• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Barton: én vagyok a legjobb, Barry egy teknős



    Joey Barton úgy érzi, ő a legjobb középpályás Angliában, és mindenképpen helye lenne a válogatottban. Nyilatkozatában több válogatott játékost is kikezdett.

    A Newcastle United játékosának mindössze egy válogatott mérkőzése van, még 2007-ben, Spanyolország ellen debütált a nemzeti csapatban.

    Ezután korábbi balhés életvitele miatt nem nagyon számítottak rá a Háromoroszlánosoknál, de úgy véli, mostanra ő lett az ország legjobb középpályása, így ott lenne a helye a keretben.

    “Őszintén szólva úgy gondolom, én vagyok a legjobb angol középpályás. Jack Wilshere sem rossz, de Frank Lampard már elindult lefelé a lejtőn, Steven Gerrard pedig túl sokat volt sérült” – mondta Barton.

    “Hogy mi a helyzet Barryvel? Látták a vb-n a németek negyedik gólját Anglia ellen, mikor ő állt szemben Mesut Özillel? Körülbelül annyi esélye volt, mint egy teknősnek a nyúllal szemben a futóversenyen.”

    “Barry annak köszönheti ezt a sok játéklehetőséget, hogy jó ügynöke, ő pedig mindenre rábólint, amit a szövetségi kapitány mond neki. Olyan mint egy stréber kisfiú, aki mindig az első padban ül, de ami engem illet, nem nagyon félek tőle, ha ellene kell játszanom.”

    “Angol vagyok, imádom a hazámat, szeretnék játszani a válogatottban. Talán sokan nem szeretnek a korábbi dolgaim miatt, de annak már négy éve vége. Ennyi idő alatt nem lehet megbocsájtani?”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: