• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Torres és Reina kiáll Benítez mellett



    Fernando Torres és Pepe Reina egyetért abban, hogy Rafa Benítez a megfelelő ember a Liverpool irányítására.

    Rafa BenítezA spanyol mester helyzete egyre rosszabb a vörös mezeseknél, hiszen a legutóbbi 11 tétmeccséből mindössze kettőt nyert meg a csapat, ráadásul a Bajnokok Ligájából is kiesett.

    A szurkolók közül többen Benítez leváltását követelik, de két játékosa, Reina és Torres védelmébe vette.

    “Benítez már többször bebizonyította, hogy ő az a mester, aki képes előre vinni a csapatot. Amikor rossz helyzetben voltunk, mindig összekovácsolt minket. Most is erősnek kell lennünk és össze kell tartanunk, hogy boldoggá tegyük a nagyszerű szurkolóinkat” – mondta Torres.

    “Mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk a Premier League-ben, emellett az FA Kupában és az Európa-ligában is bizonyíthatunk még.”

    Ezután Reina is elmondta a véleményét: “Benítezben minden egyes játékos száz százalékig megbízik. Ő egy nagyszerű szakember, aki jól tudja, hogy hozza ki a maximumot a játékosaiból.”

    “Nagyon sokat segített a Liverpoolnak és biztos vagyok benne, hogy ezután is fog. Ha nyomás alatt áll, az általában jó hatással van rá. Minden képessége megvan hozzá, hogy fordítson a csapat szerencséjén.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: