• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Stoke lesz a ManCity ellenfele, leszakadóban az Arsenal


    A Stoke City öt gólt rúgott a Boltonnak az FA-kupa elődöntőjében. Az Arsenal és a Liverpool meccsén a végére maradt a csattanó, 1-1-gyel zárult a mérkőzés.

    A Stoke és a Bolton összecsapása előtt a szakértők a fehér mezeseket tartották valamivel esélyesebbnek, ehhez képest a a piros-fehérek simán, 5-0-ra lemosták őket. Ezzel a sikerrel a “Fazekasok” bejutottak az FA-kupa döntőjébe, ahol a sztárokkal teletűzdelt Manchester City lesz az ellenfelük.

    Matthew Etherington kezdte meg a gólgyártást, miután lecsapott egy eladott labdára. Néhány perccel később Robert Huth eresztett meg egy távoli lövést, mely Jussi Jaaskelainen hibájának is köszönhetően a hálóban kötött ki. Negyedórával az első játékrész vége előtt még Kenwyne Jones is meglőtte a maga gólját, ezzel magabiztossá téve csapata vezetését.

    Az egész meccsen fáradtan és ötlettelenül mozgó Bolton-játékosok a második félidőben sem tudtak javítani, Jonathan Walters még két gólt vágott, így 5-0 lett a vége. A Stoke City története során először jutott be a fináléba, korábban három elődöntőt játszottak, de mindannyiszor vesztesként hagyták el a pályát.

    A bajnokságban a listavezető Manchester Unitedet üldöző Arsenal a Liverpoolt látta vendégül. A mérkőzésen 90 percig egyetlen gól sem esett, aztán a hosszabbításban beindultak az események.

    Az Ágyúsok büntetőhöz jutottak, amit Robin van Persie értékesített. A londoni drukkerek ekkor már biztosak voltak csapatuk győzelmében, és abban, hogy négy pontra felzárkózhatnak a United mögé. Az utolsó utáni pillanatban azonban a Liverpoolnak is megítélt egy tizenegyest a bíró, Dirk Kuyt állt a labda mögé, aki nem hibázott, és beállította az 1-1-es végeredményt.

    Az egy ponttal nem sokra megy az Arsenal, hiszen hattal van lemaradva a Manchester United mögött, amit nem lesz könnyű ledolgozni a hátralévő hat fordulóban, főleg, hogy legközelebb a Tottenham Hotspur otthonába kell látogatniuk.

    Forrás: Focitipp.hu




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 április, 17

    Cimke: , , ,

    Cahill jövőre már a BL-ben villogna


    A Bolton Wanderers védője, Gary Cahill késznek érzi magát, hogy egy magasabb szintre lépjen. Biztos benne, hogy Owen Coyle nem áll majd az útjába.

    Az angol válogatottban a múlt hónapban bemutatkozott bekket az utóbbi két szezonban több élcsapattal is szóba hozták.

    A 25 éves játékost a Manchester United, a Manchester City, a Tottenham Hotspur és a Liverpool is szívesen látná, ráadásul állítólag az AC Milan és az Internazionale is rajta tartja a szemét.

    Cahill úgy érzi, most jött el az idő, hogy magasabb szintre lépjen, azaz kipróbálja magát egy élcsapatban és a Bajnokok Ligájában.

    “A mester nemcsak a klubból és magából, de a játékosaiból is szeretné kihozni a legjobbat. Azt akarja, hogy minél többre vágyjunk. Miután tavaly annyi csapattal szóba hoztak, félre hívott és azt mondta, nekem a Bajnokok Ligájában kell játszanom, ha ilyen fiatalon nincs más célom, mint a Boltonnál maradni, akkor valami baj van velem” – kezdte a védő.

    “Nagyon örülök, hogy így látja a dolgokat, szívesen játszanék már egy élcsapatban. Nem szeretnék tiszteletlen lenni a Boltonnal szemben, de tényleg jó lenne a BL-ben játszani.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Sorensen: irány a döntő!


    A Stoke City kapusa, Thomas Sorensen nem örülne, ha csapata megtorpanna a cél előtt és kikapna a Bolton Wandererstől az FA Kupa elődöntőjében.

    A dán hálóőr korábban soha nem lépett még pályára a Wembleyben, bár a Premier League-ben eltöltött 13 éve alatt megélt pár nagy csatát, ráadásul két világbajnokságon is szerepelt.

    Vasárnap lehetősége nyílik kipróbálnia magát az angol futball szentélyében, a Bolton elleni FA Kupa-elődöntőben, de nem szeretne megállni ennyinél.

    “Az elődöntő is csak egy lépés a döntőig vezető úton. Persze nagy dolog, hogy eljutottunk idáig, és a Wembleyben játszhatunk, de oda kell figyelnünk, mert csak a győztes léphet tovább a fináléba” – mondta a 39 éves kapus.

    “Ez nem olyan lesz, mint egy kirándulás, ugyanolyan komolyan vesszük, mint az eddigi meccseinket, hiszen az elődöntő még messze nem az út vége.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2011 április, 11

    Cimke: ,

    Coyle szerint Cahill marad


    Gary Cahill nem fog csapatot váltani januárban, legalábbis a Bolton Wanderers mestere, Owen Coyle szerint.

    Az angol bekk két éve a Bolton játékosa, ez alatt az idő alatt a Premier League egyik legjobb védőjévé nőtte ki magát, így nem meglepő, hogy rengeteg pletyka kering a jövőjéről.

    A 24 éves játékos a hírek szerint többek között a Chelsea figyelmét is felkeltette, de Coyle szerint Cahill nem fog csapatot váltani az idény közben.

    “A fejlődés szempontjából a legfontosabb, hogy együtt tartsuk a keretet, de ha valaki azt mondaná, hogy ad 30 millió fontot valamelyik játékosért, nem mondhatnánk nemet” – mondta a korább Burnley-mester.

    “Eljön az idő, mikor néhány játékos túlnő a Boltonon, ez a foci egyik alaptörvénye. Ha Gary továbbra is ilyen nagyszerű teljesítményt nyújt, nem lepne meg, ha lecsapna rá valamelyik angol élcsapat, de ez biztosan nem ezen a télen fog bekövetkezni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 december, 12

    Cimke: ,

    Coyle nem aggódik Elmander miatt


    Owen Coyle, a Bolton Wanderers mestere egyelőre nem tart attól, hogy egy nagyobb klub elcsábítja tőlük Johan Elmandert.

    A nehéz kezdet után a svéd válogatott csatár végre beindult és máris nyolc gólt szerzett, így nem meglepő, hogy több csapattal is szóba hozták.

    “Ha egy játékos jó formába lendül, egyértelmű, hogy a nagyobb klubok több figyelmet szentelnek neki. Ez a foci egyik törvénye” – kezdte Coyle.

    “Amíg nem érkezik konkrét ajánlat, csak felvetésekről, pletykákról beszélünk. Ha érkezik egy ajánlat, át kell néznünk és döntést kell hoznunk. Nem idegeskedem túl sokat emiatt, ezt Johan is tudja.”

    “Ha egy Boltonhoz hasonló klub jelentkezne be érte, Johan minden bizonnyal maradna, de bolond lenne, ha egy élcsapat ajánlatát gondolkodás nélkül visszautasítaná.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 november, 25

    Cimke:

    A Bolton elengedné tehetséges védőjét


    A Bolton Wanderers mestere, Owen Coyle nem állna Gary Cahill útjába, ha egy nagyobb csapat jó ajánlatot tenne érte.

    A 24 éves bekk Anglia egyik legígéretesebb védőjévé nőtte ki magát, mióta 2008-ban az Aston Villától a Wanderershez szerződött.

    Úgy tudni, a Manchester United is élénken érdeklődik a fiatal sztár iránt, akinek arra is van esélye, hogy bekerüljön a világbajnokságra utazó angol keretbe.

    Coyle tudja, hogy nem lenne könnyű pótolni Cahillt, de nem szeretné gátolni a játékos fejlődését azzal, hogy nem engedi el egy nevesebb csapathoz.

    “Mindig is azt mondtam, ha egy játékos kinövi az aktuális csapatát, akkor nem szabad akadályozni a további fejlődését. Én biztos nem fogok Gary útjába állni” – mondta a korábbi Burnley-mester.

    “Amikor még a Burnley menedzsere voltam, ott is elmondtam a srácoknak, hogy amennyiben lehetőségük nyílik magasabb szinten is megcsillogtatni a tudásukat, el fogom engedni őket.”

    “Nagyon szorítok Garynek, hogy ott lehessen a világbajnokságon, mert az hatalmas lökést adhatna a pályafutásának.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 29

    Cimke:

    Coyle-t nem érdekli Ferguson jóslata


    A Bolton Wanderers menedzsere, Owen Coyle nem foglalkozik azzal, hogy Sir Alex Ferguson szerint a Chelsea könnyedén legyőzi majd csapatát.

    A Manchester United tegnap képtelen volt élni lehetőségeivel, így 0-0-ra végzett a Blackburn Roversszel és két pontot az Ewood Parkban hagyott.

    A Chelsea előtt így óriási lehetőség nyílt előnye növelésére, ha Carlo Ancelottiék holnap megverik a Boltont, négy pontos előnyből várhatják a következő fordulót.

    “Nagy lökést jelentene a számunkra, ha a Chelsea hibázna, de én úgy gondolom, hogy könnyedén legyőzik majd a Bolton Wandererst” – mondta Ferguson nem sok esélyt jósolva a fehér mezeseknek.

    Coyle nem kívánt visszavágni a skót mesternek, tiszteletben tartja a véleményét, de elmondta, semmiképpen sem feltett kezekkel fognak kiállni a londoniak ellen.

    “Ez az ő véleménye, rajta múlik, hogy mit gondol, de én továbbra is csak azzal foglalkozom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a csapatomból, és nem érdekel, ki mit mond” – nyilatkozta Coyle.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 12

    Cimke: , ,

    Terry: “Győznünk kell!”


    John Terry jól tudja, a Chelsea nagy lépést tehet a bajnoki cím megszerzése felé, ha kedden legyőzi a Bolton Wandererst.

    A Manchester United Blackburn Rovers elleni gól nélküli döntetlenjének köszönhetően a Kékek négy pontra megléphetnek a tabella élén, ha megnyerik a fehér mezesek elleni bajnokijukat.

    A londoniaknak ebben a szezonban több lehetőségük volt már nagyobb előny szerzésére, de szinte mindig ugyanakkor botlottak, amikor a Vörös Ördögök. Terry reméli, most másként lesz.

    “Jól játszunk, és az önbizalmunkkal sincs gond. Egyszer már kiengedtük a kezünkből a bajnoki elsőséget, de mindent megteszünk, hogy ne ismétlődjön meg” – mondta az angol válogatott bekk.

    “Utoljára három éve nyertünk bajnoki címet, ezért már mindannyian nagyon szeretnénk visszahozni a serleget a Satmford Bridge-re.”

    “Megvan bennünk minden, ami egy bajnokság megnyeréséhez kell, de ez a Premier League első négy-öt csapatáról elmondható. Nagyon keményen dolgozunk, és ha megnyerjük a meccseinket, senki nem tehet semmit ellenünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 12

    Cimke: ,

    Coyle: “Vidic lapot érdemelt volna”


    A Bolton Wanderers menedzsere, Owen Coyle nem érti, hogyan úszhatta meg büntetlenül Nemanja Vidic Johan Elmander lekönyöklését.

    A Wanderers tegnap csapott össze a Manchester Uniteddel a Reebok Stadiumban, ahol végül a Vörös Ördögök 4-0-s győzelmet arattak.

    A második félidőben a United szerb hátvédje letaglózta a boltoniak csatárát, Elmandert, akinek fejsebét öt öltéssel kellett összevarrni. Bár a könyöklést keményen szokták büntetni a játékvezetők, Martin Atkinson nem ítélt semmit.

    “Csak arra tudok gondolni, hogy a játékvezető nem látta az esetet, más magyarázat nem létezik” – mondta a korábban a Burnleyt dirigáló Coyle.

    “Vidic egyértelműen lekönyökölte Johant, akinek elég komolyan vérzett a feje. Nem akarok kifogásokat keresni, de szerintem mindenki egyetért abban, hogy szörnyű volt, ami történt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 28

    Cimke: ,

    Cahill közel a visszatéréshez


    A Bolton Wanderers menedzsere, Owen Coyle elmondta, hogy Gary Cahill közel áll a visszatéréshez, de addig nem akarja pályára küldeni, amíg nem teljesen egészséges.

    A tehetséges hátvéd bal karjában február 6-án, éppen egy Fulham elleni bajnoki napján fedeztek fel egy vérrögöt, ami miatt azóta nem játszhatott.

    Eleinte sokan attól tartottak, hogy a szezon végéig kidőlt és esélye sem lesz bejátszani magát Anglia világbajnokságra utazó csapatába, de Coyle szerint már nagyon közel áll a visszatéréshez.

    A korábbi Burnley-mester nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy már szombaton, az Everton ellen újra pályára léphet.

    “Gary már az előző meccsen is szeretett volna játszani, mindent megtesz, hogy minél előbb visszatérjen a jó útra” – mondta Coyle.

    “Figyelnem kell, hogy a lehető legjobbkor küldjem pályára őt, és addig visszafogjam. Arra is vigyáznom kell azonban, hogy ne várjak túl sokat. Az állapotát elnézve, hamarosan újra játszhat.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 18

    Cimke: