• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Jó helyzetben a Chelsea



    A Chelsea a BL-ben, Branislav Ivanovic duplájának is köszönhetően, hátrányból fordítva 3-1-re verte a Liverpoolt az Anfielden, így kényelmes helyzetből várhatja a londoni visszavágót.

    A Chelsea-játékosok örömeSokan taktikai csatára és kevés gólra számítottak, ami nem meglepő, hiszen a két csapat eddigi Bajnokok Ligája-meccsein három gólnélküli döntetlen és három egygólos siker született.

    Most azonban más volt a helyzet. A Pool már a harmadik percben vezetést szerezhetett volna Dirk Kuyt révén, de Petr Cech hárított. Három perccel később azonban a kapus is tehetetlenül nézte, ahogy Fernando Torres gólra váltja Arbeloa beadását.

    A Chelsea válaszára a 39. percig kellett várni, amikor Ivanovic egy szöglet után fejelt Pepe Reina kapujába. Ez volt a szerb védő első gólja Chelsea-mezben. Kuyt kis híján ismét vezetéshez juttatta a liverpooliakat, mikor egyedül vihette kapura a labdát, de Cech remekül jött ki és megakadályozta a holland játékost a gólszerzésben.

    A 62. minutumban született meg a meccs újabb gólja, ismét Ivanovic örvendeztette meg a Kékek szurkolóit, szinte ugyanolyan találatot szerzett, mint az első félidőben. Pár perccel később Didier Drogba biztosította be a vendégek győzelmét, így a Chelsea jó helyzetből várhatja a londoni visszavágót.

    A játéknap másik meccsén a magabiztos Barcelona parádés első félidőt produkált hazai pályán és végül 4-0-s sikert aratott a Bayern München felett.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: