• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-11.forduló-Összefoglaló!



    Rangadóval kezdődött, és meglepetéssel ért véget a 10.forduló, amelynek végén a dobogósok kiléte nem változott, viszont a 4. BL hely birtokosa igen.A Premier League logója Meglátjuk hogyan változik majd az állás a szünet után, amiko is EB-selejtező meccseken lesz érdekelt több PL játékos is.

    Liverpool-Chelsea 1-2
    A tavalyi 2. és 3. helyezett csapott össze egymással egy meccsen, amelyen végül a Pool nem tudott visszavágni a tavaly végül bajnoki címbe kerülő vereségért.
    A Pool viszonylag korán, a 9.percben megszerezte a vezetést Emre Can révén, viszont Cahill a 14.percben egyenlíteni tudott.
    Szünetben is ez volt az állás. A 2. félidőben mindössze egy gól esett, ezt pedig Diego Costa szerezte.
    Ezáltal nyert a Chelsea csapata, amely így továbbra is őrzi biztosnak tűnő 1.helyét, míg a Pool a 11.helyre esett vissza, 4 pontra a BL-t érő 4.helytől.

    Burnley-Hull 1-0
    Az újonc csapat megszerezte idei első győzelmét a Hull ellen.
    A meccs egyetlen gólját Barnes szerezte, Trippier passzából, az 50.percben.
    Ezzel a 3 ponttal a Burnley már 7 pontos, viszont maradt a 20., míg a Hull jelenleg a 15.helyen áll.

    Manchester United-Crystal Palace 1-0
    A toronymagas esélyes United nyerni tudott hazai pályán, 1-0-ra. A meccs egyetlen gólját Mata szerezte a 67.percben, Di Maria passzából. Ez a gól végül 3 pontot ért.
    Próbálkozott a Palace is a gólszerzéssel, viszont a Unitedos szurkolók örömére nem tudtak betalálni.
    A United 69%os labdatartása, valamint 11 elvégzett szöglete is igazolja valamennyire a hazaiak sikerét.
    A United a győzelemmel feljött a 7.helyre, míg a Palace maradt a 17.helyen.

    Southampton-Leicester 2-0
    A szentek hazai pályán nyerni tudtak az újonc ellen, és így továbbra is a 2.helyen állnak.
    A hazaiak Shane Long duplája révén szerezték meg a 3 pontot. A 75.percben Pellé, a 80.ban pedig Wanyama asszisztált a gólhoz.
    Egyértelmű fölényben volt a pályán is a Soton, így igazságos eredmény született.
    A Soton maradt 2. így, míg a Leicester továbbra is a kiesést jelentő 18.helyen áll.

    West Ham-Aston Villa 0-0
    A rossz formában levő Villa több fordulós szünet után tudott újra pontot szerezni, idegenben, a jó formában levő West Ham ellen.
    Helyzet mindkét oldalon volt, de talán a West Ham próbálkozott jobban, amit a 60%os labdabirtoklás is mutat.
    A West Ham veretlensége így már 5 meccses, és jelenleg a 4., míg a Villa a 16.helyről várja a szebb jövőt.

    QPR-Manchester City 2-2
    Komolyan veszi a bennmaradást a lassan már jó formában lendülő QPR. A londoniak a City formaromlásában bízhattak, ami végül be is jött nekik.
    Austin a 21.percben nyitott, de előnyük csak 11 percig tartott, mivel a City legfőbb gólvágója a 32.percben tudott egyenlíteni.
    Szünetben is ez volt az állás.
    A 2.félidőben is a QPR nyitott, a 76.percben, Demichelis öngólja révén, viszont ekkor se tartott sokáig a hazaiak öröme, mivel a 83.percben újra Aguero volt az, aki egyenlíteni tudott.
    A QPR nem játszott túlzottan alárendelt szerepet ezen a meccsen, és ennek 1 pont lett a jutalma. Ezzel továbbra is a 19.helyen állnak, de közeledtek a 17. Palacera, míg a City maradt 3., de már 8 pont a lemaradása a Chelseatől.

    Sunderland-Everton 1-1
    A Lille ellen simán nyerő Everton a bajnokságban a gyengébb Sunderlandhez látogatott, viszont végül csak 1 ponttal tért haza.
    A félidőben még gól nélküli meccs első gólját Larsson szerezte a 67. percben, viszont csak 9 percig tartott ki a hazaiak előnye, mivel a 76.percben Baines tudott egyenlíteni, büntetőből.
    Több gól már nem esett a meccsen, így mindkét csapat 1 ponttal kellett megelégedjen. A fekete macskák így a 14.helyre léptek elő, míg az Everton visszaesett a 10.helyre.

    Tottenham-Stoke 1-2
    A héten még az Európa Ligában játszót Spurs nem bírt a megtáltosodó Stokeal, hazai pályán.
    Szünetben már 2 góllal ment a Stoke: a 6.percben N’Zonzi passzából talált be Bojan Krkic, majd a 33.ban Walters talált be.
    A korábban nagyra értékelt spanyol az utóbbi években minden évben váltott csapatot, így fontos lenne számára, ha meg tudna állapodni már valahol. Ehhez jelenthet jó alapot a spanyol első gólja.
    A 2.félidőben Chadli szépíteni tudott, a 77.percben.
    A hazaiak végül 10 emberrel maradtak, mivel Naughton kapott direkt pirosat a 85.percben.
    A Stoke a győzelemmel feljött a 9.helyre, megelőzvén többek között a Tottenhamet is, amely a 12.helyen áll.

    WBA-Newcastle 0-2
    Megindult fel a Newcastle szekere, amely ezen a meccs sem állt le.
    A WBA-nak is volt valami helyzete, viszont egyedül a Newcastle tudott gólt szerezni.
    A szarkák Ayoze Perez révén nyitott a 45.percben, majd a 62.percben Coloccini révén tovább növelték az előnyt.
    A Newcastle be is húzta a győzelmet, és már a 8.helyen áll, úgy, hogy első meccsüket csak október közepén nyerték meg, míg a vereséget szenvedő WBA a 13.helyről várja a folytatást.

    Swansea-Arsenal 2-1
    A hattyúk hazai pályán le tudták győzni az ágyúsokat, kisebb meglepetést okozva így.
    A hattyúk a 63.percben kerültek hátrányba, amikor is Alexis Sanchez talált be.
    Viszont a vendégek öröm 12 percig tartott, mivel Sigurdsson egyenlített.3 perccel később Gomis szerezte meg a vezetést, ami ki is tartott a végéig.
    A hattyúk újra nyerni tudtak, és az 5.helyen állnak,míg az Arsenal a 6.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Válogatott, VB/EB

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: