• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mascherano a Liege ellen még nem játszik



    Az argentín középpályás, Javier Maschero minden bizonnyal kimarad a Liverpool keretéből a szerdai, Standard Liege elleni BL-selejtezőn.

    Mascherano eddig hazája válogatottját segítette az olimpiai játékokon, melyen sorozatban másodszor győzelmet is arattak az argentínok.

    Ha minden az előzetes tervek szerint alakult, a 24 éves középpályás már hétvégén elindullt vissza Kínából Angliába, de Rafa Benitez szerint játékosa nincs olyan állapotban, hogy pályára küldje őt a belgák elleni találkozón.

    A selejtező első meccse 0-0-ra végződött és a ‘Pool meglehetősen rosszul játszott. Ha nem sikerülne a BL-kvalifikáció, az angol klub körülbelül 10 millió fontos bevételtől esne el.

    “javier hamarosan ismét velünk lesz, de úgy vélem, hogy még nem lesz elég fitt ahhoz, hogy részt vegyen a mérkőzésen.” – mondta Benitez.

    “Túl sok időt töltött az utóbbi időben utazgatással és játékkal, így nehéz lenne a legjobbját nyújtania.”

    “Ugyanez volt a helyzet Ryan Babellel is, aki a múlt héten tért vissza Kínából, miután a hollandok kiestek, de hétvégén csak csereként számítottam rá.”

    Babel a Middlesbrough elleni, 2-1-re megnyert meccs utolsó 25 percében kapott játéklehetőséget és látszott is rajta a fáradtság. A brazil Lucas szintén visszatért a Liverpoolhoz.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: