd csak a Championshipben jövőre, a már most biztos kieső QPR és Burnley mellett. Az már biztos viszont, hogy jövőre a Watford és a Bournemouth is az első osztályban kezdenek. A Boro és a Norwich egymással játszanak majd a döntőben azért, hogy eldöntsék, ki jut fel.
    Az utolsó forduló összes meccse vasárnap délután 4 órakor kezdődik.
    premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 május, 22

    Cimke: , , , , ,

    Premier League-36.forduló-Beharangozó!


    A bajnok már megvan, viszont nagy harc folyik azért, hogy ki legyen a 2., valamint azért, hogy melyik csapat induljon a BL-ben.premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 május, 9

    Cimke: , , , , ,

    Nasri szezonja sérülés miatt ér véget!


    A francia kihagyja majd csapata legutolsó 3 meccsét, a Tottenham ellen összeszedett sérülése miatt, viszont a kapitány, Vincent Kompany készen áll a visszatérésre.Nasri
    A francia a 73.percben jött be csereként, viszont nem sokkal azután sérülten hagyta el a pályát,
    “Az egész keret rendelkezésre áll, Nasrit kivéve, aki izomsérüléssel bajlódik,”mondta Pellegrini pénteken.
    “Kihagyja a szezon további részét.
    Visszatérhet viszont Vincent Kompany, aki a manchesteri derbi óta sérüléssel bajlódott.
    “Vincent mindig is fontos volt számunkra,”mondta Pellegrini.
    “Izomsérülésből tér vissza.
    “Fontos az, hogy újra a régi teljesítményét érje el. Meglátjuk, hogy mi lesz vele a szezon végéig.”
    A City a QPR-t fogadja vasárnap, és megpróbálja megtartani 2.helyét.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2015 május, 8

    Cimke: , , ,

    Premier League-34.forduló-Összefoglaló!


    A 34.forduló legnagyobb izgalommal várt meccse a forduló zárómeccse volt, viszont ezelőtt is számos érdekes eredmény született.premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 április, 28

    Cimke: , , , , ,

    Gomis közel áll a visszatéréshez!


    Garry Monk reméli azt, hogy csatára, Bafetimbi Gomis hamarabb térhet vissza sérüléséből.Garry Monk
    Gomis nem játszhatott a Leicester ellen, a múlt héten, miután az Everton elleni, április 11.i, 1-1 alkalmával, le kellett cserélni a 17.percben.
    A francia eredetileg május közepén tért volna vissza, viszont Monk reméli, hogy hamarabb visszatérhet.
    “Bafe egyre közelebb a visszatéréshez.
    “Még nincs konkrét dátum, de nem tarthat már sokat, hogy visszatérjen, miután a jövő héten megkezdi a rehabilitációt.
    “Nem vesztett sokat a fittségéből, így nem kell sokat várni arra, hogy újra javuljon a sebessége.”
    Gomis ugrott be a Manchester Citybe igazoló Wilfried Bony helyére, mivel 4 bajnoki gólt szerzett, és 7 gólpasszt adott.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2015 április, 23

    Cimke: , ,

    Premier League-33.forduló-Összefoglaló!


    A kupameccsek miatt csak 8 meccses fordulóban számos érdekes meccsre volt kilátás, bár annyira sok gól nem esett.
    Az Arsenal és a Villa a döntőbe jutottak az FA-Kupában.(a Villa korábban 3-3at játszott a QPR-ral, előrehozott meccsen, a 33.forduló keretén belül.)
    premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 április, 21

    Cimke: , , , , ,

    Műteni fogják Crouchot!


    Mark Hughes elismerte, hogy Peter Crouchot műteni fogják a szezon végén.Peter-Crouch-of-Stoke-Cit-007
    Az egykori angol válogatott már majd 1 hónapja nem kezdett, viszont a padról jött be, hogy így segítse csapatát győzelemre a Southampton ellen.
    Hughes nagyon elégedett volt a veterán csatárral, viszont elmondta azt, hogy még nem teljesen fitt.
    “Peter sérüléssel bajlódik,és várhatóan megműtik őt a szezon végén.
    “Próbáljuk meccsen kezelni valahogy, 20-25 percet játszva legfeljebb. Ez a legtöbb, amit elbír.
    Charlie Adam tette teljessé a csapat sikerét, lévén, hogy 6 perccel a vége előtt betalált, így a Southampton a Britannia Stadiumban elvesztette az esélyét arra, hogy az 5.helyre lépjen elő.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés, Válogatott

    Dátum: 2015 április, 19

    Cimke: , ,

    Premier League-33.forduló-Beharangozó!


    Sok jó meccsre van kilátás a hétvégén, viszont ezek közül kiemelkedik a Chelsea-Manchester United találkozó.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 április, 17

    Cimke: , , , , ,

    Premier League-32.forduló-Beharangozó!


    Jó meccsekre van kilátás a 32.fordulóban, ezek közül viszont kiemelkedik a manchesteri rangadó.premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 április, 11

    Cimke: , , , , ,