• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Edwin a West Ham ellen újabb csúcsot döntött



    Edwin van der Sar megdöntötte a brit futball bajnokságokban tartott letöbb kapott gól nélküli perc rekordját a tegnapi West Ham United elleni mérkőzésen.

    Edwin van der SarNem volt könnyű dolga a hollandnak, hiszen az utóbbi időben megszokottnál jóval több védeni valója volt. Lucas Neill, illetve Carlton Cole is veszélybe sodorta a portás első félidőben beállított rekordját, ám parádés védéseivel, illetve a védelem asszisztálásával az egész mérkőzést sikerült kihúzni beszedett gól nélkül.

    “Mindenki keményen dolgozott” – mondta Edwin, amikor rekordjáról kérdezték.

    “Néhányszor kellett hárítanom, de igazából a védők azok, akik hihetetlen teljesítményt nyújtottak. Ahogy védekeztek, ahogy tisztáztak… ez a csapat sikere, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre.”

    “Ez egy fantasztikus rekord, nagyon büszke vagyok rá. Azonban ami a legjobban számít az az, hogy győztünk. Nagyon fontos volt, különösen a Liverpool szombati győzelmét követően.”

    “A West Ham hazai pályán mindig nehéz falat, az évek során mindig megszenvedtünk ellenük, ezért még értékesebb ez a három pont, amit még megspékeltünk egy újabb kapott gól nélküli meccsel.”

    “Legfőbb az, hogy visszavettük a vezető helyünket, és reménykedünk, hogy innentől már senki nem taszít le minket.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: