• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Az UEFA-kupában is sorsoltak



    Csakúgy, mint a Bajnokok Ligájában, az UEFA-kupában is nehéz dolga lesz a három, még állva maradt angol csapatnak.

    Az UEFA-kupa serlegeAz Aston Villa mondhatni megbűnhődött azért, amiért nem sikerült az első két hely valamelyikén végeznie a csoportjában, hiszen a nehéz ellenfélnek ígérkező CSZKA Moszkvával sorsolták össze őket.

    A birminghami klb menedzsere, Martin O’Neill elmondta, igazából nem érdekelte, kit kap csapata a legjobb 32 között, de abban ő is biztos, hogy a sorozatot 2005-ben megnyerő CSZKA komoly kihívást jelent majd.

    A Tottenham Hotspurnek azon a Shakhtar Donetsken kell átvergődnie magát, mely a Bajnokok Ligájában szerepelt és onnan csoportharmadikként került az UEFA-kupába. A Manchester City ellenfele a dán FC Koppenhága lesz.

    A nyolcaddöntőbe jutásért 2009. február 18-án és 19-én játszanak először a csapatok, a visszavágókat pedig 26-án rendezik. A döntő május 20-án, a Fenerbahce stadionjában kerül megrendezsére.

    A legjobb 32 párosításai:

    Paris Saint-Germain – VfL Wolfsburg

    FC Koppenhága – Manchester City

    NEC Nijmegen – Hamburg SV

    Sampdoria – Metalist Kharkiv

    Braga – Standard Liege

    Aston Villa – CSZKA Moszkva

    Lech Poznan – Udinese

    Olympiakosz – St Etienne

    Fiorentina – Ajax

    Aalborg – Deportivo La Coruna

    Werder Bremen – AC Milan

    Bordeaux – Galatasaray

    Dynamo Kijev – Valencia

    Zenit Szentpétervár – VfB Stuttgart

    Olympique Marseille – Twente

    Shakhtar Donetsk – Tottenham Hotspur

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: