• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Essien nem lesz ott a vb-n


    Ghána nem számíthat egyik legnagyobb sztárjára, Michael Essienre a dél-afrikai világbajnokságon, a Chelsea középpályása ugyanis még mindig nem épült fel térdsérüléséből.

    A 27 éves játékos még a januári Afrikai Nemzetek Kupája előtt sérült meg és azóta nem játszhatott. Mint kiderült, leghamarabb július végén léphet pályára újra, így a vb-n sem lehet ott.

    “A Ghánai Labdarúgó-szövetség és a Chelsea orvosai arra a megállapításra jutottak, hogy Essien csak július végére kerül bevethető állapotba. Minél gyorsabb felépülést kívánunk neki” – olvasható a ghánai szövetség közleményében.

    A középpályás élete második világbajnokságán szerepelhetett volna, négy éve, Németországban is ott volt, ahol Ghána legjobb afrikai csapatként bejutott a legjobb 16 közé, ott viszont a brazilok már túl nagy falatnak bizonyultak.

    A Fekete Csillagoknak Szerbiával, Németországgal és Ausztráliával kell megküzdeniük a csoportból való továbbjutásért az idei tornán.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 28

    Cimke:

    Lampard megdicsérte csapata szurkolóit


    Frank Lampard szerint a Chelsea nagyon sokat köszönhet drukkereinek, akik minden pillanatban a csapat mögött álltak.

    A Kékek a nemrég befejeződött szezonban begyűjtötték első duplájukat, azaz a bajnoki cím mellé az FA Kupa serlegét is begyűjtötték.

    A londoniak ikonja, Lampard a szurkolóknak is óriási szerepet tulajdonít a sikerben, mivel még a nehéz pillanatokban sem próbálták meg kikezdeni a játékosokat, nem úgy, mint Emmanuel Ebouét az Arsenalnál vagy Dimitar Berbatovot a Manchester Unitednél.

    “Soha nem hallottam, hogy a szurkolóink valakit is kifütyültek vagy kikezdtek volna a mieink közül. Soha” – kezdte az angol válogatott középpályás.

    “Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nincs joguk kifejezni, ha valami nem tetszik nekik, minden meccsen vannak olyan pillanatok, amik felidegesíthetik az embert. Mindig mögöttünk állnak és idegenben is próbálnak úgy segíteni minket, mint otthon.”

    “Vannak olyan drukkerek, akik azonnal fütyülni és kiabálni kezdenek, ha a csapatuk a 20. percben még mindig nem tudott gólt szerezni.”

    “A Chelsea hívei nem ilyenek, szerintem még mindig emlékeznek rá, hogy néhány évtizeddel ezelőtt ez a csapat még a másodosztályban szerepelt, és el sem tudják hinni, hogy idáig jutottunk.”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 27

    Cimke:

    Hart: “Taníts, David!”


    A Manchester City hálóőre, Joe Hart reméli, sok hasznos dolgot tanulhat az angol válogatott edzőtáborában a veterán David Jamestől.

    A 23 éves kapus az előző szezont kölcsönben a Birmingham Citynél töltötte és olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy tapasztalatlansága ellenére Fabio Capello behívta a Háromoroszlánosok bő világbajnoki keretébe.

    Hart a Mexikó elleni, 3-1-re megnyert barátságos meccs félidejében csereként léphetett pályára Robert Green helyett. Ez volt az első alkalom, hogy a Wembleyben védhetett. Tudja, hogy van még mit tanulnia, ezért mindent megtesz, hogy minél több fogást ellessen a tapasztalt Jamestől.

    “David egy legenda, akitől sokat tanulhatok, ha odafigyelek. Remélem, ő is így gondolja, és segíteni fog” – kezdte a kétszeres válogatott hálóőr.

    “A kapusok között általában minden csapatnál jobb a viszony, mint a többi játékos között, mivel kevesebben vannak és sokat dolgoznak közösen az edzéseken. Greeny és Jamo is hatalmas tapasztalattal rendelkezik és mindketten remek emberek, örülök, hogy itt lehetek és tanulhatok tőlük.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2010 május, 27

    Cimke: ,

    Visszavonult a világ legidősebb edzője


    A walesi Ivor Powell az 1930-as évek közepe óta volt részese a futballvilágnak, és 1951 óta edzősködött. Most, 93 évesen úgy döntött, befejezi.

    Powell 1916. július 5-én született és bányászként dolgozott, mielőtt felfedezték volna a benne rejlő tehetséget. Első komoly csapata a Queens Park Rangers volt, mellyel 1937-ben írt alá profi szerződést.

    Később megfordult még többek között az Aston Villában és a Blackpoolban is, és 14 alkalommal ölthette magára a walesi válogatott mezét. Esküvői tanúja a legendás Sir Stanley Matthews volt.

    1951-ben, a Port Vale-nél kapott először edzői feladatokat, majd megjárta még a Bradford Cityt, a Carlisle Unitedet, sőt a görög PAOK-ot is. Egy ideig a Leeds United másodedzőjeként dolgozott, az utóbbi több mint 30 évben pedig a bath-i egyetem csapatánál, a TEAM Bath-nál látott el tréneri feladatokat. Úgy döntött, most, 93 évesen volt elég a fociból.

    “Büszke vagyok rá, hogy megértem ezt a szép kort és egészen idáig a futball világában dolgoztam. Volt sok szép pillanatom, remekül éreztem magam az egyetemi csapatnál” – mondta Powell a BBC-nek adott nyilatkozatában.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    League One (harmadosztály) és lejjebb

    Dátum: 2010 május, 27

    Cimke:

    Fabregas: “Wenger dönt”


    Cesc Fabregas elárulta, nem az övé a végső szó a jövőjével kapcsolatban, így nem tudja garantálni, hogy jövőre is az Arsenal játékosa lesz.

    Az Európa-bajnok középpályás jövőjét már hosszú ideje bizonytalanság övezi, mivel a Barcelona mindenáron szeretné megszerezni. Tegnap egy sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, hogy meg tudja-e mondani, hol folytatja a pályafutását.

    Elmondása szerint azonban nem ő fog dönteni ebben a kérdésben, hanem az Ágyúsok menedzsere, Arsene Wenger.

    “Csak annyit mondok, hogy nagyon tisztelem Arsene Wengert, az Arsenalt és a csapat szurkolóit” – kezdte Fabregas.

    “Néha úgy érzem, sehol nem szerettek annyira, mint ennél a klubnál. Nemrég nagyon hosszan elbeszélgettem Wengerrel, ez volt életem legjobb beszélgetése, de nem árulok el minden részletet.”

    “Azt mondta, nyugodjak meg, ő majd intéz mindent, én csak a játékra és a világbajnokságra figyeljek. A döntés így Wenger és az Arsenal kezében van, amit nem bánok, mert most tényleg csak a vb foglalkoztat.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 27

    Cimke:

    A Celticben folytatja az angol legenda?


    A skót óriás Celtic ajánlatot tett az Arsenal veterán védőjéért, Sol Campbellért, aki egyelőre még nem tudja, hogy fog dönteni.

    Az egykori angol válogatott bekk ugyan szívesen maradna az Ágyúsoknál, akik egy évvel megtoldanák jelenlegi kontraktusát, de elmondása szerint nem tud figyelmen kívül hagyni egy olyan nagyszerű klubtól érkező ajánlatot, mint a glasgow-i óriások.

    „Beszéltem a Celtic menedzserével, Neil Lennonnal egy esetleges átigazolásról és nagyon tetszett, amit mondott” – kezdte a 35. életévét taposó Campbell.

    „Igazából csak beszélgettünk, szerződésről nem esett szó és nem egyeztünk meg semmiben. Tudom, hogy a Celtic egy remek csapat, ezért komolyan gondolkodom, hogy elfogadjam-e az ajánlatukat. Nem hagyhatok figyelmen kívül egy ilyen lehetőséget.”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke:

    Baines őszinte vallomása


    Az Everton védője, Leighton Baines attól tart, gyötörni fogja a honvágy, ha ő is ott lesz Dél-Afrikában az angol válogatott tagjaként.

    Bár nem nyújtott valami meggyőző teljesítményt a Háromoroszlánosok Mexikó elleni barátságos meccsén, valószínű, hogy a 25 éves szélsőhátvéd lesz Ashley Cole cseréje a világbajnokságon.

    Baines nagyon örülne a lehetőségnek, csak az zavarja, hogy soha nem érezte jól magát, ha sok időt kellett távol töltenie az otthonától.

    “Mindenki szeretne bekerülni a végső keretbe, hogy ott lehessen Dél-Afrikában, de én már tizenéves koromban sem szerettem idegen helyen lenni” – mondta a korábbi Wigan-játékos.

    “Mindig nehezen szoktam meg az új helyeket, de minél több időt töltök a fiúkkal, annál inkább jól érzem magam velük. Jó srácok, akik mindenben segítik egymást, nem érzem úgy, hogy nem tartozom közéjük.”

    “Nehéz lesz, de a többiek biztosan segítenek majd a beilleszkedésben. Nagyon jó a légkör a csapaton belül, ami mindent könnyebbé tesz.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke: ,

    Az Atlético lecsapott Meridára


    Az Atlético Madrid ingyen leigazolta Fran Meridát, akinek lejáró szerződését nem kívánta meghosszabbítani az Arsenal vezetősége.

    A fiatal középpályás a Barcelona ifiakadémiáján nevelkedett, majd 2005-ben, 15 éves korában Londonba csábították az Ágyúsok.

    A spanyol U21-es válogatott játékos 2007-ben kapott profi szerződést a piros-fehérektől, 2008-ban kölcsönadták a Real Sociedadnak, hogy tapasztalatot gyűjtsön.

    Összesen hat bajnokin kapott lehetőséget az Arsenalnál és egy gólt szerzett, egy Bolton Wanderers elleni találkozón 2010 januárjában.

    Az Atlético már hosszú ideje figyelte a 20 éves tehetséget és most, hogy lejárt a szerződése, le is csapott rá. Merida négy évre írt alá a Vicente Calderonban, ahol helyi idő szerint pénteken 12:30-kor mutatják majd be hivatalosan.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke:

    Kjaer készen áll a PL-re


    Ügynöke szerint a Palermo fiatal védője, Simon Kjaer szeretne Angliába igazolni. A Liverpool, az Arsenal és a Manchester United is szívesen látná.

    A 21 éves tehetség több csapat figyelmét is felkeltette, de még nem döntötte el, hol folytatja a pályafutását, a legjobb ajánlatra vár.

    “Egyértelmű, hogy készen áll a váltásra, én is úgy látom, hogy megérett arra, hogy egy nagy csapatban futballozzon” – mondta a dán bekk ügynöke, Mikkel Beck.

    Kjaert olyan klubok is megkeresték, mint a Juventus vagy a Barcelona, de ügynöke szerint mindenképpen a Premier League-ben szeretne játszani.

    “Megpróbálom a lehető legjobb tanácsokkal ellátni. Szerencsére játékoskoromból jól ismerem Angliát, így megoszthatom vele a tapasztalataimat” – folytatta Beck, aki 1996 és 1999 között csaknem 100 bajnokin lépett pályára a Middlesbrough-ban.

    “Nagyon fontos, hogy leüljünk együtt Simonnal és a családjával, hogy meghozzuk a legjobb a döntést és olyan csapatot találjunk neki, ahol van lehetősége a további fejlődésre.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke: , ,

    Foster a Birminghamé


    Ben Foster a Birmingham Cityben folytatja a pályafutását. A kék mezesek a hírek szerint 5 millió fontot fizettek a kapusért a Manchester Unitednek.

    A birminghamiek mestere, Alex McLeish mindenképpen szeretett volna egy új hálóőrt szerződtetni, miután Joe Hartnak lejárt a kölcsönszerződést és vissza kellett térnie a Manchester Cityhez.

    Foster volt az egyik fő célpontja, aki korábban már jelezte, szívesen távozna a Unitedtől, ahol Edwin van der Sar és Tomasz Kuszczak mögé csúszott a ranglétrán bakijai miatt.

    A 27 éves kapus mindössze kilenc bajnoki védhetett a Premier League 2009/10-es kiírásában, utoljára február 23-án, egy West Ham United elleni mérkőzésen léphetett pályára a Vörös Ördögöknél.

    Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a Birmingham mennyit fizetett a korábbi Stoke-játékosért, de a legtöbb forrás szerint egy 5 millió font körüli összegről van szó.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke: ,