• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Megvan a Chelsea duplája


    Az angol bajnok Chelsea 1-0-ra verte a Portsmouth-t az FA Kupa döntőjében, ezzel megszerezte története első dupláját.

    A Wembleyben úgy léptek pályára a londoniak, hogy győzelem esetén történelmet írnak, hiszen eddig soha nem sikerült bajnoki aranyat és FA Kupát nyerniük egy szezonon belül. A Pompey pedig szörnyű szezonját szerette volna szebbé tenni a sikerrel.

    A fináléban végül a toronymagas esélyes Chelsea győzött egy góllal, melyet Didier Drogba szerzett szabadrúgásból a második játékrészben. Érdekesség, hogy az elefántcsontparti csatár a mai mérkőzéssel együtt hat alkalommal lépett pályára eddig a Wembleyben és minden alkalommal gólt szerzett.

    Az 1-0-s eredmény nem tükrözi hűen a meccs képét, hiszen Carlo Ancelotti csapata az első félidőben ötször is eltalálta a kapufát, a fordulás után pedig két büntető is kimaradt. Előbb, még 0-0-s állásnál, a Portsmouth játékosa, Kevin-Prince Boateng próbálkozhatott, de Petr Cech védett. A találkozó utolsó perceiben Frank Lampard tehette volna biztosabbá a Chelsea sikerét, de ő sem tudott a kapuba találni tizenegy méterről.




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 15

    Cimke: ,

    Terry új igazolásokat szeretne


    A Chelsea csapatkapitánya szerint a jelenlegi csillagok mellé még igazolni kellene a vezetőségnek, hogy jövőre is versenyben legyenek a PL-ért.

    Miután a Chelsea végzett az első helyen a Premier Liga idei kiírásában, a következő cél Terryéknek a szombati FA kupa döntő megnyerése, ahol is a kieső Portsmouth ellen fognak pályára lépni. Ha sikerül megnyerniük az FA kupát is, akkor a klub történetében először fog duplázni. Ezek után már csak a nyári átigazolási piacra kell koncentrálni, de ez a vezetők dolga lesz majd.

    A 29 éves védő szerint ahhoz, hogy a kékek jövőre is versenyben legyenek friss igazolásokra lesz szükség, mivel a Tottenham is belépett a “Big four” vagy is az élcsapatok közé. Ezen kívül a City és az Aston Villa is remek idényt futottak, mutatva, hogy folyamatosan fejlődnek, tehát a Chelseanek sem szabad leragadnia egy szinten.

    Természetesen jövőre is megakarjuk nyerni a bajnokságot, de ez igaz az összes csapatra (MU, Arsenal, Liverpool), nagy szükségünk van az erősítésre, mert jövőre mindenki közelebb lesz majd hozzánk” – mondta Terry

    Forrás: Sky Sports




    Témakör:
    Átigazolások, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Piquionne a Fulhamben?


    A SkySports értesülései szerint a Fulham szeretné leigazolni az Olympique Lyon támadóját, Frederic Piquionne-t.

    A 31 éves támadó jelenleg kölcsönben szerepel a Portsmouth-nál. Az FA Kupa döntője után kellene visszatérnie a lyoniakhoz, ők azonban szeretnénk végleg túladni rajta.

    A kék mezeseknél töltött ideje alatt jó teljesítményt nyújtott, 11 góljával ő vezeti a házi góllövőlistát és óriási szerepe volt csapata remek kupaszereplésben is.

    A Fulham új támadót keres, hogy ne csak Bobby Zamora formáján múljon, hogy milyen ütemben termeli a gólokat a csapat. Úgy tudni, egyik legfőbb célpontjuk éppen Piquionne.

    A martinique-i válogatott csatárt a londoniakon kívül a Birmingham City, a Bolton Wanderers és a Wolverhampton Wanderers is figyeli.

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 6

    Cimke: ,

    Kiárusítás a Pompeynál?


    Brit lapértesülések szerint a Portsmouth faxot küldött a Premier League csapatainak, melyben tájékoztatja őket, hogy keretük minden játékosa eladó.

    A The Mirrorban közzétett cikk szerint a dél-angol gárda minden játékos árát feltüntette az üzenetben, eszerint a csapat kerete 30 millió fontot ér, legdrágább játékosuk Kevin-Prince Boateng, akiért 5 milliót kérnek.

    Legnagyobb hírű játékosukat, a veterán David Jamest akár ingyen is odaadnák az érdeklődőknek, az izraeli Tal Ben-Haimért azonban 3 millió fontot kérnének, bár annak idején ingyen szerezték meg a Manchester Citytől.

    A kék mezesek komoly anyagi problémáik miatt kényszerültek erre a lépésre, úgy tudni, körülbelül 120 millió fontos tartozásuk van.

    Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 24

    Cimke:

    A Pompey nem léphet az európai porondra


    Sem az Angol Labdarúgó-szövetség (FA), sem a Premier League nem hajlandó megtenni a megfelelő lépéseket, hogy a Portsmouth jövőre szerepelhessen az Európa-ligában.

    A nemrég saját maga ellen csődeljárást kérő dél-angol klub bejutott az FA Kupa döntőjébe. Mivel ellenfelük a biztos BL-résztvevő Chelsea lesz, a szabályok szerint egy esetleges vereség ellenére is indulhatnának az Európa-ligában.

    A Pompey vezetősége nem gondolta, hogy idáig jut a csapat, ezért nem kértek időben UEFA klublicencet, a határidő pedig mostanra lejárt. A klub elöljárói ezután megkérték az FA-t és a Premier League-et, hogy kérjenek nekik soron kívül engedélyt az európai részvételhez, de ők ezt nem hajlandóak megtenni egy 120 millió fontos adóssággal küzdő gárdáért.

    „Az FA és a Premier League is világossá tette a Portsmouth számára, hogy nem fog UEFA klublicencet igényelni csapatuknak a 2010-2011-es szezonra” – olvasható a két szervezet közös közleményében.

    A döntés azt jelenti, hogy a kék mezesek helyett a bajnokság hetedik helyén záró csapat szerepelhet jövőre Európa második számú kupasorozatában. Jelenleg a Liverpool foglalja el ezt a pozíciót.

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 22

    Cimke:

    Boateng büszke a büntetőjére


    Kevin Prince Boateng, a Portsmouth középpályása legszívesebben egyfolytában a Tottenham Hotspur elleni tizenegyeséről készült felvételeket nézné.

    A hosszú ideje tartó szenvedés közepette a Pompey tegnap végre örömet tudott okozni szurkolóinak, amikor hosszabbítás után 2-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt az FA Kupa elődöntőjében.

    A dél-angol klub a 99. percben szerzett vezetést Frederic Piquionne révén, majd nyolc perccel a hosszabbítás vége előtt Boateng értékesített egy büntetőt.

    Utóbbi játékosnak különösen fontos volt ez a gól, hiszen korábban két évet töltött a Spursnél, de mindössze tízszer léphetett pályára kezdőként Londonban.

    “Ez volt eddigi pályafutásom legfontosabb gólja” – mondta a német középpályás.

    “Sok barátom van, akik felvették a mérkőzést. Ma és holnap is vissza fogom nézni a gólomat, nem hiszem, hogy valaha megunom.”

    “Hihetetlenül sok érzelem tört fel bennem, amikor odaálltam a labda mögé. Nem volt túl jó időszak a karrieremben a Tottenhamnél eltöltött két év, ez még különlegesebbé teszi számomra ezt a gólt.”

    “Csak akkor voltam boldogabb, amikor megszületett a fiam. Tökéletes nap volt a tegnapi.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2010 április, 12

    Cimke: ,

    Mennyországban a Pompey


    Nagy meglepetésre a Portsmouth jutott tovább az FA kupa negyeddöntőjéből a Tottenhammel szemben.

    Megvan az FA kupa döntőjének második résztvevője is. A korábban az a Aston Villát 3-0-ra legyőző Chelsea ellenfele a Pompey lesz.

    Nagy meglepetés ez, hiszen a Pompey már biztos kieső a Premier Ligából, és anyagi szempontból sincsenek a legjobb helyzetben. A szurkolók természetesen már most megvannak elégedve ezzel az eredménnyel, hiszen nem sokra számítottak  az ide teljesítményt látván. Egy estleges FA kupa győzelem pedig egyenesen a mennyországnak számítana a szemükben.

    A meccs nem volt túlságosan gólgazdag, hiszen sem az első sem a második játékrészben nem eset gól. Jöhetett a hosszabbítás ahol viszont már a Pompey bizonyult a jobbnak, elöször Piquionne vette be a londoniak hálóját, majd Boateng végezhetett el büntetőt. 0-2, ezzel egyértelművé vált, hogy a május 15. megrendezendő FA kupa döntőn a Chelsea ellenfele a Portsmouth lesz.




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2010 április, 11

    Cimke: ,

    James menedzserként folytatná


    A Portsmouth kapusa, David James szeretné kipróbálni magát edzőként, ha véget ér a pályafutása.

    A veterán hálóőr szerződése nyáron lejár a Pompeyval és nem kíván élni a lehetőséggel, hogy egy évvel meghosszabbítsa azt.

    James már elvégzett néhány edzői tanfolyamot és nagyon örülne, ha aktív pályafutása befejeztével trénerként is megcsillogtathatná tudását.

    “A hosszú pályafutásom során szerzett tapasztalataim alapján úgy gondolom, sokféleképpen lehet irányítani egy csapatot. Szeretnék lehetőséget kapni rá, hogy ezt ki is próbálhassam” – mondta az angol válogatott kapus.

    “Szerintem vannak olyan módszerek, amelyekkel ki lehet hozni a legjobbat a játékosokból attól függetlenül, hogy melyik osztályban szerepelnek. Nagyon szeretném kipróbálni, hogy ez valóban így van-e.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 10

    Cimke:

    A Roverset érdekli Dindane


    Sam Allardyce szívesen látná a Blackburn Roversben a Lens támadóját, Aruna Dindanét, aki a szezont kölcsönben a Portsmouth-nál tölti.

    A korábbi Bolton-mester már januárban is megpróbálta leigazolni az elefántcsontparti csatárt. Úgy tűnik, a neve még mindig szerepel a kék-fehérek bevásárlólistáján.

    A Pompey többször már nem szeretné pályára küldeni, hiszen a Lensszal kötött kölcsönszerződét értelmében véglegesen le kellene igazolniuk, ha még egyszer játszatnák. Ezt rossz anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak.

    “A téli átigazolási időszak utolsó napján majdnem sikerült megszereznünk, de kissé elkéstünk” – kezdte Allardyce.

    “Megmutatta, hogy a Premier League-ben is megállja a helyét és képes gólokat szerezni. Csak attól függ, hogy újra teszünk-e ajánlatot érte, hogy milyen anyagi helyzetben leszünk nyáron.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 április, 1

    Cimke: ,

    Sérülések is nehezítik a Pompey dolgát


    Hermann Hreidarsson és Danny Webber után Tal Ben Haim is megsérült, ezzel még nehezebbé vált a Portsmouth amúgy sem könnyű helyzete.

    Tegnap megjelent hírek szerint Hreidarssonnak és Webbernek is hat hónapra lesz szüksége, mire teljesen felépül.

    Mostanra, Ben Haim is feliratkozott a sérültlistára. Az izraeli válogatott bekknek kiújultak az ágyékproblémái, amik miatt korábban meg is kellett műteni.

    A dél-angol klub pályaedzője, Paul Groves szerint nem valószínű, hogy a korábbi Chelsea-játékos felépül az április 11-i, Tottenham Hotspur elleni FA Kupa-meccsre.

    “Tal elutazott, hogy megvizsgáltassa magát az izraeli válogatott orvosaival is” – kezdte Groves.

    “Kérdéses, hogy mikor tér vissza. Nagyon sok múlik azon, hogy miként reagál majd a kezelésekre, de nem tartjuk valószínűnek, hogy a az FA Kupa-elődöntőre felépüljön.”

    Avram Grant problémáit valamelyest enyhíti, hogy Ricardo Rocha, Tommy Smith és John Utaka is újra edzésbe állhatott.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 31

    Cimke: