• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Chelsea leigazolta Decót


    A Chelsea körülbelül 8 millió fontért leigazolta a portugál válogatott középpályást, Decót a Barcelonától.

    A 30 éves játékosnak nemrég elmondta a Barca új mestere, Pep Guardiola, hogy nem tart igényt a szolgálataira.

    “Számomra nagyon jó, hogy itt lehetek és jól is érzem magam.” – mondta Deco.

    A portugál középpályás a Chelsea első igazolása, mióta Luiz Felipe Scolari átvette az irányítást a londoniaknál.

    Ha az egész nyarat vesszük, akkor viszont Deco már a második, hiszen előtt Jose Bosingwa is a Stamford Bridge-re érkezett.

    A brazil születésű középpályás 2004-ben igazolt a Barcelonához a Portótól.

    Forrás: bbc.co.uk




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 30

    Cimke:

    A Spurs megegyezett a PSV-vel Gomest illetően


    A Tottenham Hotspur megegyezett a PSV Eindhovennel Heurelho Gomes leigazolását illetően. Már csak a kapussal való egyeztetés, az orvosi vizsgálat és a munkavállalási engedély megszerezése van hátra.

    A 27 éves hálóőr az előző szezonban rengeteget segített a PSV-nek a holland bajnokság megnyerésében, hiszen mindössze 24 gólt kapott.

    Gomes érkezése esetén Paul Robinsonnak szinte biztosan távozni kellene, hiszen már így is kikerült a kezdőből.

    A brazil kapus a Cruzeirónál szerzett nevet magának, majd 2004-ben igazolt az eindhoveniekhez, akikkel négyszer nyerte meg a bajnokságot.

    Nem ismeretlen a Spurs-drukkerek számára, hiszen tavaly az UEFA-Kupa büntetőpárbajában ő védte ki Jermain Jenas tizenegyesét, ezzel kiejtve az angolokat.

    Forrás: bbc.co.uk




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 30

    Cimke:

    Lampard továbbra is hallgat


    A Chelsea középpályása, Frank Lampard továbbra sem volt hajlandó elárulni, hogy a Kékeknél marad vagy az Internazionaléhoz igazol.

    Az angol válogatott játékos jelenleg szabadságát tölti Szicíliában, de a közeljövőben vissza kell majd térnie a londoniakhoz, hiszen kezdődik a felkészülési időszak.

    Egyre erősödnek azok a találgatások, melyek szerint Lampard szeretne ismét együtt dolgozni a korábbi Chelsea-mesterrel, Jose Mourinhóval, aki jelenleg az Internél dolgozik. Az olasz újságírók természetesen megpróbálták megszólaltatni, mikor tudomást szereztek róla, hogy Taorminában nyaral, de semmi kontkrétat nem mondott.

    “Ne, kérem, jelenleg szabadságon vagyok!” – mondta a középpályás.

    “Taormina egy gyönyörű város, de egész Olaszország nagyon szép.”

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 30

    Cimke:

    Martin a válaszra vár


    A Manchester United szélsője, Lee Martin kész a Sheffield Unitedhez igazolni, ha megmondják neki, hogy nem számítanak rá az Old Traffordon.

    A 21 éves játékos tavaly kölcsönben a Pengéseknél szerepelt, de egy sérülés miatt a vártnál hamarabb vissza kellett térnie Manchesterbe.

    Martin készen áll, hogy tárgyaljon a Vörös Ördögök menedzserével, Sir Alex Fergusonnal, amint megkezdődik a felkészülési időszak.

    “Még mindig a United játékosa vagyok, július 1-jén fogok visszatérni a csapathoz és akkor fogok beszélni a mesterrel is.” – mondta a szélső.

    “Még minden lehetséges, hiszen egyelőre semmiről nem esett szó. Jól éreztem magam a Sheffield Unitednél és biztosan vissza is mennék, ha kapnék egy ajánlatot, de ez nem tőlem függ.”

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 június, 30

    Cimke: ,

    Phillips maradása kizárhatja Shola érkezését


    A West Bromwich Albion mestere, Tony Mowbray hamarosan új szerződést írathat alá Kevin Phillips-szel, ez azt is jelentené, hogy nem érdeklődnének tovább Shola Ameobiért.

    A birminghamieket korábban szóbahozták a Newcastle-nél kegyvesztetté vált csatárral, mivel a 34 éves Phillips nem tudott megegyezni a klubbal új szerződése részleteiről.

    A veterán támadó két évvel szeretné megtoldani jelenlegi kontraktusát, de az Albion elnöke, Jeremy Peace egy egy éves hosszabbítást ajánlott fel, mely a pályára lépések függvényében további egy évvel “nyúlt” volna meg. Akkor Phillips nemet mondott, de a jelek szerint mégis hajlandó maradni.

    Ez azt jelenti, hogy Mowbray csapatában Phillips mellett Roman Bednar, Luke Moore és Ishmael Miller is bevetehető lesz csatárposzton. Így aligha lenne szükség Ameobi szolgálataira.

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 29

    Cimke: ,

    Új elnök a Plymouth-nál


    Egy kedves olvasónktól, Tabányi Attilától kaptuk a következő hírt, melyben a Plymouth Argyle elnökváltásáról esik szó.

    Új “elnöke” lett a Halmosit és Tímárt foglalkoztató Plymouth Argyle-nek. Ez így önmagában nem is lenne nagy hír. Az viszont, hogy az illetó – erősítendő a klub japán kapcsolatait – egy japán ex-futballista, az azért már érdekesen hangzik.

    Az egész történet még áprilisban keződött K&K Shonan Management Corporation 20%-os részesedést vásárolt a Plymouth Argyle csapatában. A klub edzője nem győzött hálálkodni az ölébe hulló friss pénzmagnak. Úgy néz ki ez a kapcsolat erősödött most azzal, hogy az eddigi elnök (chairman) felajánlott egy elnöki (president) széket az egyébként a Yokohama FC elnöki székét is elfoglaló Okudera Jaszuhikónak (vagy aki az angol átiratott jobban szereti: Yasuhiko Okoderának)

    Na de ki ez az Okudera ? – Anno Japán legismertebb focistája volt, aki 1977-ben első japánként Európába igazolt. Játszott az 1.FC Kölnben, a Herthában és a Werder Bremenben is miközben 32 válogatott meccsen 9 gól szerzett. Játékos pályafutása után a JEF United edzője, majd Pierre Littbarskit követve a Yokohama FC elnöke lett. Alighanem mind neki, mind a mögötte álló befektető csoportnak a csúcsot jelenti ez a poszt ami most betölt.

    Forrás: attilio.freeblog.hu




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 június, 29

    Cimke:

    Barry dühös O’Neillre


    Az Aston Villa középpályása, Gareth Barry dühös menedzserére, Martin O’Neillre, mivel az nem foglalkozik az ő ügyével, hanem inkább szakértőként dolgozik a BBC-nél az EB alatt.

    Úgy tűnik, Barry és O’Neill viszonya végképp megromlott, így nem csoda, hogy a játékos kijelentette, mindenképp a Liverpoolhoz akar igazolni.

    A középpályás arról is beszélt, hogy a Villa semmilyen lépést nem tett annak irányában, hogy megpróbálja megtartani.

    “Döntöttem, a Liverpoolhoz akarok menni. Már nincs visszaút, tovább kell állnom. Szeretnék végre a Bajnokok Ligájában játszani, ezért kell elhagynom a Villát.” – mondta a 27 éves játékos.

    “Már hét hete, hogy véget ért a szezon, ezalatt a mester szakított időt arra, hogy szakértősködjön a BBC-nél, de velem egyáltalán nem foglalkozott.”

    “Hogy tette-e valamit is a Villa annak érdekében, hogy megtartson? Semmit!”

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 29

    Cimke: ,

    Güiza Angliába kerülhet


    A Sunderland és a Manchester City is csatlakozott a Mallorca csatáráért, Daniel Güizáért folytatott versengésbe, bár már nagyon közel áll ahhoz, hogy a Fenerbahcéhoz igazoljon.

    A spanyol válogatott támadó az előző szezonban 27 góljával gólkirály lett a La Ligában, ezzel rengeteg csapat figyelmét felhívta magára.

    Korábban mindenki szinte biztosra vette, hogy a 27 éves játékos öt éves szerződést fog kötni a török Fenerrel, de ügynöke tegnap elárulta, hogy mások is érdeklődnek iránta, például a Man City és a Sunderland.

    “Még nem zárult le az üzlet a Fenerbahcéval. Más csapatoktól is kaptunk ajánlatokat, természetesen ezeket is át fogjuk nézni.” – mondta Güiza ügynöke, Nuria Bermudez.

    Úgy tudni, a Barcelona és az AS Roma is szeretné megszerezni a játékost.

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 29

    Cimke: ,

    Bentley Londonba menne


    Elképzelhető, hogy a Liverpoolnak nem sikerül majd leigazolni David Bentley-t a Blackburn Roverstől, mivel a játékos szeretne visszatérni Londonba.

    A peterborough-i születésű szélső az Arsenalnál kezdte pályafutását, majd a Blackburnhoz került kölcsönbe, hogy tapasztalatot gyűjtsön, a kék-fehérek aztán véglegesítették is a szerződését.

    Három, az Ewood Parkban eltöltött év után a 23 éves játékos úgy döntött, távozni szeretne, hogy kiléphessen az európai porondra és így könnyebben győzze meg az angol válogatott szövetségi kapitányát, Fabio Capellót a képességeiről.

    A ‘Pool menedzsere a hírek szerint hajlandó lenne akár 15 millió fontot is adni Bentley-ért, de ő inkább a főváros felé húz, úgy tudfni, a Tottenham Hotspur áll a legközelebb a megszerzéséhez.

    A Spurs mestere, Juande Ramos szeretne megválni néhány játékosától, ami szintén jól jööhet az üzletben, hiszen a Rovers vezetőedzője, Paul Ince élénken érdeklődik Darren Bentért.

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 29

    Cimke: , ,

    Huntelaar jövője kérdéses


    Klaas-Jan Huntelaar jövője kérdésessé vált az Ajaxnál miután megszakadtak a játékos szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalások.

    Danny Blind szerint a tárgyalások azért szakadtak meg, mert a 24 éves holland válogatott csatár sokalta a szerződésbe foglalt kivásárlási árat. A csatárt több Premier Ligás csapattal is szóba hozták, ilyenek például a Manchester City, a Manchester United és a Liverpool is.

    “Az Ajax szeretné a játékosait minél jobb pénzért eladni. Huntelaar viszont sokallta a 25 millió eurós kivásárlási árat, mi pedig nem akarjuk ennél olcsóbban eladni.” -mondta Blind a De Telegraafnak

    Emellett a sportigazgató azt is kijelentette, hogy a tárgyalások kudarcba fulladása nem azt jelenti, hogy Huntelaar hamarosan elhagyja őket.

    “Nem szeretnénk ha távozna tőlünk. Szeretnénk megtartani a gólfelelősünket. Ha nem sikerül a szerződéshosszabbítás még akkor is két éves kontraktusa van a klubbal.”

    “A tárgyalások megszakadtak. Megegyeztünk, hogy az Ajax meghallgat minden ajánlatot, azonban ha nem érkezik megfelelő ajánlat reméljük, hogy ismét összeülhetünk Klaas Jannal tárgyalni a szerződéshosszabbításról.”

    Forrás: manutdfanatics.hu




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 június, 28

    Cimke: , ,