A West Ham United története
A klubot 1895 nyarán alapították Thames Ironworks FC néven, a Temze partján működő Thames Ironworks and Shipbuilding Company munkásainak csapataként. Az alapítás a viktoriánus kori gyári futball tipikus példája volt: a tulajdonos, Arnold Hills a munkások testi és szellemi felüdülésére hozta létre az egyesületet. A csapat 1900-ban szervezeti okokból feloszlott, majd West Ham United néven alakult újjá — a név a kelet-londoni West Ham városrészre utal. A hajógyári örökséget a becenevek és a címer szegecselő kalapácsai őrizték meg.
Az első évtizedek és a Boleyn Ground
A klub 1904-ben költözött be a Boleyn Groundba, amelyet a szurkolók a környék neve után Upton Parkként emlegettek — ez lett a West Ham otthona több mint száz éven át. Az egyesület 1919-ben csatlakozott a Football League-hez, és rögtön a második vonalban kezdett. Az 1923-as év kettős fordulópontot hozott: a csapat feljutott az első osztályba, és bejutott az FA-kupa döntőjébe, amelyet a frissen átadott Wembley Stadionban rendeztek. Ez a mérkőzés a futballtörténet egyik leghíresebb eseménye lett: a hivatalosan mintegy 126 ezer, valójában jóval több néző elárasztotta a pályát, és a rendet egy fehér ló hátán ülő rendőr segített helyreállítani — innen a találkozó neve, a „White Horse Final". A West Ham végül a Bolton Wanderers ellen kikapott.
A hatvanas évek: a klub aranykora
A West Ham történetének legfényesebb korszaka Ron Greenwood irányításához köthető. A csapat 1964-ben megnyerte első FA-kupáját a Preston North End ellen, majd egy évvel később, 1965-ben a Wembleyben a müncheni 1860 legyőzésével elhódította a Kupagyőztesek Európa-kupáját. Ezekben az években érett be a klub akadémiájának három kiemelkedő tehetsége: Bobby Moore, Geoff Hurst és Martin Peters.
1966 nyarán az angol válogatott hazai pályán világbajnokságot nyert, és a Wembleyben rendezett döntőben a West Ham három játékosa játszotta a főszerepet: a csapatkapitány Bobby Moore vette át a trófeát, Geoff Hurst mesterhármast szerzett — máig az egyetlen a vb-döntők történetében —, a negyedik gólt pedig Martin Peters szerezte. A klub szurkolói azóta is szívesen mondják, hogy a világbajnokságot valójában a West Ham nyerte. A Boleyn Ground bejárata előtt álló szoborcsoport ezt a pillanatot örökíti meg.
Hullámvölgyek és újabb kupasikerek
A klub a hetvenes és nyolcvanas években ingázott az élvonal és a másodosztály között, de a kupákban továbbra is veszélyes ellenfél maradt: 1975-ben a Fulham, 1980-ban pedig másodosztályú csapatként a favorit Arsenal legyőzésével nyert FA-kupát. Utóbbi máig a legutolsó eset, hogy nem élvonalbeli klub hódította el a trófeát. Az 1985/86-os idényben a West Ham a bajnokság harmadik helyén végzett, ami a klub máig legjobb bajnoki eredménye.
Az akadémia és a Premier League-korszak
A kilencvenes évek a klub utánpótlásképzésének újabb aranykorát hozták: Rio Ferdinand, Frank Lampard, Joe Cole, Michael Carrick és Glen Johnson mind a West Ham akadémiájáról indult, és később az angol válogatott meghatározó tagja lett. A csapat 2003-ban kiesett a Premier League-ből, két év múlva azonban visszajutott, és 2006-ban ismét FA-kupa-döntőt játszott: a Liverpool ellen 3–3-as döntetlen után büntetőkkel maradt alul. A klub 2011-ben újra kiesett, majd 2012-ben a rájátszásból tért vissza az élvonalba.
Európai visszatérés
A 2010-es évek végén és a 2020-as évek elején a West Ham ismét stabil élvonalbeli szereplővé vált, és visszatért az európai kupaporondra. A klub történetének második nemzetközi trófeáját 2023 júniusában szerezte meg, amikor a prágai döntőben az olasz Fiorentinát 2–1-re legyőzve elhódította az Európa Konferencia Ligát. A győztes gólt a hosszabbítás utolsó perceiben Jarrod Bowen szerezte. Ez volt a klub első nagy trófeája 1980 óta.
