A Newcastle United tulajdonosa, Mike Ashley úgy döntött, megtartja csapatát, miután három hónapig hiába keresett vevőt.
A sportszergyártó milliárdos úgy döntött, nem adja el a Szarkákat és saját tervei szerint próbál lendíteni a csapat jövőjén.
Ashley tavaly májusban 134,4 millió fontért vásárolta fel a Newcastle-t, azóta pedig körülbelül még 100 milliót költött a csapat adósságainak kifizetésére és új játékosok leigazolására.
“Örülök, hogy véget vethetek a bizonytalanságnak, ami a klub jövőjét övezte. Tudom, hogy ez mennyire fontos a szukrolóknak.” – írta Ashley egy közleményben.
“Töröltettem a Newcastle Unitedet az eladó csapatok listájáról. 2009 lesz az az év, amikor közösen erősebbé tehetjük a klubot.”
“Még mindig nagy Newcastle-szurkoló vagyok, akkor is, ha már nem járok meccsekre és csak a TV előtt szoríthatok a csapatért. Én vagyok az első, aki gratulál Joe Kennearnek, ha jó eredmény érünk el.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 december, 28