• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hodgson tenne egy próbát a legjobbak között



    Bár Roy Hodgson remekül érzi magát a Fulham menedzsereként, szívesen leülne valamelyik élcsapat kispadjára.

    A korábbi Inter-mester bebizonyította, hogy érti a dolgát, hiszen a nemrég még a kiesés ellen küzdő fehér mezesekből szívós középcsapatot faragott, mely nemzetközi szinten is megállja a helyét és akár az Európa-liga serlegét is begyűjtheti ebben a szezonban.

    Remek munkájának köszönhetően szóba hozták a Liverpoollal, sőt egyesek azt is tudni vélik, hogy őt állítanák az angol válogatott élére, ha Fabio Capello távozna a világbajnokság után.

    Hodgson nagyon szívesen kipróbálná magát egy élcsapatnál vagy a válogatottnál, de ez nem jelenti azt, hogy mindenáron szeretné elhagyni Gera Zoltánékat.

    “Ha egy úgynevezett nagycsapat megkeresne, én pedig szabad lennék, természetesen igent mondanék” – kezdte a 62 éves szakember.

    “Nem szeretném arra használni a sikeres európai szereplésünket, hogy eladhatóbbá tegyem magamat a menedzserpiacon. Jól érzem magam a Fulhamnél és maradni szeretnék, amíg azt nem mondják, hogy már nem kellek.”

    “A vezetőedzőket mindig rengeteg pletyka lengi körül, most én vagyok a középpontban, nemsokára valaki más lesz. Így mennek a dolgok a futball világában.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: