• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Chelsea-s Van Ginkel 6 hónapig nem játszhat!


    A középpályás elülső keresztszalagja sérült meg a keddi Swindon elleni Ligakupa meccsen, és az ezt követő műtét után a szezon nagy részét ki kell majd hagyja.Van Ginkel
    A holland válogatott csak 10 percig volt a pályán a keddi Ligakupa meccsen, mivel ezután ütközött Alex Pritcharddal, és emiatt ki kell majd hagyja a szezon nagy részét.
    Van Ginkel a nyáron érkezett a Vittessetől, és eddig mindössze csak 2 meccsen kapott lehetőséget, és várhatóan áprilisig nem léphet pályára.
    A meccs után a Chelsea segédezője, Steve Holland így nyilatkozott a sérülésről:”Marco megsérült. Talán még túl korai kijelenteni, de nem nézett ki túl szépnek a sérülése.
    “Csütörtökön vizsgálják meg a térdét. Túl korai megmondani a súlyosságát, viszont reméljük nem nagyon súlyos a sérülés.
    “Nem nézett ki túl jónak akkor, amikor lejött. Meg kell nézzük az eredményeket, de csak csütörtökön tudunk többet.”
    A helyére behozott Ramires is megsérült kedd este, és várhatóan ő is ki kell hagyja a szombati bajnokit, amikor a Chelsea a rivális Tottenhamhez látogat.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Pallister: Di Canionak mennie kellett!


    Gary Pallister elismerte, hogy nem volt választása, mikor elbocsátotta a vezetőedző Paolo di Caniot.Di Canio
    Az olasz rövid ideig volt a Stadium of Light-ban, és edzősködésével a csapat az utolsó helyet foglalja el a bajnokságban.
    Di Canio számos kritikával illette a játékosokat, és Pallister, aki 4 alkalommal volt bajnok a MU-val, szerint ez tarthatatlan volt.
    “Amikor nyilvánosan szidod a játékosokat, akkor elég vékony jégen táncolsz, mivel elvesztheted a tiszteletüket.
    “Rendben van, hogy ha a menedzsered szájára kerülsz, mivel én is így jártam többször Sir Alex Fergusonnal.
    “Ha megszid az öltözőben a többiek előtt, akkor azt el kell fogadni, ha nem is értesz mindig egyet az okkal.Ha ez az öltözőben történik, akkor az ott fog maradni.
    “Viszont nem szabad nyilvánosan szidni őket. Láttuk, hogy volt olyan a Swindonnál, akit a pályán szidott le. Volt olyan kapus, akit 10 perc után lecserélt, és olyan gyerek is, akit a hazai szurkolók szeme láttára szidott le.
    “Ezt nem folytathatod, mivel erre reagálni fognak a játékosok.”
    Kevin Ball vette át a csapatot, akivel a csapat a Ligakupában 2-0ra nyert a Peterborough United ellen, kedden, aki kijelentette azt, hogy szívesen maradna a csapatnál.
    Pallister viszont most figyel egykori csapatának, a MU-nak a Liverpool elleni Ligakupa meccsére.
    “Anglia legeredményesebb csapatai találkoznak egymással. Már régóta megy a rivalizálás a csapatok között, és szenvedélyesek ezek a meccsek.
    “A csapat szurkolói győzelmet várnak, főleg a hétvégén történtek után, mivel nem engedhető meg még egy olyan szenvedéses meccs.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Di Canio a Sunderlandhez került!


    A Sunderland Paolo Di Caniot nevezte ki vezetőedzőnek.
    A 44 éves olasz 2,5 évre írt alá a fekete macskákhoz, és hétfőn kezdi meg a munkát a kieső jelöltnél.
    Az elnök, Ellis Short ezt mondta: “Paolo nagyon lelkes a neki adott kihívás miatt. Ő szenvedélyes, és már alig várja az indulást.
    “A következő időszak egyetlen célja az lesz, hogy elég pontot szedjünk össze a bennmaradáshoz.
    “Úgy gondolom, hogy nőttek az esélyeink Paolo érkezésével.”
    A kinevezés azután jött, miután elbocsátották Martin O’Neillt szombaton, miután a csapat 1-0-ra kapott ki a MU-tól. O’Neill 2011 decemberében érkezett.
    “A szurkolóink nagyon türelmesek, és megértik ezt a szezont,”mondta Short.
    “Támogattak minket, itthon és idegenben, és ez olyan dolog, ami segít minket, abban, hogy egy sikeres csapatot adjunk nekik.
    “Ez marad az elsődleges célunk.”
    Di Canio egyedül a Swindon Town-nál dolgozott eddig vezetőedzőként, mellyel megnyerte a League One-t 2011/2012ben, de februárban elhagyta a csapatot, mivel nézeteltérésbe került pénzügyi téren.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 április, 1

    Cimke: , ,

    Di Canio: Nem térek vissza a Swindonhoz!


    A Swindon egykori vezetőedzője, Paolo Di Canio kitart amellett, hogy nem tér vissza a Robinshoz, miután a hónap elején elhagyta a csapatot.
    Mióta az olasz felmondott előző hétfőn több pályán kívüli esemény miatt-ezek között a legnagyobb sztár, Matt Ritchie eladása miatt is-a Robinsot egy konzorcium vette át.
    Az egykori West Ham csatárt viszont számos fogadóiroda még mindig esélyesként tartja számon a Swindon padjára.
    Megkérdezték, hogy van e erre valami esély, ezt mondta a Sky Sports Newsnak:” Nem, mivel nem mutattak semmit, hogy meg akartak volna tartani engem.
    “Ez elég nekem, esély sincs a visszatérésre. Befejeztem a karrierem a Swindonnál, mint a csapat vezetőedzője.
    “Nem éreztem nagy vágyat arra, hogy Paolo Di Canio a klubnál maradjon, így azt döntöttem, hogy elhagyjam a csapatot.
    “Egyenes ember vagyok, és elképesztő volt az, ahogyan a helyzetet kezeltem. Nem sajnálok semmit.”
    Di Canio 2011 májusában csatlakozott a klubhoz, mellyel feljutott a League Two-ból, és a csapatot úgy hagyta ott, hogy éllovasok voltak.

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    League One (harmadosztály) és lejjebb

    Dátum: 2013 február, 28

    Cimke: , ,

    Ligakupa: Továbbmentek a PL-csapatok


    Kedden négy élvonalbeli klub is elvérzett a Ligakupában, de szerdán már érvényesítették a papírformát a Premier League-ben szereplő csapatok.

    A legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó talán az Exeter City és a Liverpool összecsapása volt. A ‘Pool kevesebb mint egy óra alatt eldöntötte a találkozót, 58 perc alatt háromgólos előnyre tettek szerint Luis Suárez, Maxi Rodríguez és Andy Carroll találataival, az Exeter erejéből már csak a szépítésre futotta, 3-1-gyel ért véget a mérkőzés.

    A másik liverpooli csapat, az Everton és a Blackburn Rovers is ugyanilyen arányú győzelmet aratott, előbbi a Sheffield Unitedet, utóbbi a Wednesdayt győzte le.

    A Bolton Wanderers hazai pályán 2-1-re diadalmaskodott a Macclesfield Town fölött. A legnagyobb meglepetést a negyedosztályban játszó Aldershot Town szolgáltatta, mely idegenben 2-1-re verte a Premier League-ből frissen kiesett West Ham Unitedet.

    A csütörtöki mérkőzések eredményei:

    Bristol City (II) 0-1 Swindon Town (IV)

    Exeter City (III) 1-3 Liverpool (I)

    Peterborough United (II) 0-2 Middlesbrough (II)

    West Ham United (II) 1-2 Aldershot Town (IV)

    Blackburn Rovers (I) 3-1 Sheffield Wednesday (III)

    Bolton Wanderers (I) 2-1 Macclesfield Town (IV)

    Everton (I) 3-1 Sheffield United (III)




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Cseh válogatott csatárt vett a Swindon


    A Swindon Town leigazolta a Politechnica Timisoara négyszeres cseh válogatott támadóját, Lukas Magerát.

    A League Two-ban szereplő gárda menedzsere, Paolo Di Canio nemrég azt nyilatkozta, csapatának szüksége lenne egy erős testfelépítésű csatárra.

    Úgy tűnik, ezt a 193 cm magas Magerában ezt meg is találta. Azt nem tudni, hogy a Swindon mennyit fizetett érte a temesváriaknak, de ami biztos, hogy kétéves szerződés kötöttek vele.

    Ha minden papír időben megérkezik, a 28 éves játékos már holnap, a Bristol City elleni Ligakupa-meccsen bemutatkozhat új csapatában.

    Magera a swindoniak harmadik nyári szerzeménye Leon Clarke és Lander Gabilondo után.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb

    Dátum: 2011 augusztus, 23

    Cimke:

    Mowbray örülne Simpson maradásának


    A West Bromwich Albion menedzsere, on Mowbray elmondta, szeretné, ha az Arsenal jövőre is kölcsönadná nekik Jay Simpsont.

    Jay SimpsonA birminghamiek már tárgyaltak az Ágyúsokkal a fiatal tehetség kölcsönszerződésének meghosszabbításáról. Simpson télen érkezett kölcsönben Gera Zoltán egykori csapatához.

    Eddigi nyolc meccsén két gólt szerzett, amivel hamar megszerettette magát a szurkolókkal. Egyelőre viszont nem tudni, hogy akkor is maradna-e a WBA-nál, ha a csapat kiesne a Premier League-ből.

    “Már érdeklődtünk az Arsenalnál. Jelenleg is folynak az egyeztetések a két csapat között” – mondta Mowbray.

    “Majd meglátjuk, milyen esélyeink vannak a játékos hosszabb távú megszerzésére.”

    A mester azt is elmondta, érdeklődik a Swindon Town 27 gólos támadója, Simon Cox iránt.

    “Szerintem mindenki Simon Coxon tartja a fél szemét. Szép számmal lövi a gólokat, szerintem nem végzi jól a munkáját, aki még nem figyelt fel rá.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 március, 31

    Cimke: , ,

    Lapszemle Angliából


    Az angol lapok szerint a Chelsea menedzsere, Luiz Felipe Scolari januárban megpróbálja majd leigazolni Giovani dos Santost a Tottenham Hotspurtől.

    DAILY MIRROR

    A Manchester City új tulajdonosai a hírek szerint 200 millió fontot költenének új játékosokra.

    Az Everton menedzsere, David Moyes kijelentette, Yakubu Aiyegbeni nem eladó.

    A Wigan Athleticnél kölcsönben szereplő egyiptomi csatár, Amr Zaki janurban hatalmas meglepetésre a Real Madridhoz igazolhat.

    A német válogatott középpályás, Michael Ballack elmondta, hogy a Chelsea-nél szeretné befejezni a pályafutását.

    THE SUN

    Luiz Felipe Scolari januárban szeretné a Chelsea-hez csábítani a Tottenham Hotspur játékosát, Giovani dos Santost.

    A hírek szerint a szerződéshosszabbítási tárgyalások a Manchester City és Daniel Sturridge között megakadtak.

    A Swindon Town új menedzsert keres, miután meneszetette Maurice Malapast.

    Az angol válogatott első számú kapusa, David James elmondta, szeretne legalább a szerződése lejártáig a Portsmouth-nál maradni.

    MÁS LAPOK

    A Sunderland cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Roy Keane távozna.

    A Newcastle United menedzsere, Joe Kinnear mindent meg fog tenni, hogy megtartsa Shay Givent.

    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint csapata fiatal játékosa, Jack Wilshere ott lesz a 2010-es Vb-n.

    Luiz Felipe Scolari, a Chelsea menedzsere elmondta, nem fog csak azért pénzt költeni, hogy növelje csapata keretét.

    A Middlesbrough Egyiptomba küldte Midót, hogy ott kezeljék térdszalag-sérülését.

    A Manchester City menedzsere, Mark Hughes 50 000 fontra büntette Elanót a Tottenham Hotspur elleni vesztes meccs utáni kirohanása miatt.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)