• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-13.forduló-Összefoglaló!


    A 13.forduló szombat kora délutántól vasárnap estig tartott. A forduló végén helyet cserélt egymással a 2. és a 3.helyezett.premier-league-icon




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 november, 30

    Cimke: , , , , , , ,

    Lloris: Túlzottan kiszámíthatóak vagyunk!


    A Tottenham kapusa, Hugo Lloris elmondta, hogy szerinte túl kiszámíthatóan játszik a csapata.Lloris
    Mauricio Pochettino csapata rosszul kezdte a szezont otthon, 2 győzelemmel és 4 vereséggel, és a 10.helyen áll az Everton elleni, hazai meccs előtt.
    Pochettino egy új, rövid passzos játékot próbál a csapattal játszatni, de Lloris szerint az ellenfelek már kiismerték ezt, és túl könnyű ellenük játszani.
    “Mindenki tudja, hogy mit kell ellenünk játszani. Nem tartják sokat a labdát, inkább kontrákra építenek.
    “Rövid passzokkal játszunk, és ez többször is lehetőséget ad az ellenfélnek. Ezen javítani kell, és sokkal határozottabbak kell legyünk, hogy visszanyerjük a magabiztosságunkat.
    “Elvesztheted a meccset, de úgy kell játssz a kezdetektől a végéig, hogy ne sajnálkozz aztán. A legutóbbi hazai meccseiken sajnálkozva hagytuk el a pályát.
    “Ha továbbra is hibázunk, akkor az ellenfél büntet, és tudjuk, hogy a szurkolók nem bocsátják meg ezt. Tudjuk azt, hogy mit érdemelnek ők. Magunk mögé kell állítsuk a szurkolókat, mert ez egy nagy meccs lesz.”
    A krízist mutatja az is, hogy a csapatnál szóba se került a legjobb 4be kerülés.
    “Nem gondolunk a legjobb 4be kerülésre jelenleg. Először megoldásokat kell találjunk a csapatnál.
    “Először alázatosak kell legyünk, és el kell kezdjünk hinni magunkban. Ez a mi dolgunk. Ez mindenki számára frusztráló. Megoldást kell találjunk, és ez vonatkozik úgy a játékosokra, mint az edzőre is.
    “Sokat várnak el tőlünk, és mi is ambiciózusak vagyunk, de nincs időnk. A lehető leghamarabb kell eredményeket elérjünk.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 30

    Cimke: , ,

    Mourinho el akarja kerülni a csapat önteltségét!


    Jose Mourinho el akarja kerülni azt, hogy a csapat öntelt legyen, hogy továbbra is megőrizzék a jó formát.Mourinho
    A Chelsea nagyszerűen kezdte a szezont, minden sorozatban, és továbbra is veretlen a bajnokságban.
    Mourinhoék kedden 5-0-ra tudtak nyerni a BL-ben a Schalke ellen, így már biztos csoportelsők.
    A portugál nem volt túl elismerő a csapattal a német túra után, és a Sunderland elleni meccs előtt elmondta, hogy nem szabad visszaessen a csapat teljesítménye.
    “Minden játékosom fantasztikus a keretből, és nagyon boldog vagyok miattuk.
    “Az egyetlen veszély az, hogy túlzottan öntelt lesz a csapat.
    “Tapasztalt vagyok, hogy ne dicsérjem őket túl, ha nyerünk, vagy ne küldjem őket a pokolba, ha veszítünk.
    “Számunkra minden sorozat fontos, így nem pihentetjük a játékosokat, és megpróbálunk mindig a legjobb csapattal kiállni.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 29

    Cimke: , , ,

    Premier League-13.forduló-Beharangozó!


    Sok érdekes meccsre van kilátás a szombat kora délutántól vasárnap estig tartó fordulóban, amelyikben a legnagyobb meccsnek a 2.Southampton és a 3. Manchester City találkozója ígérkezik.premier-league-icon

    WBA-Arsenal
    A forduló nyitómeccsén két kevésbé jó formában levő csapat találkozik egymással.
    A WBA az elmúlt fordulóban a Chelseatől kapott elég simán, míg az Arsenal a Manchester Uniteddal maradt szemben.
    Az ágyúsok a héten javítani tudtak, mivel a Dortmund ellen nyertek 2-0-ra, ami a BL továbbjutás szempontjából nagyon sokat érhet nekik, lévén, hogy így már ott vannak a legjobb 16 között, az egyedüli kérdés csak az, hogy 1. vagy 2. helyen jutnak tovább a csoportból.
    Az Arsenal a bajnokságban kell javítson, mivel itt nem állnak már annyira fényesen, bár a 4.től még mindig csak 2 pontra vannak. Az ágyúsok ma mindenképpen nyerni akarnak, hogy így kapaszkodjanak feljebb a tabellán. Erre reális esélyük van, mivel a West Brom azért messze nem olyan erős, mint ők, még úgy se, hogy hiányzik a fél csapat az ágyúsoktól.A sérültek listáját tovább bővíti Wilshere is, aki nagyjából 3 hónapig nem játszhat.
    A kapusposzt megint érdekes kérdés, mivel a BVB ellen Martinez védett, és most is ő fog, mivel a csapat másik két kapusa jelenleg sérült.
    A meccsre Arsenal győzelmet várok. Nem állnak fényesen az ágyúsok, de az ilyen meccseket hozniuk kell, hogyha legalább a 4.helyen akarnak végezni a szezon végén.

    Burnley-Aston Villa
    Két meccsel ezelőtt azt mondtam volna, hogy 2es, de legalább X2, most viszont más idők járnak.
    A Villa az utóbbi 2 meccsén 2 pontot szerzett, és kezd valami remény mutatkozni, hogy végre kilábalhat a csapat a vereségekből.
    A probléma ott kezdődik, hogy a Burnley elmúlt 2 meccsén 6 pontot szerzett. A Stoke és a Hull sem a legerősebbek idén, viszont a Villa se képvisel túl nagy ellenállást jelenleg.
    Küzdelmes meccsre van kilátás, ahol egy under tűnik viszonylag jobb tippnek.

    Liverpool-Stoke
    Egy valamennyire fáradt csapat találkozik egy olyannal, amelyik nem a legnagyobb formában van mostanság.
    A Stoke az elmúlt fordulóban a Burnley előtt, azelőtt viszont lenyomta a Tottenhamet.
    A Stoke kiszámíthatatlannak tűnik, és ez igaz az under/over arányokra is. Nemrég még lehetett bízni abban, hogy a csapat nagyrészt undert játszik, de idén ez kicsit más, mivel a legutóbbi 5 meccsen 4 volt több, mint 3 találatos.
    A Pool a héten Szófiában játszott 2-2-es döntetlent, amivel veszélybe került a továbbjutása, mivel nyerni kell az utolsó fordulóban a Basel ellen.
    A Pool a bajnokságban se valami fényes idén, így elég kérdés az, hogy mit érdemes játszani a Stoke ellen, amely szintén elég szeszélyes.
    A meccsre talán egy 2,5 gól feletti tipp néz ki jónak, mivel a Pool és a Stoke se fukarkodtak a gólokkal mostanság.

    Manchester United-Hull
    A MU az utóbbi 2 meccsén 6 pontot gyűjtött, és most is mindenképpen nyerni akar, hogy továbbra is a BL helyen tudjon maradni.
    A Unitednál elég sok a sérült, főleg a védelemben, de még így is sokkalta erősebbek, mint a Hull, amely elvesztette legutóbbi 3 meccsét.
    A United kezd végre megindulni, és ez jó hír lehet a csapat szurkolói számára.
    Kérdés az, hogy mennyire tűnik stabilnak Van Gaal Unitedja, mennyire érdemes mostanság fogadni rá, mivel az idei évből kiindulva nem a legjobb dolog megbízni a Unitedban, még akkor sem, ha nagyon nagy formában vannak éppen.
    A helyzet viszont az, hogy a United hazai pályán azért most sem tűnik gyengének, mivel legutóbbi 5 hazai bajnokijukon 13 pontot szereztek, egyedül a Chelsea ellen nem tudtak nyerni.
    Hazai győzelmet várok ide, ami a tippmixen viszonylag jó, 1.33-as szorzóval kecsegtet.

    Swansea-Crystal Palace
    A Swansea az elmúlt körben a Citytől kapott ki,1-0-ás vezetés után, míg a Palace a Poolt tudta legyőzni.
    A Swansea erősebbnek tűnik azért most is, főleg úgy, hogy hazai pályán játszanak.
    A Palace célja a bennmaradás, és talán lehet 1 pontra esélye a csapatnak, még idegenben is, viszont a Swansea mindenképpen nyerni akar. Az Arsenalt le tudta győzni a csapat, hozzájuk képest pedig a Palace azért gyengébb játékerőt képvisel.
    A Swansea hazai pályán nyerni fog, de a Palaceban is benne van legalább 1 gól.

    West Ham-Newcastle United
    Egy közepes formában levő West Ham találkozik a Newcastle csapatával.
    A West Ham nem játszott rosszul idén, de 3 meccse nem tudtak nyerni.
    Ezzel ellentétben a Newcastle csapata sorozatban hozza a győzelmeket, úgy is, hogy 7 sérültje van a csapatnak.
    A szarkák nagy formában vannak, és ez ezen a meccsen is nagyon sokat fog számítani.
    A Newcastle legalább egy X-re jó lesz, de a bátrabbak megpróbálhatják a sima 2est is, lévén, hogy akad hiányzó a hazai csapatnál is szép számmal, és elég nagy a lendülete a csapatnak, amire érdemes építeni.

    Sunderland-Chelsea
    Országos 2es. Egy nagy formában levő és az 1.helyen álló Chelsea látogat el ahhoz a Sunderlandhez, amely bár nincs rossz formában, de azért annyira jóban se.
    A fekete macskák legutóbbi 3 meccsükön 5 pontot szereztek: legyőzték a Palacet, X az Evertonnal és a Leicesterrel.
    A Sunderland célja idén is a bennmaradás, ami sikerülni is fog a csapatnak, viszont a nagyok ellen nem feltétlenül rúghat labdába.
    A Chelsea problémája az lehet, hogy ha félvállról veszi ezt a meccset, bár úgy hiszem, hogy tanult a csapat a tavaly hibájából, amikor is a nagy csapatok ellen ment nekik, a kicsik ellen viszont kevésbé.
    A BL-ben 5 gólt gurítottak a Schalkenak, úgy, hogy a végén már pihenhetett a csapat. Ezáltal már biztos csoportelsők, így könnyebbre vehetik az utolsó meccset majd. Ez jól is jöhet nekik, mivel így is elég nehéz lesz a decemberük, köszönhetően az ünnepi meccseknek is.
    A Chelsea valamivel fáradtabb lesz most, viszont még így is le fogja győzni a fekete macskákat.

    Southampton-Manchester City
    Vasárnap délután a 2. Soton találkozik a Manchester Cityvel, amely a 3.helyen áll.
    Nagy meccsre van kilátás, mivel ha a City nyer, akkor feljöhet a 2.helyre, bár a Chelsea még így is nagyon messze van. A szentek viszont nagy formában vannak, és megpróbálják kihasználni azt, hogy a City a héten még a BL-ben játszott.
    A City nyerni tudott végül, viszont elég sokat vehetett ki belőlük a mérkőzés
    A szentek hazai pályán nagyon jók, és megpróbálnak ebből nagy hasznot húzni.A probléma Maradona sógorával lehet. A 26 éves argentin elég sérülékeny, viszont ha játszik, akkor nagyon jó játékra képes. Ezt megmutatta a Bayern ellen is, ahol mesterhármast szerzett, így tartván életben a City továbbjutási reményeit.
    Nagyon erős a Southampton védelme, viszont ezt ellensúlyozza a City erős támadósora, így inkább egy overes meccsre van kilátás.

    Tottenham-Everton
    Két Európa Ligás csapat találkozik egymással vasárnap este 5kor.
    A 8. és a 9.helyen áll a két alakulat, 17 ponttal, 2 pontra a 4.helytől.
    A Tottenham már biztos továbbjutó ott, míg az Everton már biztos csoportelső, úgy, hogy a Wolfsburgot az esélytelenek nyugalmával győzte le idegenben. (1.66 volt a farkasokra a meccs előtt)
    Az Everton az idegenbeli meccs miatt egy picivel fáradtabb lehet, viszont a támadói nagyon nagy formában várhatják a londoniak elleni mérkőzést.
    A liverpooliak szerencséje, hogy egyik támadója sem sérült most:Mirallas, Lukaku, és Eto’o is bevethető, így van bőven félnivalója a Tottenhamnek.
    Pochettinoéknál is van bőven hiányzó, ami visszahúzhatja valamennyire a csapatot, amely viszont jó formában van. A csapat legutóbbi pár meccsén nyerni tudott, viszont elég sűrű a csapatnál a 2-1-es eredmény, legyen szó akár győzelemről, akár vereségről.
    A védelme a csapatnak nem feltétlenül a legstabilabb, ez pedig utat nyithat az Everton előtt.
    A Martinez vezette Evertont érzem valamivel jobbnak a meccs előtt, de a Tottenham erre bármikor rácáfolhat. Tipikus 3 esélyes meccs, amin egy over tűnik a legjobb eredménynek.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 november, 29

    Cimke: , , , , , , ,

    Wilshere 3 hónapig nem játszhat!


    Az angol válogatott játékosa bokasérülést szedett össze a United elleni 1-2 során, ami miatt márciusig nem játszhat.Jack Wilshere
    Az angol játékos a United elleni meccsen sántikált le, Paddy McNair késői becsúszása után.
    Wilshere kihagyta a Dortmund ellni 2-0-ás győzelmet is. Wenger elismerte azt, hogy a középpályás várhatóan kihagyja a következő pár meccset.
    Most viszont biztosnak látszik az, hogy egészen februárig nem játszhat, sikeres műtéte után.
    Wilshere Instagramon ismerte el, hogy minden jól ment, és optimista hozzáállást kért a szurkolóktól.
    “Keményen dolgozok, azért, amit akarunk, mivel harc nélkül nem jön a siker. Erősek kell legyetek, és bátrak,és tudnotok kell azt, hogy bármit megtehettek, amin gondolkodtok.
    “Ha valaki leterít, vagy kritizál,attól még meg kell maradjon az önbizalmad, és ezt valami jóra kell felhasználd.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 november, 28

    Cimke: , ,

    Raiola: Balotellinek nehezen megy a beilleszkedés!


    A támadó még nem lőtt bajnoki gólt, mióta a nyáron 20 millió euróért leigazolták, és ügynöke szerint nem könnyíti meg a helyzetét az, hogy nem látja sokszor a gyermektét.Balotelli
    A támadó eddig 2 gólt szerzett, viszont nem a bajnokságban, azalatt a 14 meccs alatt, amin leigazolása óta játszott.
    Balotellit már szóba is hozták a Mancini által vezetett Interrel, viszont Raiola ezt tagadja, és elmondta azt, hogy azt akarja, hogy védence az Anfielden lendüljön újra formába.
    “Nem kellene kritizálni Mariot. A nehéz dolog az, hogy nem sokszor láthatja a gyermekét,”mondta Raiola a Corriere dello Sportnak.
    “Időre van szüksége, hogy beilleszkedjen. Egy dolog biztos: az, hogy nem tér vissza Olaszországba. Elkövettem már egyszer ezt a hibát.”
    Balotelli most sérülés miatt nem játszhat, viszont Instagramján elmondta, hogy reméli a közeli visszatérést, bár ezt a posztot később törölte.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 november, 28

    Cimke: , ,

    A QPR a Napolival harcol Alvarezért!


    Harry Redknappék a Napolival kell megharcoljanak, ha le akarják igazolni az egykori Catania védőt.Pablo Alvarez
    A 30 éves védő jelenleg szabadon igazolható, és a QPR-nál volt a múlt héten, hogy erőnlétét felmérjék.
    A védő Angliába igazolna, viszont a londoni csapatnak vetélytársa is van, a Napoli, amely megadná az esélyt a védőnek a gyors olasz visszatérésre.
    “Benitez meg akarja erősíteni a keretet, és Alvarezt tökéletes opciónak látja, viszont tudja, hogy a játékos Angliába igazolna,”mondta a Napoli-s forrás a Goalnak.
    Alvarez most egy szerződésre vár a QPR-tól, viszont ha ez nem érkezik meg hamarosan, akkor máshová mehet.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 27

    Cimke: , , ,

    Taylor sérülése nem annyira súlyos, mint amilyennek elsőre látszott!


    A Newcastle jó hírt kapott azáltal, hogy Ryan Taylor sérülése nem annyira súlyos, mint amennyire elsőnek látszott.Ryan Taylor
    Taylor több alkalommal szedett össze térdsérülést az elmúlt 2.5 évben, és idén mindössze csak 1 alkalommal játszott eddig, a QPR ellen, múlt szombaton, amikor is 1-0-ra nyert a csapat.
    A 30 éves játékos viszont 34 perc után elhagyta a pályát, térdproblémával.
    Taylor nem nézett ki túl szépen, amikor elhagyta a pályát, viszont a meccs után kiderült, hogy nem annyira súlyos a probléma.
    Ezt Alan Pardew is elismerte csütörtökön, a West Ham elleni, hétvégi meccs felvezetéseként.
    “Ryan Taylor 3-4 héten belül újra edzésbe állhat. Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek elsőre látszott.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 november, 27

    Cimke: , ,

    Olsson nem játszhat már idén!


    A WBA védője, Jonas Olsson már nem játszhat idén, mivel meg kell operálják az Achilles sérülését.Olsson
    A svéd, aki csak 5 meccsen játszott Alan Irvine csapatában idén, pénteken, Portugáliában lesz műtve.
    A WBA szerint a felépülése 4-6 hetet vesz igénybe, viszont a 31 éves játékosnál szükség van a beavatkozásra.
    “Szenvedtem ezzel, és eljutottam arra a pontra, amikor úgy gondoltam, hogy segíthet a műtét,”mondta a klub weboldalának.
    “A felépülés elég rövid, így remélem, hogy újra 100%os lehetek az Új Évben.”
    Közben viszont Sebastien Pocognoli visszatérhet térd ín sérülése után.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 november, 26

    Cimke: , ,

    Mancini: Szivesen edzeném az Arsenalt!


    Az 50 éves olasz, akivel első bajnoki címét szerezte a Manchester City 44 év után, elmondta, hogy még van ideje arra, hogy az Arsenalhoz jusson.Roberto Mancini
    Az olasszal 44 év után lett bajnoki a Manchester City, viszont 2012ben, a szezon vége előtt, elbocsátották.
    Mancini nemrég került az Interhez, második alkalommal. Első alkalommal 4 év alatt 3 Scudettot szerzett a csapattal.
    “Az Arsenalt akarom majd edzeni, mivel van egy különleges charme-ja a csapatnak. De még van időm,”mondta az Il Corriere dello Sportnak.
    “Hol látom magam 60 évesen? Az olasz válogatott élén.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2014 november, 26

    Cimke: , ,