• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Bony: Yaya Toure győzött meg, hogy ide igazoljak!


    A 26 éves játékos elismerte, hogy Yaya és Kolo Toure sok minden jót mondtak neki az Etihad Stadiumról.Bony
    A 26 éves csatár 28 millió fontért igazolt a Manchester Cityhez januárban, a Swanseatől, hogy így segítse a City harcát a bajnoki címért a Chelsea ellen, valamint a Barcelona ellen a BL-ben.
    Bony az Afrikai Nemzetek Kupája után érkezett, és elismerte, hogy sokat beszélt a Toure testvérekkel.
    “Nagyon sokat beszéltem Kolo és Yaya Toureval, mivel ez egy nagy igazolás volt számomra,”mondta a City weboldalának.
    “Kolo nagyszerű dolgokat mondott a Citys időszakáról, de Yaya volt az, aki mindig beszélt velem, és ő biztatott, hogy még keményebben dolgozzak.
    “Yaya mondta azt, hogy a City az egyik legnagyobb csapat, és azt, hogy igazoljak ide, ha van rá lehetőségem.”
    Bony szerezte 2014ben a legtöbb bajnoki gólt, de még nem talált be a Citynél, viszont ez csak idő kérdése.
    “Amikor Angliába igazoltam, akkor nagy volt rajtam a nyomás, mert Hollandiából érkeztem.
    “A Swanseanél nem találtam be az első meccseimen, és még nagyobb volt a nyomás rajtam, viszont ezzel együtt kell élni, és minden jobban megy majd.
    “Nagy igazolás volt ez számomra. Keményen kell dolgozzak, ki kell használjam a lehetőségeket, és idővel egyszerűbb lesz, mivel egyre jobban ismerem a csapattársakat.
    “2 hete vagyok csak itt, tehát még nem illeszkedtem be teljesen, viszont idővel egyre jobban ismerem a többieket, és az erősségeiket, és ők is jobban ismernek majd engem.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 8

    Cimke: , , ,

    Bony: Yaya Toure miatt jobb leszek a Manchester Citynél!


    A 26 éves támadó szerdán igazolt a címvédőhöz, és segíteni akar csapatán, a BL-ben is.Bony
    35 millió euróért érkezett Bony, és várhatóan heti 97 ezer fontot keres majd.
    Bony jelenleg a válogatottnál van, az Afrikai Nemzetek Kupája miatt, és úgy érzi, hogy Toureval való jó kapcsolata jót tehet a csapatnak is.
    “A Premier League egy nehéz liga. Az én erősségem az, hogy mindig a jó helyen és pozícióban vagyok.
    “Mindig keményen dolgozok, hogy betaláljak, és, hogy fejlődjek.
    “Beszéltem Yayaval a válogatottnál, és azt hiszem, hogy általa jobb lehetek, és hatékonyabb. Nagyszerű játékosokkal játszhatok, és van esélyem arra, hogy sokat dolgozzak, és, hogy kihasználjam a kínálkozó lehetőséget.”
    Bony iránt a Tottenham és a Liverpool is érdeklődött korábban, és most 4.5 évre írt alá. Elmondta, hogy a BL kulcsfontosságú volt a döntése meghozatalában.
    “Nagyszerű érzés ez számomra. Nagy megtiszteltetés, és egy nagy kihívás.
    “Játékosként mindig a legnagyobb csapatoknál akarsz lenni, és most megkaptam ezt a lehetőséget-nagyon büszke vagyok.
    “Ez egy nagyszerű döntés-a Manchester City a BL-ben van. Az elmúlt szezon végén is azt mondtam, hogy egy BL csapatba igazolnák, mivel ez egy nagyszerű sorozat, ahol játszani és nyerni akarok.
    “Ez nagyon motivál engem. A City egy nagy klub, nagy játékosokkal és egy rakás tapasztalattal. Úgy gondolom, hogy összejöhet ez.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 14

    Cimke: , , , ,

    A City megegyezett a Swanseavel Bony vételárában!


    A Swansea és a Manchester City megegyeztek Bony 25 millió fontos vételárában, állítja a Sky.Bony
    A csatár 2013 júliusában jött a Swanseahoz a Vittessetől, 12 millió fontért.
    Most távozik a támadó, akiért a Chelsea is érdeklődött, de várhatóan az Etihad Stadiumban fog játszani.
    A 26 éves csatár, aki 2014 legjobb gólszerzője 20 góllal, jelenleg Elefántcsontparttal edz Abu Dhabiban, és az Afrikai Nemzetek Kupájára készül.
    A szombati, West Ham elleni döntetlen után ezt nyilatkozta Garry Monk a Sky Sports News HQ-nak:
    “A helyzet az, hogy most mindenképpen Wilfried nélkül készülődtünk, mivel mindenképpen távozott volna.
    “Teljes mértékben koncentráltak vagyunk, és remélem, hogy Bony helyzete nemsokára megoldódik, így vagy úgy, hogy a legjobb legyen mindenkinek.”

    Forrás.www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2015 január, 11

    Cimke: , , ,

    Bony közel a Citybe igazoláshoz!


    A Sky szerint a Manchester City közel áll ahhoz, hogy 30 millió fontért leigazolja a Swanseatől Wilfried Bonyt.Bony
    A csapatok kedden kezdtek el tárgyalni a játékosról, és a Sky Sports News szerint nagyon közel állnak a megegyezéshez.
    A játékossal most már csak a személyes feltételekről egyeztetnek, mielőtt az a Közel Keletra utazna, hogy itt készüljön fel a január 17.én kezdődő Afrikai Nemzetek Kupájára.
    Bony nagy iramban lövi a gólokat úgy a bajnokságban, mint nemzetközi szinten. A csatár tavaly érkezett, amikor is 25 gólt szerzett 48 meccsén.
    Bony ügynöke tavaly nyáron a Liverpoollal tárgyalt, és a Totteham is érdeklődött iránta, viszont nem történt előrelépés akkor a 19 millió fontos kivásárlási ár miatt.
    A csatár új szerződést írt alá novemberben, amikor is eltűnt a szerződéséből a kivásárlási ár. Idén is jól szerepel: 22 meccsén 9 gólt szerzett.
    Bony Elefántcsontpartban kezdte a pályafutását, az Issia Wazi csapatában, majd 2008ban a Sparta Prágába igazolt, ahol 27 gólt szerzett 50 meccsén. Ezután 4 millió fontért igazolt a Vitesse Arnhembe, ahol 51 gólt szerzett 69 találkozott. 2013ban igazolt a Swanseabe, 12 millió fontért.
    A Manchester City menedzsere, Manuel Pellegrini nemrég tagadta a játékost érkezését, a pénzügyi Fair Play miatt.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 7

    Cimke: , , ,

    Swansea: Nem tárgyalunk a Liverpoollal Bonyról!


    A Swansea nem tárgyal a Liverpoollal Wilfried Bonyról, állítja a csapat elnöke, Huw Jenkins.
    BonyPénteki jelentések szóba hozták az elefántcsontpartit a Poollal, amely Luis Suarez helyettesét keresi, aki a Barcelonahoz igazolt.
    Az anfieldiek elmondták, hogy már a játékos ügynökével tárgyalnak, de a hattyúk elnöke tagadja ezt, és elmondta, hogy ez még szóba sem került.
    Jenkins biztos abban, hogy a Liverpool nem szegte meg az átigazolási szabályokat, melyek szerint a játékos csak akkor tárgyalhat a klubbal, hogyha egyezségre jutottak a klubok.
    “Nem tárgyaltunk a Liverpoollal mostanáig,”mondta a South Wales Evening Postnak.
    “Meglepne, hogyha a Liverpool tárgyalt volna már vele, a hátunk mögött.
    “Tudnák róla, hogyha a Liverpool érdeklődne iránta, mivel akkor már megkeresett volna valaki.
    “Van egy módja a dolgok végzésének. Tudom, hogy a dolgok változnak, de ha le akarsz igazolni valakit, akkor először a klubbal tárgyalsz, aztán a játékossal. Ilyen a rendszer.”
    Bonynak 19 millió fontos kivásárlási ára van. A 25 éves játékos 12 millió fontért érkezett a Vitessetől 1 éve.
    A játékos egyből sikeres lett, mivel 48 találkozón szerzett 26 gólt.

    Forrás.www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 11

    Cimke: , , ,

    Monk: A Swansea nem adja el Bonyt!


    Gary Monk elmondta, hogy a Swansea nem adja el Bonyt, a csatár fantasztikus szezonja után.
    BonyBony a Vitessetől érkezett a szezon elején, és 17 gólt szerzett 34 meccsén, ami által a Swansea bennmaradt.
    A csatár 4 gólt szerzett legutóbbi 5 meccsén, így segítette a csapat bennmaradását. Monk, aki az utolsó meccs előtt írt alá további 3 évre, elmondta azt, hogy nem akarják eladni a csatárt.
    “Úgy gondolom, hogy meg tudjuk tartani. Ő egy jó fiú, de a pénz beszél,”mondta a talkSPORTnak.
    “Nincs tartozásunk, így nem kell eladjunk senkit. Jó pozícióban vagyunk.
    “Ő profi, és nem olyan, aki félvállról venné a dolgokat.
    “Minden nap keményen dolgozik, és mindenki körülveszi őt. Minél több játékosod van, annál jobb.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 május, 13

    Cimke: , , ,

    Monk kiemeli Bony játékát!


    A Swansea City edzője, Garry Monk szerint Wilfried Bony csak erősebb lesz, miután 2 gólt szerzett a Newcastle ellen 2-1-re megnyert meccsen, szombaton.
    BonyA walesiek 3 ponttal a kieső hely felett kezdték meg a fordulót, miután csak 1 győzelmet szereztek legutóbbi 12 meccsükön.
    Bony viszont enyhített a csapat terhein, miután két góllal segítette azt.
    Az elefántcsontparti válogatott góljai révén visszavették az előnyt a meccsen, miután Shola Ameobi révén nyitott a Newcastle. Bony a félidők végén szerezte a góljait: a 45.percben, valamint a 92.ben, miután Marvin Emnessel szemben szabálytalankodott Cheick Tiote, és így büntetőt kapott a Swansea.
    Bony, aki júliusban jött a Vitessetől, 23 gólnál tart az összes sorozatot figyelembe vége, és Monk szerint ő az, aki nagy befolyással van a csapatra.
    “Nagyszerű volt. Michuval együtt… de neki sok sérülése volt, de Bony a helyére lépett.
    “Nem panaszkodhatsz valakire, aki 20 gól fölött szerez 1.szezonjában.
    “De nem csak ez. Ő egy nagy karakter az öltözőben is. Nagyon keményen dolgozik, és segít mindenkinek.
    “Ha nem talál be, akkor is erős. Akkor is segít, amikor nem talál be.
    “De jobb akkor, hogyha betalál, mint ahogy ezt láthattuk tőle.
    “Minden tiszteletet megérdemel. Briliáns volt most, és csak jobb lesz.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 április, 20

    Cimke: , , ,